Az atlanti szigetektől Amerikáig

Megismételt felfedezések, ködbe burkolózó hajóutak

Bizonyított tény, hogy az Atlanti-óceánon már az ókorban hajóztak föníciaiak, karthágóiak, ógörögök, rómaiak. Különböző felfedezők elérték Nagy-Britanniát, Írországot, a skót partoktól nyugatra, illetve északra található szigetcsoportokat: a Hebridákat és az Orkney-szigeteket, sőt Izlandig is eljutottak. A középkorban pedig a vikingek felfedezték a Feröer szigeteket, Grönlandot, elérték az Újvilágot, ismét felfedezték Izlandot. Ám olyan hajóutakra is sor került, melyek ködbe burkolóznak.

Venezuelában több száz római érme került elő a földből, melyek a Kr. e. I. és a Kr. u. I. század fordulójától a Kr. u. 350-ig terjedő időből származnak. Kik voltak azok a rómaiak vagy római szolgálatban hajózó ógörögök, akik itt szálltak partra, és miért ásták el ezt a valóságos pénzraktárt? A kérdésre további leletek és fennmaradt feljegyzések hiányában máig sincs válasz. Ami az Európához közelebbi szárazulatokat illeti, a Kanári-szigeteket már a rómaiak is felfedezték, s kereskedtek is a berber eredetű guancs őslakókkal, ám a Római Birodalom összeomlása után a szárazulatok létezése a feledés homályába merült. A X. században arab tengerész-kereskedők fedezték fel újra a földdarabokat, majd az 1400-as években a spanyolok meg is hódították a szigetcsoportot. Az Azori-szigetek felfedezéstörténete is érdekes. A portugálok már 1341 előtt rájuk bukkantak, de később megfeledkeztek róluk. 1430-ban a viharok ugyanide sodorták egy brügge-i tengerész-kereskedő, Vandenberghe hajóját, aki azonban a feltérképezésük helyett igyekezett mielőbb elérni a célkikötőjét. Aztán 1437-ben vagy 1439-ben (a források ellentmondásosak) ismét egy portugál hajós, G. V. Cabral érte el, fedezte fel végérvényesen, s vette birtokba hazája nevében a lakatlan szigetcsoportot, ahová már a XV. században áthajóztak az anyaországból az első telepesek.

