Zelenszkij szerint nem „igazságos” a párbeszéd a Nyugattal

2025. január 23., 12:12

A Nyugat továbbra is nyomást gyakorol Ukrajnára, hogy csökkentse a mozgósítási korhatárt. Több ember mozgósítása azonban csak több fegyvertelen katonát eredményez a védelmi erőkben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Bloombergnek adott interjújában, amelyet a korrespondent.net idézett január 22-én, szerdán este.

Az államfő emlékeztetett, hogy Ukrajnában a mozgósítási korhatárt törvény határozza meg. Korábban már módosítani kellett a törvényeket a mozgósítási korhatár 27-ről 25 évre való leszállítása érdekében, de Zelenszkij szerint ez nem minden.

„Ha vannak 25 év felettiek, és nincs fegyverük, akkor miért akarunk még fiatalabbakat mozgósítani? Hogy még több ember legyen fegyver nélkül?” – tette fel a szónoki kérdést az államfő.

Zelenszkij azt is „igazságtalannak” tartja, amikor a Nyugat megtagadja a nagy hatótávolságú fegyverek szállítását, és követeli, hogy Ukrajna mozgósítsa a fiatalokat.

„A szövetségesek azt mondják: »Az oktatók nem utazhatnak önökhöz nagy számban. Ukrajnában nem képezhetjük ki önöket, mert ez veszélyes. És mellesleg önöknek csökkenteni kell a korhatárt.« Ez egy igazságtalan párbeszéd” – jegyezte meg az elnök.

(korrespondent.net/Kárpátalja)