A hagyományokat őrizve: szüreti délután Haláboron

2024. október 6., 10:34 , 1231. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori Alapszervezete a Tiszavirág tánccsoporttal együttműködve szüreti délutánt szervezett október 5-én. A hagyományőrző céllal megvalósult rendezvénynek a Fedák Sári Közösségi Ház adott otthont.

A szüreti hagyományok, a szüreti felvonulások, a csősztánc, a szüreti bálok magukban hordozzák a közösségi lét örömét és a vidéki élet szellemiségét is. Ezek a tradíciók olyan értékeket közvetítenek, melyek segítenek a fiatal generációk számára megérteni a múltat. Az élő hagyományok átadása akár az ilyen közösségi rendezvényeken keresztül lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok ne csak tanúi legyenek elődeink gazdag örökségének, hanem aktívan részt vegyenek benne, ezáltal megőrizve kulturális identitásukat.

A magyar kormány támogatásából felújított közösségi ház zsúfolásig megtelt a helyiekkel, valamint a meghívott vendégekkel, akiket Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke, a Halábori Klub vezetője köszöntött. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük hagyományainkat. Haláboron nem volt olyan udvar, ahol ne termett volna szőlő, szinte mindenki szőlősgazda volt, így mindenki készített bort” – elevenítette fel Kádár Szilvia, hozzátéve, hogy bár korábban minden évben nagyszabású, hajnalig tartó szüreti bállal ünnepelték a szőlő betakarítását, a jelenlegi helyzet miatt erre nincs lehetőség, ugyanakkor a népi szokásokat évről évre felidézik a gyerekekkel. Ezek az alkalmak egyben közösségerősítő jelleggel is bírnak, „fontos számunkra, hogy magyarnak maradjunk meg szülőföldünkön, megmaradjon a templomunk, az iskolánk, s úgy gondolom, hogy ez a rendezvény is az összetartozásunkat erősíti” – hangsúlyozta.

A rendezvény kiemelt támogatója a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete. Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke elmondta: „Halábor három évvel ezelőtt egy gyönyörű ajándékot kapott. A Fedák Sári Közösségi Házban azóta is pezsgő kulturális élet zajlik, ezt bizonyítja a mai esemény is: az impozáns épület tele van népviseletbe öltözött gyerekekkel és az ide látogató idősebbekkel. Úgy gondolom, ez az öröm forrása: együtt lenni. S erre ma sor kerül itt. A ma fellépő folklóregyüttesek teljes szívvel állnak színpadra, ez pedig azt igazolja, hogy van kulturális élet és hagyományőrzés vidékünkön, s ezek szebbé teszik az ember mindennapjait.”

Miután a kisdobos kihirdette az eseményt – ezzel a terembe invitálta az érdeklődőket –, a Tiszavirág tánccsoport csősztánca hivatalosan is megnyitotta az eseményt, majd a szüreti délután kulturális programja következett. A repertoár ezúttal is gazdag volt: a legfiatalabbak rábaközi táncot mutattak be, elhangzott számos, a szürethez kapcsolódó vers és ének, az idősebb táncosok sárközi táncot adtak elő, s bemutatkozott a Benei Kultúrház Gyöngyvirág hagyományőrző csoportja és a Szélrózsa csoport is. A gyerekek ezután az idősek napja alkalmából verssel köszöntötték nagyszüleiket és a település szépkorú lakosait, majd együtt emlékeztek meg az aradi vértanúkról.

A rendezvény ezután szeretetvendégséggel folytatódott, melyet táncház követett. A szervezők kisorsoltak egy hagyományos szüreti kosarat is.

A Tisza-parti község központjában található épület hangos volt a gyerekzsivajtól, így elmondható, hogy az alkalom elérte célját, s bebizonyította, hogy van értelme a megmaradásért folytatott munkának.

lexi