Potápi Árpád János: Temesvár egy hagyományaira, nemzeti közösségeire büszke multikulturális város

2024. október 2., 10:51 , 1230. szám

Temesvár a múltban is és ma is egy multikulturális város, amely büszke hagyományaira, büszke azokra a polgárokra, akik ennek a városnak a közösségét alkotják – állapította meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt csütörtökön Temesváron, a 9. alkalommal megrendezett Temesvári Magyar Napok nyitógáláján.

Potápi Árpád János szerint ezen a rendezvényen keresztül szemlélhetik az itt élő románok, németek, szerbek a magyarságot és azokat az értékeket, amelyekkel a magyar nemzet rendelkezik, legyen szó kultúráról, épített örökségről vagy éppenséggel a gasztronómiáról és borkultúráról.

Köszöntőbeszédében felidézte: Temesvár fontos helyszíne volt a magyar történelemnek, ugyanakkor a magyarok sokszor játszottak olyan történelmi szerepet ebben a városban, amelyre az itt élő más közösségek is büszkék lehetnek.

Rámutatott: néhány évig Temesvár volt Magyarország fővárosa, királyi székhelye 1323-ig, amíg I. Károly innen kiindulva vissza nem tudta foglalni a királyságot. Temesvárnak 1365-ben I. Nagy Lajos adományozott városi rangot, de büszke lehet a magyarság Hunyadi Jánosra, Szapolyai Jánosra, Temesvári Pelbártra, Dózsa Györgyre, a várat az 1552-es török ostrom idején hősiesen védő Losonczi Istvánra, miként Tőkés Lászlóra is.

Temesváron a 2021-es népszámlálás adatai szerint 250 ezer lakosból 8 313 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, míg Temes megyében a mintegy 650 ezer lakosból 21 285 magyar.

(MTI/Kárpátalja)