Bakancsra fel! – Könyvbemutató Beregszászban
November 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr termében szervezett könyvbemutatót a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT). Horváth Zoltán Bakancsra fel! című 200 oldalas útikönyve 35 különböző kárpátaljai túraútvonalat foglal magában, gazdagon illusztrálva.
A rendezvény kezdetén Mester András, a KMTT elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte: „Öröm számunkra, hogy többéves munkásságunk alatt idén először sikerült egy nagyobb lélegzetvételű könyvet kiadnunk. Mindez nem sikerült volna Horváth Zoltán beregszászi pedagógus, aktív túrázó nélkül, aki saját bőrén tapasztalta ezeket a túrákat, lejegyezte, mondhatni, „kiizzadta” azt, amit most a kezünkbe vehetünk… Igencsak fontos, hogy megjelent egy ilyen mű, azért is, mert ha a jövőben újra turistákkal telik meg vidékünk, fontos, hogy ők is objektív, hiteles koordinátákkal rendelkező, hasznos információkat leíró könyvből tudjanak tájékozódni.”
Ezt követően a magyarországi külképviseletek nevében Jusztin Miklós beregszászi konzul szólt néhány szót. Beszédében aláhúzta: „Én magam is teljesítettem már túrát az útikönyv segítségével, mely nagy támaszom volt végig a túra során.”
Berghauer Sándor, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese, a KMTT alelnöke szakmailag is csatlakozott az útikönyv tematikájának megalkotásába. Köszöntőjében hangsúlyozta: „Ez a kiadvány nemcsak azért hasznos, mert újabb lehetőséget biztosít a túrázók számára, de diákjainknak is értékes ismeretanyaggal bír.”
Az üdvözlőszavakat követően Tarpai József, a KMTT alelnöke, főiskolai docens, a könyv egyik szakmai vezetője beszélgetett a szerzővel. A diskurzus során Horváth Zoltán beszámolt arról, hogy mikor ismerte meg a túrázás világát. Visszaemlékezett arra, hogy első túrája még iskolásként a Pokolbércre vezetett, s az akkori élmény adta meg az inspirációt ehhez a tevékenységhez. Emellett kiemelte, hogy értéket szeretne közvetíteni mind pedagógusi munkájában, mind ifjúságszervezeti tevékenységében. Ilyen értékek lehetnek vidékünk, Kárpátalja tavai, vízesései, hegycsúcsai.
A közönség megdöbbenve hallotta, amikor Zoltán részletezte, hogy 2018. január 31. óta 223 különböző túrát, kirándulást valósított meg ő maga. S volt, hogy érezte, életveszélyben van. Hiszen ezek az útvonalak – akár az időjárási viszontagságok miatt is – sokszor veszélyesek, ilyen volt egy baráti társasággal töltött szilveszteri túrája is, amikor 6 órát hóviharban meneteltek, sokszor egymást sem látva.
A könyv felépítéséről elmondta, 35 különböző nehézségű túrát mutat be, jelölve a kihívás mértékét. A földrajzi adatok és koordináták mellett gazdagon illusztrált a 200 oldalas kiadvány annak érdekében, hogy még jobban felkeltse a túrázók érdeklődését. A szerző azt is megosztotta, melyek azok a túrák, amelyek nem kerültek be ebbe a kiadványba. A könyv borítójának festményét Gogola Zoltán vitte vászonra.
A kihívásokkal teli túrákról beszámolva Zoltán részletezte a szívének kedves útvonalakat, s arról is szólt, hogy a teremben jelen lévő vegyes csoport számára – az aktualitásokhoz mérten – milyen túrát ajánlana. Tarpai József kérdésére azt is elmondta, hogy a Kárpátok vonulatain napjainkban milyen környezetvédelmi kihívásokkal kell szembesülni.
A beszélgetést követően a szerző több képet és videót is bemutatott, hogy láttassa az érdeklődőkkel ezeknek a túráknak a szépségét s egyben veszélyét is.
A bemutató a kérdések megválaszolásával zárult.
A kiadvány immár második nyomtatásban jelent meg, s ukrán nyelven is elérhető.
LI