Szakértő: Közelednek az áramszünetek

2024. október 25., 19:30

Ukrajna közel került az áramszünetekhez, mert úgy két hét múlva megnő az áramfogyasztás, miután az emberek fűteni kezdenek – jelentette ki Jurij Koroljcsuk, az Energiastratégiák Intézetének szakértője a Novini Live adásában, amelyet a tsn.ua idéz október 23-án, szerdán.

„Mennyire vagyunk közel az áramszünetekhez? Közel. Lényegében még két hét, azt hiszem, és elmondhatjuk, hogy Ukrajnában összességében megnőtt az áramfogyasztás” – jelezte a szakértő.

Megjegyezte: mivel a fűtési szezon később kezdődik, a hidegek beköszöntével a lakosság bekapcsolja a hősugárzókat.

Koroljcsuk emlékeztetett, a kijevi hatóságok jelezték, hogy a gázzal való takarékosság céljából később kapcsolják be a központi fűtést. Így nagyobb terhelés jut a villamosenergia-rendszerre, a melegítő berendezésekre, és ekkor lehetnek korlátozások.

„Nem annyira jelentősek, nem mondható, hogy ezek mindjárt 12 órásak lesznek (az áramszünetek – a szerk.). Amíg el nem kezdődnek a fagyok – éjjel körülbelül -10, nappal pedig -5 –, addig nem fogunk látni 12 órásakat” – bátorított Koroljcsuk.

A tsn.ua emlékeztet, Olekszandr Litvinenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára kijelentette, hogy a fűtési szezon beköszöntével Oroszország újrakezdheti az összpontosított támadásokat Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen.

(tsn.ua/Kárpátalja)