Ünneplőbe öltözött Jánosi karácsonyfája
A hagyományokhoz híven idén is közösen öltöztették fel a község karácsonyfáját Jánosiban.
Óvodások, iskolások és pedagógusok gyűltek össze ma délelőtt a Jánosi Községi Hivatal épülete előtt, hogy 2024-ben is együtt kezdjék meg a karácsonyi készülődést, s közösen varázsoljanak ünnepi hangulatot a faluba.
Az egybegyűlteket Bakos Erzsébet, a község elöljáróasszonya és Torisnya Szilvia, a Jánosi Kultúrház vezetője köszöntötte. Elmondták, hogy nagy örömükre szolgál, hogy az idei évben is szép létszámmal gyűlt össze a lakosság apraja-nagyja.
„Ma nem csak egy fát öltöztetünk fel, hanem együtt díszítjük fel a lelkünket is a szeretet, a békesség és az öröm szellemével. Ahogy a faágak között ragyognak a fények, emlékeztetnek minket arra, hogy a legsötétebb időszakokban is ott van a remény fénye, mely átragyog a mindennapok nehézségein, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk” – osztotta meg gondolatait az elöljáróasszony.
Torisnya Szilvia beszédében kiemelte, hogy a „gyerekek mosolya, izgatott várakozása teszi igazán varázslatosság ezt az ünnepet. Ti vagytok azok, akik minden évben emlékeztetnek minket arra, hogy a karácsony a szeretet és az öröm ünnepe”.
A köszöntők után az Jánosi Líceum tanulóinak műsora következett, akik verssel és énekkel emelték az ünnepi hangulatot. Ezt követően a kicsik és nagyok együtt öltöztették fel a községháza előtt lévő fenyőfákat, ki-ki a magáét, hiszen az iskolások egy hatalmas, az óvodások pedig egy kisebb karácsonyfát díszíthettek.
A fenyődíszítés után minden jelenlévő gyermek ajándékban részesült, melyeket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai kirendeltsége biztosított, Gerevich János vezetésével.
A jelenlévők az eseményt egy közös kántálással zárták, a községi hivatal munkatársai pedig szeretetvendégséggel kedveskedtek a résztvevőknek.
VV