Szili Katalin a nemzeti összetartás fontosságáról beszélt a felvidéki Léván
Közösségeink megőrzése a nemzet megmaradásának kulcsa – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó múlt szombaton a felvidéki Léván, a helyi magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mondott beszédében.
Szili Katalin a Csemadok lévai területi választmányának és az alapszervezetének a meghívására vett részt a „75 év a kultúra szolgálatában” című rendezvényen. A miniszterelnöki főtanácsadó méltatta a Csemadok szerepét a helyi magyar közösségben. 1949. júliusi létrejötte óta ez a szervezet biztosította a felvidéki magyarságnak a megtartó erőt – hangsúlyozta. Tekintettel a XX. század traumáira, amelyeket a második világháborút követően a felvidéki magyarság is vitt tovább magával, szükség volt arra, hogy ez a magyar közösség is újra felfedezze önmagát, illetve arra is, hogy az identitás megtartásához szükséges nyelv, a hagyományok, és a kultúra megőrzésére szövetkezzen – tette hozzá.
Aláhúzta: az identitás megtartásának ezeket az alapköveit minden generációnak őriznie kell, és tovább is kell adnia a jövőnek.
„Ezt a fáklyát kell továbbadni, amelynek melegénél és fényénél a következő generációk is megélhetik magyarságukat” – fogalmazott Szili Katalin.
A miniszterelnöki főtanácsadó rámutatott: a Csemadok a nyelv, a hagyományok és a kultúra megőrzésének nem kicsi munkáját rendszereken átívelően teljesítette a területi- és alapszervezetein keresztül. Mint mondta: az ott élő magyarok hisznek saját közösségeikben, az egyenjogúságukban, de mérhetetlenül csalódottak is tudnak lenni, ha jogaikat nem érvényesíthetik. Rámutatott: a Csemadok most és a jövőben is arra hivatott, hogy erősítse a helyi magyar közösséget nemzeti elkötelezettségében és hitében.
Szili Katalin beszédében megemlítette november 15-ét is – amelyet az Országgyűlés 2015-ben nyilvánított a magyar szórvány napjává –, majd kijelentette: ez a nap fontos felhívás arra, hogy segíteni kell a szórványban élő magyar közösségeket és megmaradásukat.
(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)