„Uram, segíts haza minket!” – a málenkij robot áldozatainak emléket állító színházi előadás készült Beregszászban

Színházi előadással emlékezett a málenkij robotra elhurcoltakról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont november 25-én. Az „Uram, segíts haza minket!” címet viselő előadás a 80 évvel ezelőtt történtek borzalmait megörökítve a valós események emberközeliségét vitte színre történelmi hitelességgel. A darabot látva a néző egyszerűen nem tud kívülállóként tekinteni az elhangzottakra. A színészek fantasztikus alakítása a megtörtént események felidézése által, a tragikus emberi sorsokon keresztül csontig hatoló élményt nyújt.

A rendezvény a főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a megjelent társadalmi szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit Matl Péter Gúzsban című alkotásánál. Ezt követően az intézmény Esztergom termében folytatódott a program, amelyen Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára köszöntötte az egybegyűlteket.

Megemlékezvén a 80 évvel ezelőtt zajló történésekről dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kiemelte: 80 éve a 2. Ukrán Front elérte a Kárpátokat és Kárpátaljára is betört. Az itt talált magyar és sváb férfiakat – akik nem fegyverrel fogadták őket, akik egyszerű munkások, civilek voltak – begyűjtötték, „háromnapi munkára” hívva hajtották el gyalog Szolyváig, s aki a gyűjtőtábort túlélte, azokat tovább hurcolták Szamborba, majd a szibériai lágerekbe. A lágerekből visszatértek már nem is Magyarországra jöttek haza, hanem a szovjet birodalomba. Az 1944-es események megtizedelték a kárpátaljai közösséget, s mindez etnikai alapon zajlott. Az elnök asszony visszaemlékezve a KMKSZ megalakulására elmondta: a szervezet egyik fontos kezdeményezése volt, hogy 1989-ben minden településen elkezdték összegyűjteni az elhurcoltak névsorát, akiknek aztán mindenütt emlékművet is állíttattak. Kifejtette azt is, hogy a málenkij robot nemcsak az elhurcoltak sorsát pecsételte meg, de mindazon generációkét is, akiknek életrajzából kiderült, hogy családjában volt olyan személy, akit elhurcoltak. Ettől kezdve az akkori szovjethatalom embertelenül ellehetetlenítette a leszármazottak boldogulását is. A jelenlegi helyzetre reflektálva kifejtette, abban reménykedett, hogy ilyen dolgok sosem ismétlődhetnek meg, ám újra háborúban élünk. Mint fogalmazott: imádkoznunk kell azért, hogy a 20. században zajló borzalmak sohase jöjjenek vissza.

A jelenlévők ezt követően egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elhurcolt áldozatokról.

Dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, a II. RF KMF docense emlékezve a múlt borzalmaira megjegyezte: sajnos nagyon sokáig nem lehetett beszélni ezekről az eseményekről. A szovjet időszakban tabutémának számított. A 90-es évek elejétől aztán már megjelentek könyvek, tanulmányok, elkezdtek emlékműveket állítani az áldozatoknak, és ettől az időponttól kezdve rendszeresen megemlékezünk az elhurcoltakról. Fontos emlékeznünk, tanulnunk a múlt hibáiból, hiszen ha nem emlékezünk, akkor ezek az események megismétlődhetnek. A kárpátaljai magyarok egy olyan közösség leszármazottai, akik az évszázadok során nehéz körülményeket éltek túl, s akik itt meg tudtak maradni, azoknak a génjei továbböröklődtek, s valahol ez a tudás és élni akarás a mostani generációban is megvan – fejtette ki. Mint mondta: biztos benne, hogy a jelenlegi helyzeten is túl tud lépni a kárpátaljai magyarság, és továbbra is megmarad itt, Kárpátalján.

