Karácsonyi gálakoncert a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben

2024. december 20., 11:55

December 17-én megtartotta hagyományos karácsonyi gálakoncertjét a Beregszászi Rezeda Folkműhely. A színvonalas évzáró ünnepi műsorban a folkműhely növendékei mutatták be a közönségnek az őszi szemeszterben tanultakat. A rendezvénynek az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium rendezvényterme adott otthont.

Az esemény résztvevőit elsőként Várady Enikő, a Rezeda Folkműhely vezetője köszöntötte. „A Beregszászi Rezeda Folkműhely immár kilenc éve igyekszik a városban alapot szolgáltatni a Kárpát-medencei magyar autentikus néptánc és népzene megismeréséhez és elsajátításához, s próbáljuk ezt a csemetékbe ültetni” – emelte ki, majd örömmel konstatálta, hogy az elmúlt évek alatt sok szép eredményt sikerült elérniük, hiszen vannak olyan diákjaik, akik már a Budapesti Táncművészeti Egyetemen tanulnak, vagy a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban folytatják tanulmányaikat. „Ezt azt jelenti, hogy ők hivatásukká választották a népzenét vagy a néptáncot” – fűzte hozzá a folkműhely igazgatója. Elmondta, hogy három évvel ezelőtt ők sem gondolták volna, hogy a háború árnyékában kell majd helytállniuk, s ezekben az emberpróbáló időkben sokakat elhagyott az ereje, fogytán az emberek türelme, egyre szürkébbek a napok, és nem nagyon látható a fény. „Azonban lehet az egy kapaszkodási fénysugár számunkra, hogy itt vagyunk ennyien, itt vannak ezek a fantasztikus gyerekek, akik a szívük legnagyobb szeretetével készültek a mai fellépésre, hogy bemutassák mindazt, amit az elmúlt három hónapban tanultak” – hangsúlyozta Várady Enikő, majd köszönetet mondott a szülők bizalmáért és támogatásáért, s végül Kányádi Sándor Felemás őszi ének című versének soraival zárta köszöntő gondolatait: „építsd föl minden éjszaka / építsd föl újra s újra / amit lerombol benned a / nappalok háborúja // ne hagyd kihunyni a tüzet / a százszor szétrúgottat / szítsd a parazsat nélküled / föl újra nem loboghat”.

„Kárpátalja mindig valaminek a perifériája volt, ami viszont erősítette a szülőföldhöz, az anyanyelvhez való ragaszkodást, az itt élők közösségéhez, kultúrájához való hűségét. Kárpátalja földrajzi helyzete, történelmi és társadalmi hagyományai, soknemzetiségű léte eleve arra teszi alkalmassá a régiót és az itt élő embereket, hogy összetartsanak” – jelentette ki beszédében Trieb Gergely beregszászi magyar konzul. Méltatva a Beregszászi Rezeda Folkműhely munkáját a diplomata aláhúzta: „Kultúrateremtő és értékteremtő tevékenységével az elmúlt lassan egy évtizedben példát és utat mutat a jövő generációjának. Köszönet illeti mindazokat, akik életre hívták és működtetik a Rezedát, amely a város meghatározó néptáncos-népzenei műhelyévé nőtte ki magát. Köszönet továbbá a magyar népi hagyományok és a magyar népi kultúra ápolásáért, a gyermekeknek való átadásáért, a hagyományőrzésért, népi örökségünk megőrzéséért és továbbadásáért” – fogalmazott a konzul.

„Az adventi időszak a várakozás és a remény időszaka: reménység abban, hogy a sötétség után megérkezik a világosság. Ebbe kapaszkodhatunk bele, hogy a nehéz időszakok után lesz békésebb, boldogabb élet, mert ahol a bűn megsokasodik, ott túlárad a kegyelem” – jegyezte meg Trieb Gergely.

Köszöntötte a jelenlévőket Huszár Péter, a Beregszászi kistérség alpolgármestere is, aki felszólalásában elismeréssel szólt a Rezedában zajló munkáról, az oktatók kiemelkedő szakmaiságáról, a gyerekek néptánc és népzene iránti érdeklődéséről, melyeknek köszönhetően egyre színesebb repertoárral állnak a közönség elé.

A köszöntőket követően a folkműhely növendékeinek szívhez szóló koncertje következett. A műsor során bemutatkoztak a cimbalmosok, a citerások, a harmonikások és a vonós hangszereken játszó fiatal tanítványok, akik a közismert karácsonyi dallamok mellett dunántúli ugrósokat, Galgamenti gyermekdalokat, szatmári csárdást, decsi verbunkot, somogyi népdalokat, valamint kalotaszegi legényes összeállítást hallhattak a büszke hozzátartozók. A Bimbócska és Rügyecske csoportok, valamint a Rezeda Néptáncegyüttes mezőföldi, nyírségi és felcsíki táncokat mutattak be. A rezedások zárásként karácsonyi kántáló énekeket, verseket és regölést adtak elő.

A tanulók felkészülését a néptáncban Várady Enikő és Orosz Péter, harmonikán Halász Bertalan, a vonós hangszereken Vámosi Csaba és Szilágyi Gergely, cimbalmon Kurendás Szilvia, citerán és népi énekekben Simon Sarolta segítette.

A rendezvény végén a gyerekek édességcsomagban részesültek.

CsA