Amikor Egyiptom hatalma csúcsára ért

Az Újbirodalom kora

Pompás oszlopcsarnokokkal ékes, fenséges szépségű templomok, a Királyok Völgyében sorakozó, gyönyörű falfestményekkel díszített sírkamrák, hatalmas és művészien kidolgozott fáraószobrok… A Kr. e. 1567-től Kr. e. 1085-ig fennálló egyiptomi Újbirodalom megannyi hagyatéka, melyek évezredek távolából is emlékeztetik az utókort arra a korszakra, amikor az ókori Egyiptom hatalma csúcsára ért.

Miután a Kr. e. XVI. században lezajlott szabadságharc során az egyiptomiak kiűzték földjükről az Elő-Ázsiából érkezett hükszosz elnyomókat, az idegenek átmeneti uralomra jutásából azt a következtetést vonták le: csak úgy előzhetnek meg egy újabb, északkelet felől várható veszedelmet, ha ők maguk kezdenek terjeszkedni Elő-Ázsiában. Jelentősen megerősítették hát az immár Thébából kormányzott Nílus menti ország hadseregét, mely támadásba lendült, s I. Thotmesz az Orontész és az Eufrátesz között fekvő Naharináig tolta ki Egyiptom északkeleti határait, uralma alá hajtva megannyi palesztinai és szíriai városállamot. Unokájának, III. Thotmesznek azonban új fenyegetéssel kellett szembenéznie: az észak-szíriai tengerparttól a Tigrisig terpeszkedő Mitanni Birodalommal, mely terjeszkedése közben elhódított megannyi Egyiptom-vazallus szíriai városállamot. A fáraó húsz év alatt 17 hadjáratot vezetett az utóbbiak, illetve Mitanni ellen, a tengermellékről hatalmas, kerekes szerkezeteken még egy kis flottát is átvontatott az Eufráteszig, hogy egyrészt átszállítsa csapatait a folyón, másrészt lehajózva rajta, elfoglalva a parti városokat. Győzelmei révén a kis-ázsiai Taurosz-hegységig, illetve az Eufráteszig terjesztette ki Egyiptom uralmát. Emellett délen újabb núbiai területeket hódított meg, egészen a Nílus negyedik vízeséséig. Núbia egyiptizálódott, lakói átvették az övékémél fejlettebb egyiptomi kultúrát és a hódítók vallását. Hadjáratai közben pedig a fáraó még arra is szakított időt, hogy nagy természetkedvelőként Szíriában honos növényeket vigyen haza a thébai botanikus kertbe.

Később békés viszony alakult ki Egyiptom és Mitanni közt, ám III. Amenhotep alatt a Kis-Ázsiában felemelkedő Hettita Birodalom kezdte meghódoltatni a Nílus menti ország szíriai vazallusait, mely folyamat IV. Amenhotep uralkodása idején csak felerősödött, miközben Egyiptomot belső problémák kötötték le. Az utóbb említett fáraó ugyanis eltörölte az addigi sokistenhitű vallást, és Atont, a napkorongot tette meg egyedüli istenségnek. Nevét is Ehnatonra változtatta, s új fővárost is alapított, Ahet-Atont. Halála után azonban visszaállították a sokistenhitet, az udvar visszaköltözött Thébába, Ahet-Aton pedig elnéptelenedett. A belső zavarok elmúlta után I. Széthi újból meg akarta erősíteni Egyiptom elő-ázsiai pozícióit, visszahódította a Hettita Birodalomtól Szíria egy részét, majd fia, II. Ramszesz folytatta a terület visszafoglalását. A két nagyhatalom legkomolyabb összecsapására az Orontész mellett, Kadesnél került sor. A hatalmas csata elején az ázsiaiak álltak győzelemre, ám végül az egyiptomiaknak sikerült döntetlenre menteniük az ütközetet. Ezt követően a két birodalom megosztozott Szírián, s a térségben hosszú időre beköszöntött a béke.

