Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan

áramlás szívünket befutja,

akadozva száll még az ének,

de már mienk a pesti utca.

Nincs már teendő: ez maradt,

csak ez maradt már menedékül,

valami szálló ragyogás kél,

valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, ujjongva csapnak,

kiborulnak a széles útra,

selyem-színei kidagadnak:

ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,

parancsolatlan tiszta szívvel,

s a fegyverek szemünkbe néznek:

kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,

munkások, ifjak vére ez,

piros a vér a pesti utcán,

belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,

megbukott miniszterek?

Sem az ÁVH, sem a tankok

titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert

vertél szívünkre, merre futsz,

véres volt a kezed már régen

Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

...Piros a vér a pesti utcán.

Eső esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,

munkások – ifjak vére folyt,

– a háromszín-lobogók mellé

tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé

tegyetek három esküvést:

sírásból egynek tiszta könnyet,

s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,

el ne felejtse, aki él,

hogy úgy született a szabadság,

hogy pesti utcán hullt a vér.

1956. október 23-a a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja. Ez már a sokadik szabadságharc volt, amelyet a magyar nemzet megvívott a vérzivataros történelme során, de kétségtelen, hogy ekkor állt szemben a leghatalmasabb ellenféllel. 1956-ban a kommunista világhatalom, a Szovjetunió diktatúrája már tizenegyedik éve tartotta gúzsban Magyarországot. Egyre nagyobb volt az elégedetlenség, körvonalazódni kezdett az ellenállás, az emberek úgy érezték, már nem bírják tovább. Némi reményt jelentett a véreskezű diktátor, Rákosi Mátyás bukása, de Moszkva budapesti helytartói nem engedték ki a kezükből az irányítást, a terror némileg enyhült, de a diktatúra maradt. Az 1956-os év októberének eseményeit már jól ismerjük; mint annyi más forradalomban, ezúttal is fontos szerepet játszottak a fiatalok, a felvonuló egyetemisták és a fegyveresen harcoló pesti srácok.

Piros volt a vér pesti utcákon, a magyarok és a megszállók vére áztatta. Több ezren adták életüket a szabadságért, de sajnos mindhiába, a magyar szabadságot újra eltaposták a vörös tankok lánctalpai. A visszatérő csatlósok kegyetlen bosszút álltak a nemzeten. 200 000 ember menekült el az országból. Magyarországra 36 évre újra visszatért a kommunista diktatúra. Micsoda történelmi cinizmus, hogy a diktatúra bukása után, az úgynevezett módszerváltást követő második kormányfő az 1956-os megtorlásban részt vett kommunista pribékek közül került ki, és a forradalom 50. évfordulóján egy másik kormányfő, a gyilkosok kései utóda miatt újra piros volt a vér a pesti utcákon.

Tamási Lajos híres verse 1956. október 29-én hangzott el a Szabad Kossuth Rádióban. A szegényparaszt származású költő hithű kommunista volt. A háború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Külváros című lapját szerkesztette. 1948 és 1950 között pártmunkásként dolgozott a Belügyminisztériumban. Ezután került a Magyar Írószövetséghez. Abban az évben jelent meg első verseskötete A harmadik szerszám címmel, amelyért megkapta a József Attila-díjat. 1956 tavaszán menesztették az Írószövetség párttitkári posztjáról. Október 23-án ő is részt vett abban a küldöttségben, amelyet az Írószövetség a Központi Bizottsághoz küldött, hogy a tüntetések engedélyezését kérjék. Négy nap múlva annak az írószövetségi küldöttségnek is tagja volt, amely felszólította Nagy Imrét, hogy álljon át a forradalmárok oldalára. Néhány napig a Szabad Magyar Rádió kormánybiztos-helyettese volt. A szabadságharc leverését követően letartóztatták, de befolyásos kommunista barátai közbenjárására hamar szabadon engedték. Az 1957-ben megjelent Keserves fáklya című verses kötetét betiltották, a „fehérterrorista” jelzőt aggatták rá. Egy ideig nem kapott munkát, a felesége tartotta el a családot. Később bűnbocsánatot nyert, 1962-ben megalapította az Olvasó Munkás Klubot. 1984-ben SZOT-díjjal tüntették ki.

Lengyel János