Segítségnyújtás Kárpátaljának Debrecenből

2024. szeptember 30., 16:33

A Debreceni Református Nagytemplom és a Debreceni Karitatív Testület küldöttsége a napokban Kárpátaljára érkezett. Elsőként Beregszászban Zán Fábián Sándor püspökkel és a Kárpátaljai Református Egyház képviselőivel egyeztettek a segítségnyújtás fontosságáról és a háború okozta aktuális problémákról. Beregszász után Csongoron folytatódott az adományok kézbesítése.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség már évek óta szoros kapcsolatot ápol Kárpátalja több gyülekezetével, ahogy a csongori gyülekezettel is.

„A debrecen-nagytemplomi és a csongori gyülekezet között már hosszú évek óta testvérgyülekezeti kapcsolat van. Eddig is, de a háború kitörésével különösen fontosnak éreztük azt, hogy a testvérgyülekezetünket támogatnunk kell” – fogalmazott Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze.

A gyülekezeti tagoknak és a támogatóknak hála Debrecenből rendszeresen érkezik adomány Csongorra, ami az elhúzódó háború okán létfontosságúvá vált.

A mostani látogatás azért is különleges, mert a nagytemplomi gyülekezettel közösen kézbesítette adományát a Debreceni Karitatív Testület is.

„Gyülekezeteink között ez egy nagyon fontos kapcsolat mind a szociális feladatok, mind az oktatás ellátása terén, amiért végtelenül hálásak vagyunk, hiszen debreceni testvéreink jelenléte, támogatása bátorítást és biztatást jelent számunkra, így az itteni terheket könnyebben el tudjuk viselni és feladatainkat hatékonyabban el tudjuk végezni” – emelte ki Zán Fábián Sándor.

Az átadón Széles Diána, Debrecen alpolgármestere kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarság küzdelmes kitartása megmaradásukért példaértékű és minden magyar számára inspirációt jelenthet. „Debrecen egy gondoskodó város, ami nem csupán politikai szlogen, hanem tettekben is érzékeltetjük, hiszen nemcsak a debreceniekről és a hozzánk érkező menekültekről gondoskodunk, hanem a megmaradásukért küzdő, otthon maradt honfitársainkról is” – hangsúlyozta Széles Diána.

A csongori református gyülekezet lelkésze, ifj. Pocsai Sándor elmondta, hogy a háború kitörése óta hatalmas segítséget jelentett a debreceni testvérgyülekezet rendszeres támogatása. A szeretetkonyha működtetésében is kiemelt szerepük van, hiszen jelenleg napi 45 adag ételt készítenek (havonta megközelítőleg 900 adagot), amihez nagyban hozzájárul a nagytemplomi gyülekezet támogatása.

Az adományok célba juttatásában a Magyar Református Szeretetszolgálat működött közre.

TV21 Ungvár/K. K.