Boksziskola Beregdédában

Kárpátalja él és élni akar

Lassan belefordulunk a háború harmadik telébe. Az emberek félve készülnek a várható áramkimaradásokra és az ebből kifolyólag kialakuló, ezt követő problémák enyhítésére, kezelésére, megoldására. Nem könnyű. Sok élet- és társadalmi helyzet stagnál, átvészel. Viszont mindig, így most, ebben a helyzetben is akadnak a hazájukért, Kárpátaljáért szívből tenni akaró, a közvetlen környezetükre odafigyelő, azt jobbá tevő emberek. Sokan hiányoznak a szülőföldünkről, de sokan vannak azok is, akik Kárpátalján látják a jövőjüket, ezért a jelen helyzetben is, sem időt, sem energiát nem sajnálva, Istenbe vetett bizodalommal teszik a dolgukat, megalapozva a reményteljes folytatást az itthon maradtaknak és a majd hazatérőknek egyaránt.

Beregdéda sokak számára ismert település, hiszen fontos turisztikai helyszín. Ennek a falunak is megszenvedte a lakossága az elmúlt két és fél évet, de a helységben maradtak pozitívan tekintenek előre, mind az idősebbek, mind az ifjúság. Bakó Ferenc a Beregdédai Gimnáziumban dolgozik mint testnevelő és technikatanár. Néhány hónapja gondolt egy merészet, és gondos utánajárással, szorgalommal, nagyrészt önerőből, némi segítséggel, jóérzésű emberekkel összefogva sikerült beindítania a Beregszászi járásban egyedülálló ökölvívó edzőiskolát, ami azonnal elnyerte a szülők és a gyerekek tetszését. A Bokszsuli népszerűsége jelenleg is töretlen, így már más településekről is járnak oda gyerekek. Vannak nehézségek, de vannak fejlesztésekre vonatkozó tervek is. Minden segítség jól jön, hiszen gyereknek szóló heti háromszori edzésekről, foglalkozásokról van szó. Ajánlom figyelmükbe a boksziskola megálmodójával, Bakó Ferenccel készített interjúnkat.

− Hogyan jött a bokszsuli ötlete? Ki segített benne, milyen volt a kezdet kezdete?

–  A boksziskola gondolata már régen foglalkoztatott; még nem voltam a tanári pályán, de már sokat járt a fejemben egy olyan gondolat, hogy jó lenne, ha a dédai gyerekeknek lehetőségük lenne valamilyen önvédelmi sportot elsajátítani itt helyben, a faluban. Én az ökölvívást tartom a legletisztultabb és leghíresebb küzdősportnak, ezért is esett rá a választásom. Még néhány évvel ezelőtt mi is eljártunk Kovács Laci bácsihoz (nyugodjon békében) edzeni, a jó öreg Bethlen-kastély pincéjébe. Ahol vért izzadtunk verítékkel, mert ott a vasszigor a terem minden sarkában és zegzugában jelen volt, és vízhólyag nélkül a talpunkon nem jöhettünk ki a teremből…

Három éve tanítok a Beregdédai Gimnáziumban, ezért úgy gondolom, hogy míg az ember nincs ott az adott helyen, addig nem úgy látja a hely hiányosságait, mint amikor már ott van és tevékenykedik. Kívülállóként nem látja az ember azt, hogy mire is lenne szüksége a gyerekeknek ahhoz, hogy az oktatásukat könnyebbé tegyük vagy magasabb szintre emeljük. Talán ha még látjuk is, de akkor is csak úgy elsiklunk felette, mivel megvan mindenkinek a saját problémája. A gyermekek viszont nap mint nap szembesülnek ezekkel a dolgokkal, míg lassan megszokják a hiányukat, és aztán már nem is igénylik. Szóval célul tűztem ki pár dolog megvalósítását, amire úgy láttam, hogy szükség van az intézményben. Ezek egyike a bokszsuli is, de például tavalyelőtt a gyerekeket is beszervezve építettünk egy kis húzódzkodóparkot, tavaly pedig egy röplabdapályát alakítottunk ki. Van már talán huszonöt éve is annak, hogy ezek a dolgok nincsenek jelen az iskolánkban. Viszont egy nap csákánnyal, ásóval, kapával és egy maréknyi diákkal elmentünk a kinézett területre és összehoztuk. Így legalább ők is megtanulják, hogy ha el akarnak érni valamit az életben, akkor azért tenni kell, és elsősorban csak magukra számíthatnak.