A háborúk mellett a békés kereskedelmi kapcsolatok is felerősödtek Egyiptom és Elő-Ázsia, illetve a mai Szomália területén fekvő Punt közt, ahonnan még mirhafákat is szállítottak hajókon a Nílus menti országba, hogy ott a templomudvarokon ültessék el azokat. E tengeri expedíciók legnevezetesebbikét Hatsepszut fáraónő indította, s Deir el-Bahariban álló halotti temploma falain domborművek formájában örökítették meg annak jeleneteit. Az Újbirodalom jelentette az egyiptomi templomépítészet csúcsát. A templomok döntő többségébe pülónnak nevezett pompás kapuzaton át lehetett belépni. Egyesek előtt karcsú obeliszkek magasodtak, míg a kapukon belül fenséges oszlopcsarnokok és szépséges oszlopsorokkal övezett udvarok sorakoztak. A falakat, az oszlopokat színes domborművekkel ékesítették. Legbelül pedig az istenek szentélyei és egyéb, vallási funkciókat betöltő kisebb helyiségek álltak. A két főtemplomot, a Théba melletti karnakit és a luxorit több fáraó is újabb pülónokkal, oszlopcsarnokokkal, udvarokkal és szentélyekkel bővítette ki. A templomok monumentalitását jelzi, hogy III. Amenhotep karnaki oszlopcsarnokában a főhajó kettős oszlopsorának oszlopai 23 méter magasba nyúlnak. A legnagyobb templomépítő fáraó pedig II. Ramszesz volt, egyéb alkotások mellett ő faragtatta ki a Nílus fölé emelkedő sziklafalból Abu-Szimbel két gyönyörű sziklatemplomát: a sajátját, illetve a feleségéét, Nefertariét.

A szobrászok és a festők is remekműveket alkottak. A korra jellemzőek voltak a hatalmas és művészien kidolgozott fáraószobrok, melyek több templom bejáratának a két oldalán kaptak helyet. A talán legszebb műalkotás pedig IV. Amenhotep szépséges feleségét és társuralkodóját, Nofretetét örökítette meg, igen realisztikusan. A festők keze munkáját pedig a sírkamrák freskói őrzik. Ekkoriban a fáraókat és hitveseiket Thébától nem messze, de a Nílus túlpartján, két völgyben, a Királyok Völgyében a sziklába vésett sírkamrákban helyezték nyugalomra. A bennük, illetve az előkelők sírkamráiban látható falfestmények színei pedig ma éppúgy ragyognak, mint évezredekkel ezelőtt.

Egyszer azonban minden aranykor véget ér. Amikor Merneptah fáraó, majd később III. Ramszesz a líbiai törzsek és a tengeri népek két invázióját is visszaverte, Egyiptom még mindig a Közel-Kelet legnagyobb hatalma volt. III. Ramszesz után azonban gyengülni kezdett az uralkodói hatalom, törvénytelenségek, korrupció, rossz termések is gyengítették az országot, a meghódított északi és déli területek elszakadtak, majd Amon főisten Thébában székelő főpapja és a Nílus-deltában épült új fővárosban, Taniszban uralkodó XI. Ramszesz között polgárháború tört ki, mely a főpap győzelmével ért véget, a fáraó hatalma névlegessé vált, XI. Ramszesz halálával pedig az Újbirodalom kora is véget ért. A következő évszázadok a belviszályok, majd az asszír, később a perzsa hódítók elleni, váltakozó sikerű harcok jegyében teltek el. Az Óperzsa Birodalmat megdöntő Nagy Sándor halála után, Kr. e. 335-ben egyik hadvezére, Ptolemaiosz vonta uralma alá Egyiptomot, fáraói dinasztiát alapítva ott. Kr. e. 30-ban azonban a felemelkedő Római Birodalom bekebelezte a nagy múltú országot. Az óegyiptomi civilizáció hagyatéka viszont máig él.

Lajos Mihály