Vasárnapi üzenet: 2025. 01. 05.
Absolon lázadása (2 Sámuel 15, 1–12)
Absolon lázadása Dávid életének legmélyebb pontja. A fiú az apa ellen fellázad, az apát megalázza, az apa halálát akarja. Dávid számára a kísértő a legfájdalmasabb helyről támadhat, s a fájdalmat fokozza Dávid lelkiismereti terheltsége is, ugyanis érezheti: a fia vele szembeni elkeseredett haragja nem alaptalan. Vannak ilyen időszakok az életünkben, amikor valamilyen okból (ez nagyon sokrétű lehet: nevelés, tisztítás, büntetés, próba, helyreállítás stb.) a kísértőnek vagyunk kiszolgáltatva.
Az előzmény, melybe Absolon beleáll: Ammón, az anyával rivális feleség gyereke megerőszakolja Támárt, Absolon édestestvérét, amiért Absolon két év múlva megöli Ammónt, majd elmenekül Talmajhoz, nagyapjához. Itt van három évig. Majd közbenjárás által visszajön Jeruzsálembe, de két évig itt sem beszél az apjával. Valószínű, Dávid nem tudja kezelni a családján belüli problémákat (mert itt ő is terhelt a megcsalással és a gyilkossággal). A kibeszéletlen és takargatott bűnök, melyek fertőződnek és szindrómává erősödnek, lebénítják a cselekvő- és megoldóképességet. Isten azért adja az életszakaszokat – pl. esztendők –, hogy azok határain keresztül ne vigyünk bűnöket, és hozzunk megjobbító elhatározásokat. Ebben a történetben is hangsúlyozott szerepe van az esztendőknek, a legfőbb vádló tényezők Dáviddal szemben; 2 év várakozás Támár után, 3 év Gesúrban, Talmajnál, a nagyapánál, 2 év ismét Jeruzsálemben mindösszesen 7 év mint egység, ahol váltani lehet: letenni és elkezdeni, de ezt a szakaszt Dávid nem használja ki.
Továbbá Dávid általános (és így királyi) kommunikációjában (is) hiányosságok vannak. Amit Absolon a maga bőrén érzékelhetett, és ebből levonhatta a következtetést: ha Dávid sem a megerőszakolásról, sem a testvérgyilkosságról nem beszél, akkor a néppel is hasonlóan bánhat. Absolon a lázadásánál Dáviddal szemben legelőször ezt az érzékelt és következtetett kommunikációs hiányosságot használja és használhatja ki. Ugyanis Izrael és Júda még nem egységes népként határozza meg magát. Ezt az ellentétet feloldani személyes és gyógyító kommunikációval kellene, de Dávidnak pont ebben a kommunikációs szükségletben van nagy hiányossága. Ezért itt Absolon be is azonosíthatja a lázadásába legkönnyebben bevonható társadalmi réteget: a sértetteket (akik valamilyen frusztrációt élnek meg – minél több az elégedetlenség, annál jobb). Absolon konkrétan megcélozza: a Jeruzsálemben trónoló királyhoz a maguk peres ügyében menő izraelieket. Absolon kiül Jeruzsálem városkapujának külső részére, és ha valaki az északi országrészből megy a királyhoz a maga peres ügyében, akkor szóba áll vele, meghallgatja és igazat ad neki (mindegy, milyen okból), s közben táplálja a királyi vezetéssel szembeni bizalmatlanságot. S mindezt négy évig végezheti Jeruzsálem bejáratánál. (Kérdéseim: Hogy lehet ilyen hosszan és ilyen nyíltan ezt az aknamunkát végezni? Dávid miért engedi? Dávid nem látja a veszélyt? Talán Absolon Dávid terhelt lelkiismeretének bénító hatására és jellemének „foghatóságára” játszik?) A terhelt lelkiismeret lebénítja az éberséget és a cselekvést, illetve nem hagy következetesnek lenni.
Ezután Absolon Dávidtól engedélyt kér, hogy hálát adjon az Úrnak jeruzsálemi visszatéréséért. Itt (a kérés hazugsága mellett, ugyanis már készül a lázadás) egy apával szembeni utolsó rendezési lehetőség felkínálása is megmutatkozik (talán eddig a legdirektebb módon: Absolon felhozza és kiábrázolja a jeruzsálemi visszatérést és annak a fontosságát, egy olyan esetet, amelynek sötét és hosszú előzményei vannak, amely még évek múltán is ily jelentős tényező, de ezt nem Jeruzsálemben, az apa lakhelyén és a kultusz színhelyén akarja rendezni, hanem Hebronban). Itt Dávidnak észre kellett volna vennie, hogy a fia miről is beszél: fáj a múlt, nincs feloldva, már feladtam rád várni, és nem nálad keresem a megoldást. De Dávid ezt az utolsó esélyt, mely rendezhette volna az apa-fia kapcsolatot, elmulasztotta (érzékelte?). Érzékeljük egymás jelzéseit?!
Az ördög teljes pusztítást, végzetes és végletes töréseket akar. Pedig Jézus a farizeusok felé is mindig meghagyta a hozzá térés lehetőségét. A másikat nem elpusztítani kell, csak valamiben megakadályozni. Tudni kell úgy haragudni, hogy nem vétkezünk. Legyünk érzékenyek és adjunk esélyt!
Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor