Trump különmegbízottja elhalasztotta ukrajnai látogatását

2025. január 7., 12:06

Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy, aki várhatóan a következő amerikai elnök, Donald Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja lesz, azt tervezte, hogy január elején Kijevbe látogat, hogy találkozzon az ukrán vezetőkkel, de a látogatást lemondták. Erről a Reuters számolt be forrásokra hivatkozva – írja a korrespondent.net január 7-én, kedden.

Állítólag Kellogg csapata más európai fővárosok, köztük Róma és Párizs tisztségviselőivel is szervezett találkozókat, de ezekre sem kerül sor.

A Reuters azt írja, hogy sem Kellogg, sem Ukrajna washingtoni nagykövetségének képviselője nem válaszolt a látogatás lemondásával kapcsolatos kérdésekre.

„Trump a választási kampány során többször is kijelentette, hogy hivatalba lépése után 24 órán belül meg tudja oldani az ukrajnai háborút, de nem ért el jelentős haladást ebben az irányban. Ennek ellenére a konfliktus gyors felszámolásának szándéka továbbra is új kormányzatának egyik legfontosabb prioritása marad” – írja a kiadvány.

Kellogg várhatóan Trump hivatalba lépése után keresi fel Ukrajnát, bár a látogatás időpontjáról még nem döntöttek.

Korábban jelentették, hogy Trump csapata a Fehér Házzal és ukrán tisztviselőkkel az Oroszországgal folytatott háború befejezésének lehetőségeiről tárgyal.

(korrespondent.net/Kárpátalja)