Elhunyt Turák Angéla

2024. december 5., 11:50

Elhunyt az ismert pedagógus, festőművész, illusztrátor, író, költő, Turák Angéla.

Amint arról korábban lapunkban is olvashattak, Angéla néni 1934. március 18-án született Ungváron. Elvégezte az Ungvári Tanítóképzőt. Ezt követően a Drohobicsi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Tanulmányait a Moszkvai Népművészeti Egyetemen folytatta. Több mint húsz évig volt az ungvári Padijun Bakonyi Zoltán stúdiójának rajztanára. Számos tanítványa elismert képzőművész lett.

Évtizedek óta csodálatos tájképeket és csendéleteket festett. Tojásfestéssel is foglalkozott. Különböző technikákkal dolgozott: akvarell, selyem-, olaj-, üvegfestés, monotípia, pasztell, grafika. Pedagógiai és képzőművészeti tevékenységén kívül gyerekkönyveket írt ukrán, magyar és szlovák nyelven, illetve illusztrált is. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. A 90. születésnapja alkalmából idén márciusban az Uzshorod Galériában szervezett utolsó tárlatán még személyesen jelen volt.

December 4-én Ungváron a Kálvárián vettek tőle végső búcsút, majd a domonyai temetőben helyezték végső nyugalomra.

(Facebook/RV)