Viszont a boksziskola kicsit bonyolultabb feladat volt, mert oda nem csak tanárt volt nehéz találni, de a hozzávaló eszközök sem voltak olcsók. Több edzővel is tárgyaltam az utóbbi években, de mindnek az volt a válasza, hogy járjunk be a városba. Azonban a próbálkozásaim nem volt hiábavalók, mert az egyik edző elvállalta, hogy kijár edzéseket tartani Dédába is, és mindezt teljesen ingyen, amit nagyon köszönünk neki.

– Hogyan zajlanak az edzések, hányszor vannak egy héten? Hány gyerek jár, milyen korosztály? Ki az edző?

–  A tanár neve Margitics Georgij, és általában a Beregszászi 10. Számú Líceumban tart ökölvívó edzéseket. Azt kell tudni róla, hogy nagyon jó bokszoló és a régi beregszászi bokszcsapat egyik legnagyobb, veretlen bajnoka. Anno sokat jártam én is a meccseire, amiket szinte kivétel nélkül idő előtt fejezett be. Edzőnek állt, hogy a tudását átadja a gyerekeknek. Nagy tiszteletet érdemel, mivel teljes odaadással csinálja ezt a munkát, tanítja a gyerekeinket heti három alkalommal egy köszönömért. És soha nem hangzott el tőle még annyi sem, hogy legalább az üzemanyagra dobjatok össze, hanem önzetlenül csinálja azt, amit nagyon jól csinál.

Az edzéseket a Beregdédai Gimnázium tornatermében tartjuk, vagy kint a pályán, amikor az időjárás megengedi. A foglalkozások 14.00 órakor kezdődnek, hétfőn, szerdán és pénteken. Általában 1–1,5 órát vesznek igénybe, így az én munkanapon is kitolódik, de nem megy kárba az időm, mert a gyerekekért teszem.

A gyerekeknek 10 éves kortól lehet jelentkezni. Nagyon sok gyerek jelentkezett, annyian voltak, hogy alig fértünk el a teremben, körülbelül harmincan lehettünk az első edzéseken. És olyan is volt, amikor már teljesen megtelt a terem, de még 4-5 szülő kint állt a gyerekkel, mert jöttek érdeklődni, hogy beférnek-e még a keretbe. Persze idővel lemorzsolódtak azok, akik nem annyira érzik magukénak ezt a sportot. Viszont van még így is bőven gyerek, akik aktívan folytatják.

– Mik az eddigi tapasztalatok? Jártok-e versenyekre?

– Bokszversenyekre még az idén nem tudunk kijutni, mivel ahhoz nem elég egy-két hónap tanulás. Jelenleg eléggé kezdeti fázisában vagyunk a boksztechnikák elsajátításának, szóval még lépéseket, védekezést, koordináció- és reflexfejlesztést gyakorolnak a gyerekek, közben erőnléti tornák is vannak, ami fejleszti az állóképeségüket. Van, aki fogékonyabb, van, akinek több idő kell, de Georgij azt mondta, hogy senkit nem hagyunk hátra. Bármennyire is nehezen megy valakinek, ha van benne elég elszántság és akaraterő, akkor ő megtanítja. Viszont vannak olyan gyerekek, akik annyira érzik ezt a sportot, hogy jövőre akár már versenyeken is részt vehetnek.

Nyilván jobb lett volna a háború előtt ezt az egészet összehozni, mivel akkor majdnem dupla ennyi gyerekkel dolgozhatunk volna, és több gyerekből több a tehetséges, de sajnos most nincs választásunk, és csak remélni tudjuk, hogy visszatérnek még hozzánk azok is, akik elmentek.

– ​A szülők hogyan állnak a dologhoz? Milyenek a visszajelzések?

– A szülők hozzáállása teljesen pozitív, ahogy látom. Láthatják ők is, hogy ez a világ, amelyben élünk, nem könnyebb, hanem egyre nehezebb. Akár itthon maradunk, akár Európát választjuk, nem árt, ha az ember meg tudja magát védeni. Több szülő keresett fel azzal, hogy szeretné a gyerekét beíratni a bokszsuliba. Volt több olyan is, aki nem dédai lakos, vagy a gyereke nem Dédában tanul, és sok olyan, akinek a gyereke még nem érte el a 10 éves korhatárt. De a legtöbb szülő olyan véleményen volt, hogy ez már rég kellett nekünk.

A településen élő emberektől is sok pozitív visszajelzést kapok, akár Facebookon , akár az utcán személyesen. Sőt, volt olyan, hogy egy olyan hivatalban is felismertek − és megkérdezték tőlem, hogy én vagyok-e az, aki a bokszsulit csinálta Dédában −, ahová szinte soha be sem járok. Szóval mindenképpen sikere van az emberek körében.

– Honnan vannak a sportfelszerelések, mikre volna még szükség?

