Ajándékcsomagokkal érkezett Kárpátaljára a Határtalan Segítség Alapítvány
Cipősdobozba zárt törődés
A Határtalan Segítség Alapítvány immár 14 éve támogat töretlenül számos kárpátaljai intézményt. Az alapítvány munkatársai és önkéntesei az új év kezdetén ismét vidékünkre látogattak, hogy személyesen adják át az általuk meghirdetett cipősdoboz-akcióban összegyűjtött ajándékcsomagokat a helyi gyerekeknek.
Ausztriában, Németországban és Svájcban indított gyűjtéseket a Határtalan Segítség Alapítvány, melynek eredményeként több mint 3500 csomagot juttatnak célba Kárpát-medence-szerte. A csapat először a balazséri óvodát kereste fel, ahol az egyéni meglepetések mellett átadták azokat a csocsóasztalokat is, melyeket egy korábbi rajzpályázaton nyertek a gyerekek. A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy a rajz- és esszépályázatot idén is meghirdetik, így az óvodások és iskolások ebben az évben is értékes ajándékokhoz juthatnak.
Kocsik Enikő, a Grenzenlose Kinderhilfe – Határtalan Segítség Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, több mint hatvan gyűjtőponton gyűjtötték össze a csomagokat. „Ez a nyolcadik alkalom, hogy a Grenzenlose Kinderhilfe – Határtalan Segítség Alapítvány gyűjtötte a karácsonyi cipősdobozokat, ami az jelenti, hogy körülbelül 12–14 ezer darabnál járunk jelenleg. Az elején nem számoltuk, ezért nem annyira pontos a statisztikánk, de nagyon örülünk annak, hogy az idén is megvan az a 3 ezer szeretetcsomag, amely Németországból, Ausztriából és Svájcból érkezik ide, legnagyobb részben Kárpátaljára” – fogalmazott Kocsik Enikő, kiemelve, hogy nagyon örülnek, hiszen óriási mosolyokat kapnak az itteni gyerekektől; az idei szlogenjük is éppen az volt, hogy „Adj egy ajándékot, adj egy mosolyt!”.
„Nagyon jó látni azt, hogy a gyerekek mennyire tudnak örülni, boldogok és felszabadultak. Mindig megtalálja a csomag azt, akihez érkezik, valahogy vezérelve van a keze annak, aki csomagolja. Mi igazából egy híd szerepet töltünk be, s mindig mondjuk a gyűjtőpontokon is, hogy jöjjenek el velünk azok, akik szeretnének, ezért nagyon sok önkéntes utazik sokszor 1200 kilométert is, hogy személyesen is láthassák azt, hogy hogyan kerülnek átadásra közvetlenül a gyerekeknek ezek a csodaszép cipősdobozok” – tette hozzá az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Mester János, a Határtalan Segítség Alapítvány alapítója kiemelte, hogy minden akciójuk az összefogáson alapszik, hiszen felhívásukra rengeteg közösség mozdul meg, köztük a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) is, melynek igazgatója, Szabóné Cap Andrea ezúttal is elkísérte és segítette őket. „Azt gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy az adományok zökkenőmentesen tudjanak átjutni a határon, illetve hogy eljussanak azokra a helyekre és pontokra, ahol szükség van rájuk. Ezt a kezdeményezést, melyet a Határtalan Segítség Alapítvány már több éve folytat, úgy gondolom, több ágon, többféle módon támogatnunk szükséges. A mai napon több helyszínre, több olyan pici óvodába is el tudunk jutni, ahol nagyon sok olyan csillogó kis szemet láthatunk, akik ezeknek az ajándékoknak most is nagyon örülnek, valamint maga az élmény, hogy ők ajándékot kapnak, hogy rájuk olyan emberek is gondolnak, akiket ők nem ismernek; azt gondolom, hogy ebből ők nagyon sokat fognak táplálkozni, s ez nagyon nagy élmény és pozitív emlék lesz számunkra és a gyerekek számára egyaránt” – konstatálta a Tisza ETT igazgatója.
Az ajándékcsomagok gyűjtésében hatalmas szerepet töltött be a Zürichi Magyar Protestáns Gyülekezet, amelynek gondnoka, Szántó András és felesége, Szántó-Molnár Teca már harmadik alkalommal látogattak el vidékünkre, hogy személyesen is részt vegyenek a gyerekek megajándékozásában. „Azt gondolom, hogy mi többet kapunk ezek alatt az utak alatt, mint amennyit mi adni tudunk. Vártuk már a felhívást november végén. A magyar közösségekben továbbítottuk a lehetőségét annak, hogy ismét szeretetcsomagokat készíthetnek a szülők. Az ország több pontján, általában a személyes ismerőseinken keresztül alapítottunk gyűjtőpontokat, és arra kértünk mindenkit, hogy a hozzájuk legközelebb eső gyűjtőpontokra vigyék el lehetőleg személyesen az adományokat. Nekem személyesen is nagyon szép élményeim voltak, amikor a Zürich környéki szülők kisgyerekekkel együtt hozták és adták át azokat a kis csomagokat, melyeket jó szívvel küldtek az ismeretlen gyerekek számára” – mondta Szántó-Molnár Teca.
Az alapítvány lehetőségeihez mérten folytatni fogja a nyugat-európai gyűjtéseket annak érdekében, hogy tavasszal visszatérhessenek Kárpátaljára és minél több tanintézményt vonhassanak be a Rolling Kids közlekedésbiztonsági programba. „Jön a tavasz, és jönnek a Rolling Kids programok. Ezek elsősorban olyan járművekhez köthetők, amelyek nem jönnek szembe az utcán. A gyerekek nagyon élvezik. Különböző három- és négykerekű járművekkel bővültünk, ez most még egyelőre meglepetés, de tényleg nagyon élvezni fogja mindenki. Reméljük, hogy Beregszászba és a környékre sok helyre újból eljövünk majd az idei évben” – húzta alá Mester János.
A P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában a gyerekek táncházzal és népi játékok bemutatásával köszöntötték az adományozókat. Az intézmény megalakulásától kezdve partnere a Határtalan Segítség Alapítványnak. Sztankovics Szilvia óvodavezető elmondta, az óvoda az elsők között volt, amely létrehozta saját Rolling Kids pályáját, ahol a gyerekek játékosan tanulhatják meg a balesetmentes közlekedés szabályait. „A nehéz helyzetben minden kis apró dolognak örülnek ezek a gyerekek, hiszen most is egy légiriadó után vagyunk itt az ajándékátadáson. Hálásak vagyunk a Határtalan Segítség Alapítványnak és az önkénteseinek, hogy folyamatosan gondolnak az itteni magyarokra is” – fűzte hozzá Sztankovics Szilvia.
Az adományozók ellátogattak még Nagymuzsalyba, Benébe, Badalóba, Nagydobronyba, Hetyenbe, majd felkeresték a Sámuel Alapítványt, hogy átadhassák a nekik szánt csomagokat, melyek mindegyikében a játékok és édességek mellett ott lapul egy másik ember szeretete is.
TV21 Ungvár/lexi