Kárpátalja több járásában is észleltek drónokat és rakétákat

2024. november 17., 09:27

Vasárnap hajnalban egy, a szokásosnál is erősebb drón- és rakétatámadás érte Ukrajnát. Példátlannak számít az is, hogy ez esetben Kárpátalját is érintette az agresszív akció.

Kárpátalját eddig egyszer érte csapás a háborúban: 2022 tavaszán, amikor a volóci vasútállomásnál csapódott be egy rakéta (a támadás nem okozott sérülést).

Vasárnap hajnalban megtörtént a második csapás.

Munkácson felrobbant egy drón, valamint orosz rakétákat is észleltek Kárpátalján.

Miroszlav Bileckij, a megyei OVA vezetője szintén nyilatkozott a történtekről. „A mai reggeli nagyszabású támadás során a Munkácsi és Rahói járások erdős területein, a településeken kívül, ellenséges rakéták és drónok törmelékei zuhantak le.

Egyelőre nincs információ a sérültekről és a károkról.

A helyszínen a DSZNSZ szakemberei dolgoznak.

Még egyszer felhívom a figyelmet, hogy a törmelékek felfedezésekor ne közelítsenek és ne érjenek hozzá, valamint ne készítsenek fényképeket vagy videófelvételeket.

Köszönjük a védelmi erők munkáját!” – olvasható a bejegyzésben.

A támadás persze nemcsak Kárpátalját, hanem más régiókat is érintett.

(karpat.in.ua)