– A felszerelés nehéz téma, mivel azt ígértem, hogy én beszerzem a kellő eszközöket. Pár dolgot megvásároltam saját pénzből, aztán egy, a Facebookra kiírt hirdetéssel próbáltam a szükséges eszközökhöz hozzájutni. Arra gondoltam, hátha kallódik valakinél néhány olyan dolog, amire már nincs szüksége. De még így is nehezen gyűltek az eszközök, mivel bokszoktatás soha nem volt még nálunk, így hozzá való eszközök sem nagyon hányódtak senkinél a padláson. Szóval egy-két régi kesztyűn kívül semmit nem kaptunk. Aztán két váratlan helyről érkezett segítség: az egyik egy műanyag nyílászárókkal foglalkozó vállalkozótól, a másik pedig egy magánpraxisban dolgozó közjegyzőtől. Mindketten egy-egy bokszzsákkal támogattak minket. De a legnagyobb segítséget a magyarországi Hálót Adunk Alapítványtól érkezett. Ők sok mindennel támogatták az eszköztárunkat. Ez nem az első alkalom volt az alapítvány részéről, korábban több mindenben is segítséget nyújtottak már nekünk.

Mindezek mellett még így is nagy szükségünk van 3 darab bokszzsákra, nem ártana az sem, ha még lenne néhány álló bokszkörte is, illetve bokszkesztyűk és egy bokszring.

– Úgy tudom, hogy több mindennel is foglalkozol. Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg más sportágban is terveztek edzést indítani?

– A tanári hivatás mellett egyetemi hallgató is vagyok. Ezenkívül magánvállalkozóként egy gyorsbüfét működtetünk a testvéremmel Beregszász központjában. De kapcsolatban vagyok pár segélyszervezettel és alapítvánnyal is, akik támogatásával szegény családokat tudunk meglátogatni és segíteni rajtuk. Saját „misszióm”, vagy inkább programnak mondanám, amit Karácsonyi Gyűjtés néven hirdetek meg immáron ötödik éve (most éppen aktuális), nagyon sikeresnek mondható, mivel legutóbb már 10 településre is sikerült eljuttatnom az adományokat a Beregszászi járáson belül. Tizedik éve vagyok Beregdéda képviselője. Igazából „mindennel is” foglalkozom, mivel elég nehéz világot élünk, és a tanári fizetés sokszor még a rezsit sem fedezi.

Terveink közt szerepel egy másik sportterem kialakítása az intézményben. Erre kaptunk már ígéretet, szóval meglesz. Ide helyeznénk el a ringet, a másikban pedig zajlana az edzés.  De gondokodtam azon is, hogy nyitni kellene egy birkózósulit is, és már találtam is hozzá egy olyan tanárt, aki tanítaná a gyerekeinket, szintén ingyen. De egyelőre nincs elég érdeklődő ahhoz, hogy ezt is elindítsuk. A béke eljöttével remélem, hogy több gyerekkel dolgozhatunk, de az is sokat segítene, ha a szülők meghagynák Dédában a helybeli gyerekeket, és nem vinnék máshová. Szerintem nagyon jó a dédai iskola. Több versenyt is megnyertünk már, mint a magukat nálunk előkelőbbnek tartó iskolák. Kistérségi, járási és még megyei szinten is értünk el dobogós helyezéseket a testnevelésen kívül több tantárgyból is. Szerintem ez a boksztanulási lehetőség, amit összehoztunk, nagyon jó, mivel a gyerekeknek nincs lehetőségük más iskolákban hasonló dolgokat tanulni, sőt az egész járásban csak egy iskoláról tudok, ahol a gyerekek ökölvívást tanulhatnak.

Köszönetet szeretnék mondani a Nagybégányi kistérség tanügyi osztályának és a Beregdédai Gimnázium vezetőségének azért, hogy nyitottak voltak erre az újításra, és két termet is biztosítottak számunkra a munkánkhoz. Továbbá köszönet illeti a támogatóinkat is, akik szeretnek és segítenek minket akár egy jó szóval is. Óriási köszönet jár Margitics Georgij edző és tanár úrnak az önzetlen munkájáért.

A jövőbeli tervek közül az egyik legfontosabb az, hogy megtartsuk a gyerekeket. Ha nincsenek gyerekek, akkor nem lesz kikre tervezni sem. Tervben van még egy új sportág oktatásának a beindítása is, a sporteszközök fejlesztése, egy akadálypálya építésén is már rég gondolkodom, de jó lenne egy kondipark kialakítása is. Viszont ehhez még sok idő, erő és támogató kell, legfőbbképpen pedig Isten segítsége, ezért én hiszek abban, hogy ezt is meg tudjuk csinálni.

B. TH.