Az emlékező gondolatokat követően dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatója, a II. RF KMF docense A málenkij robot és a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív tragédiája címmel tartott történelmi előadást az 1944-es borzalmakról, a valós, megtörtént, felgyűjtött eseményekről. A történész előadásában kifejtette: a szovjet előrenyomulás nem csupán térnyerést, hanem fizikai alapon való etnikai tisztogatást is jelentett. A második legnagyobb nemzetiség abban az időben a magyar volt – a II. világháború veszteségeit is leszámítva – Kárpátalján. A jelenlegi levéltári források alapján több mint 30 000-re becsülik az elhurcoltak számát – jegyezte meg a történész, aki előadásában több személyes történetet is bemutatott a beregszászi járási elhurcoltak és családtagjaik visszaemlékezései közül. Mint kifejtette, nagyon fontos, hogy az eseményeket emberközelivé tudják tenni, ebből adódóan szükséges az egyéni történetek feldolgozása. „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a földön, aki élete igazságát kimondja” – tette hozzá Hamvas Béla szavait idézve, felhívva a figyelmet arra, hogy mivel a regnáló hatalom nem rehabilitálta az áldozatokat, ezért a mi kötelességünk évről évre emlékezni és emlékeztetni.

A történelmi előadást követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház „Uram, segíts haza minket!” című előadásának premierjét láthatta a közönség, mely az 1944-ben és azt követően zajló eseményeket megélt egyéni sorsokat feldolgozó történetek alapján hozta közelebb a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját. S bár valóban elrettentő mélységeket, húsba maró fájdalmakat vittek színre a színészek az itthon maradt női sorsok megidézése által s a háttérben felcsengő férfiszínészek hangján a lágereket felelevenítő pillanatok közben, mégis a mély borzalmat és nyomorúságot az előadásban egy halvány reménysugár is átitatta, hogy itt és így nem lehet vége, hogy az Isten ott van fent az égben, és ki reményét belé veti, azon megkönyörül s hazaviszi. Az előadás drámaiságán túl emberközelivé teszi a málenkij robot eseményeit, segít megérteni és feldolgozni a ma embere számára azokat a nyolcvan évvel ezelőtt zajlott embertelenségeket, amelyeket épp ésszel talán fel sem tudunk fogni. A kárpátaljai színészek nagy odaadással, kiváló színészi játékkal méltóképpen emlékeztek meg elődeink sortragédiájáról.

Az előadást a meghatódott, könnyekkel küszködő közönség hosszú percekig állva, vastapssal jutalmazta. 

A premiert követően Gál Natália színművésszel, a darab színpadra állítójával beszélgettünk, aki elmondta: „Hála Istennek, Kárpátalján is vannak olyan emberek, akik fontosnak tartották az 1944-es eseményeknek, illetve az utána következő időszaknak a felgöngyölítését. Az egyik Molnár D. Erzsébet, illetve Dupka György, akiknek a munkájából rengeteget olvastam és használtam fel a darab létrehozásánál. Azt gondolom, hogy hálásnak kell lennünk azoknak az embereknek, akik megjárva azt a poklot mégis tudtak és mertek beszélni arról, amik történtek. Ezenfelül megmaradtak naplók, amelyekből szintén sok mindent el lehet olvasni. A művész az nem történész, a művésznek az a feladata, hogy egy hidat képezzen az emberek között és az érzelmek között, az ember és a gondolat vagy egy eszme, egy történés között. Fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik a lágereket megjárták vagy odavesztek; természetesen az én családomban is többen voltak, akiket elhurcoltak. Mindazon túl, hogy megemlékezünk ezen emberekről, azt gondolom, fontos, hogy a mai generációnak egy kicsit kinyissuk a szívét, hogy ne csak megismerjék a történéseket, de érezzék a mélységét is.”

A kárpátaljai magyarság sortragédiáját bemutató előadást a KMKSZ Kárpátalja több településére is eljuttatja a következő napokban, így látható lesz Munkácson, Técsőn, Nagyberegen, Csapon és Tiszapéterfalván is.

Váradi Enikő