Izland szintén a többször felfedezett szigetek közé tartozik. A kiváló ógörög felfedező, Pütheász Kr. e. 330 körül a Brit-szigetek után Thulét is elérte. Az utazásáról írt, Az óceánról című könyve elveszett, sok ókori szerző viszont annyi részletét átvette, hogy expedíciójának állomásai nagyjából rekonstruálhatók. Az Orkney-szigetektől északnak hajózva – mint írta – hatnapi útra elért egy szigetet, ahol az éjszaka mindössze 2-3 óráig tartott (nyár közepe volt). Ebből és a szárazföld, valamint az utazás időtartamának a leírásából Izlandra lehet következtetni. És itt jön egy érdekes részlet: „Azon (Thulén – L. M.) túl nincsen már sem tenger, sem szárazföld, csak a három elem keveréke, amely olyan, mintha a tenger tüdeje lenne. Ez az anyag minden oldalról beborítja a tengert, a szárazföldet és a levegőt, mintegy ezeknek a közös helye, amelyen át sem hajózni, sem gyalog átmenni nem lehet.” A leírás sűrű ködöt idéz (még ha túlozva is), de melyik földdarab lehetett ez a szárazulat? Nos, Izlandtól északkeletre egy jellemzően ködös sarkvidéki sziget található: a Jan Mayen-sziget. Ezt érte el Pütheász? A leírás alapján valószínű. Izlandot aztán a kora középkorban másodszor is felfedezték az ír szerzetesek, akik azért vágtak neki újra és újra az óceánnak, hogy távol a világ zajától, ég és víz között elmélkedjenek. Ám miután rábukkantak a jókora észak-atlanti szigetre, előbb csak megtekintették partjait, majd – valószínűleg 795 körül – visszatértek, és megtelepedtek a szárazulaton. A IX. században azonban a szigetet – immár harmadszor – a még pogány vikingek is felfedezték, s mivel a jámbor szerzetesek nem kértek új szomszédjaikból, a pogányságuk mellett felettébb harcias skandinávokból, inkább hazamenekültek Írországba. Itt kell szólnunk a Kr. u. 484 táján született, majd Nyugat-Írországban kolostorokat alapító Szent Brendán apát legendás atlanti hajóútjáról. A leírások szerint 14 vagy 16 szerzetes kíséretében, nagy méretű, fenyőfa vázra feszített, zsírral vízhatlanított bőrrel bevont curragh-on, vagyis hagyományos ír hajón vágott neki az óceánnak, hogy megtalálja a Paradicsomot. Rábukkantak egy sziklás partokkal szegélyezett szigetre, mely a leírás alapján felettébb emlékeztet az Írország melletti Aran-szigetre. Innen továbbhajózva egy újabb szigetre értek, ahol a juhokat egész évben kint legeltetik. Ez a Shetland-szigetek egyike vagy egy Skóciához közelebbi sziget lehetett, ezeken a szárazulatokon ugyanis tényleg ridegen tartották a juhokat. Aztán következik egy legendás elem: kikötnek egy óriási hal hátán, majd tovább eveznek-vitorláznak. Később a szél ismét nyugat felé sodorja a hajót, s 45 nap múltán egy nagyon hideg zónába kerülnek. Labrador keleti partjainak közelébe? Úgy tűnik. Majd olvashatunk egy kristály boltívről, mely alatt elsiklik a curragh. A leírás jéghegyre, pontosabban annak egy részére emlékeztet. Bolyongásuk közben azonosíthatatlan földekre is találnak, aztán egy nagyon magas heggyel koronázott szigethez érnek, mely nagy valószínűséggel Tenerife lehetett, az ott emelkedő, 3 718 méteres Pico de Teide tűzhányóval. Aztán a legenda szerint megtalálják a keresett Paradicsomot, végül pedig hazahajóznak.   

Most pedig evezzünk délebbi tájakra. 1483-ban az akkor a Kanári-szigeteken lakó Kolumbusz egy haldokló hajótöröttet talált, és vitte be a házába. Szavaiból kivehető volt, hogy egy portugál hajó kormányosaként sodródott ki messze nyugatra, s meleg vidéken fekvő szigetekről beszélt, melyek azonban megijesztették a tengerészeket. Mielőtt azonban bővebben beszélhetett volna róluk, elhunyt. Hol járhatott? Az a legvalószínűbb, hogy az óceán nyugati részén sorakozó szubtrópusi Bermudákat érte el társaival, s a szigetek előtt található, tényleg nagyon veszélyes zátonyok ijesztették meg a hajósokat. S még közelebb jutottak az észak-amerikai szárazföldhöz a vikingek 1000 körüli felfedezőútja után Új-Fundlandot másodszor is felfedező baszk halászok, akik halzsákmányt keresve hajóztak ki az óceánra, s meglehet, először csak véletlenül, vihartól űzve, de aztán már tervszerűen keresték fel a kontinens előtt fekvő nagy sziget körüli, halban roppant gazdag vizeket, s a sziklákra vésett ősi baszk jelképek tanúsága szerint ki is kötöttek Új-Fundlandon.

Szigetek, szigetcsoportok, melyeket újra és újra felfedezték… Homályos utalások, melyek alapján csak valószínűsíthetjük, hogy mely földdarabokra bukkantak rá a régmúlt hajósai… Legendák, melyekből nehéz kihámozni a tényeket… Rejtélyes leletek, a kérdés: fellebben-e valaha a ködfátyol a felfedezéstörténet felsorolt epizódjairól?

Lajos Mihály