„Fekete péntek” az ungvári vármúzeumban

2024. december 2., 09:27

A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban rendhagyó kiállítás nyílt november 29-én a vár délkeleti tornyának aulájában. Itt 134, tárgyban, eredetben és kronológiában eltérő, de egyetlen szín – a fekete – által egyesített tárlatot mutatnak be a múzeum alapjaiból. A kiállítás célja az első alkalommal látható fekete műtárgyak bemutatása.

A kiállításon mintegy 100 természeti tárgyat mutatnak be: rovarokat, madarakat, őslénytani és geológiai leleteket, amelyek sötét színűek. A természetben sok olyan növény és állat van, amelynek nevében szerepel a fekete jelző még akkor is, ha eltérő színűek. Például fekete fenyő, fekete nadály... Sok fekete színű természeti tárgy is létezik. A kiállításon négy taxidermiás (elejtett, halott állat kitömve, preparálva) madár látható, köztük varjak, hollók és vízi tyúk. Az egyik kiállítási tárgy már történelmi jelentőséggel bír, mert közel 100 éves. A madarat 1929-ben fogták be az ungvári járási Szürte községben. Hrabár Sándor híres ornitológus megemlíti A Pidkarpatszka Rusz madarai című munkájában (1931). Érdekes még a páfránylevelek lenyomata, az üledékes kőzetben található fosszilis puhatestűek és egy ammonit Lehoczky Tivadar gyűjteményéből.

A természeti jellegű kiállításokon kívül a látogatók megtekinthetik itt a régészek által Kárpátalja területén talált régészeti régiségeket, valamint az 1930-as és 1940-es évek ökörmezői és ungvári népviseletek darabjait, valamint az 1930-as évekbeli, a Beregszászi járásban viselt női világi ruhákat, lábbeliket, régi fényképezőgépeket, egy 1965-ös fekete telefonkészüléket a Tereblja Rika Vízerőműből, a német Triumph cég írógépét, zenei eszközöket, nevezetesen gramofonokat, lemezeket, rendkívül érdekes zenedobozt. Egy kaspó is felkelti a figyelmet a híres művész, Révész Imre hagyatékából,

Így a Történeti és Helytörténeti Osztály és a Természettudományi Szektor munkatársai arra inspirálták a látogatókat, hogy csatlakozzanak a Fekete péntekhez a múzeumban, és december 11-ig látogassanak el Ruszlana Dzsahman és Vaszilina Palincsak-Kutuzova Fekete gyűjtemény: a természettől a művészetig című tematikus kiállítására.

(Facebook/RV)