Nagydobronyban végzett ingyenes orvosi szűrővizsgálatokat a Katolikus Karitász Orvosmissziója

2025. február 10., 17:33 , 1248. szám

Február 8‒9-én a Nagydobronyi kistérségben került sor a Katolikus Karitász Orvosmissziójának soros szűrésére. A vizsgálatoknak a Nagydobronyi Líceum adott otthont. Az érdeklődők a február második hétvégéjén zajló vizsgálatokra B. Balog Krisztinánál, a Nagydobronyi Líceum nevelőjénél jelentkezhettek.

– Egy továbbképzésen vettem részt gyerekek elsősegélynyújtásából, ott ismerkedtem meg a Katolikus Karitász Orvosmissziójának csapatával, és az volt az álmom, hogy eljöjjenek hozzánk. Megkérdeztem őket, és természetesen igent mondtak, mivel háborús helyzetben különösen szükség van erre. Mostanra kaptunk időpontot, február 7-én érkeztek. A szervezésben nagy segítségünkre volt Nagy Ferenc polgármester és az iskola igazgatósága. A szülők is nagyon örültek, mindenben segítettek, a kollégák is, mert erre nagy szüksége van a gyermekeinknek. Nagydobronyban van rendelő, de szemészet például nincs, mint ahogyan ortopéd szakorvos sincs. A kistérség településeiről – Nagydobrony, Kisdobrony, Dimicső, Tiszaágtelek, Csongor – mintegy 130 gyermek és közel 170 felnőtt jelentkezett. Őket érkezési sorrendben szombaton este 18 óráig, illetve vasárnap délig fogadták az orvosmisszió tagjai.

A két nap folyamán a gyermekeknél szemészeti, fogászati és ortopédiai szűrővizsgálatokra, a felnőttek esetében pedig vércukor- és vérnyomásmérésre, EKG-vizsgálatra, szájüregi rákszűrésre volt lehetőség. Minden páciensről digitális vizsgálati lap készült, mely tartalmazza a szakorvosi véleményeket, a javasolt gyógyászati segédeszközt és a terápiát. Szükség szerint szemüveget írtak fel, melyet elkészíttetnek és később eljuttatják. A lúdtalpbetétet szükség esetén helyben biztosították a gyermekeknek. Ez alkalommal is ingyenesek voltak a szolgáltatások a kistérség lakói számára.

Kecskés László, a Katolikus Karitász Orvosmissziójának felelőse felidézte: 2017 szeptemberében azért alakult meg az orvosmisszió, hogy az elszakított területeken a Kárpát-medence legtávolabbi és legnehezebben megközelíthető pontjain is orvosi ellátásban tudják részesíteni azokat a lakosokat, elsősorban gyermekeket, de felnőtteket is, akik erre rászorulnak és nem juthatnak hozzá.

– A célunk az, hogy a Kárpát-medence minden távoli részén, elszakított területén megszületett gyermeknek is legyen esélye arra, hogy egészséges felnőtté váljon. Ez a cél vezérelte azokat az önkéntes orvosokat, segítőket, mentőápolókat, asszisztenseket, akik havonta 1-2 alkalommal feláldozzák a hétvégéjüket, és határon túli területekre utaznak vizsgálni. Elsősorban prevenciós szűréseket végzünk, a háború előtt is nagy szükség volt ezekre, a háború kitörése óta azonban azt tapasztaljuk, hogy az emberek kevésbé tudnak mozogni, és így kisebb az esélyük, hogy orvosi ellátáshoz jussanak – jegyezte meg Kecskés László, és elmondta, hogy a 2017-es indulás óta az orvosmissziónak ez a 78. útja a Kárpát-medencében, ebből Kárpátalján közel 50 alkalommal jártak. Több mint 12 ezer orvosi vizsgálatot végeztek el, ezen túl közel 1500 nőgyógyászati rákszűrést is, 1200 lúdtalpbetétet és több mint 1400 szemüveget adtak át. Most összesen 18-an érkeztek, köztük 4 orvos, 2 gyógytornász.

Miközben az orvosmisszió felelősével beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a kistérség lakói, hogy valamelyik vagy az összes vizsgálaton részt vegyenek. Az ortopéd szakrendelés volt az egyik legnépszerűbb a gyermekes családok körében. Néhány percre „elraboltuk” Takács Mirjam gyógy­tornászt, fizioterapeutát, aki Budapestről érkezett, a Bethesda Gyermekkórházban dolgozik, és harmadik alkalommal vesz részt a Katolikus Karitász szűrésén.

– Nagyon feltöltő a közeg, szuper emberekkel dolgozunk együtt. Mindig öröm számunkra, hogy segíthetünk másoknak, főleg gyerekek ortopédiai szűrését végezzük. Hoztunk magunkkal kinesio tape-et (kineziológiai tapaszt), úgyhogy ha valakinek éppen aktív fájdalma van, akkor akár azonnal tudunk segíteni. Izomerősítésben és tornában pedig hoztunk sokféle tornasort, amiket ki tudunk adni a szülőknek, hogy otthon tornázzanak, valamint életmódbeli tanácsokat nyújtunk, esetleg további vizsgálatokra tudjuk őket küldeni – emelte ki a szakember.

A szomszédos tanterembe lépve egy jól felszerelt szemészeti rendelésen találjuk magunkat. Itt egyszerre akár 4 szakember tud foglalkozni az érkezőkkel.

Gombos Katalinnal, a Szent János Kórház Szemészeti Osztályának osztályvezető főorvosával beszélgetve megtudjuk, hogy évek óta járnak Kárpátaljára is. Volt időszak, amikor ide ritkábban tudtak jönni, de most ismét nagy örömmel érkeztek kollégájával, Tóth Ágnes Anita gyermekszemész-szakorvossal. Puskás Attila technikai személyzet volt a segítségükre.

– A legfőbb dolog, hogy itt nincs az embereknek idejük, pénzük, lehetőségük elmenni szemorvoshoz, tehát egy általános szűrést végzünk mind a felnőtteknél, mind a gyerekeknél. Amit a vizsgálaton kívül pluszban tudunk nyújtani, többször sikerül szemüveggel is ellátni, akinek szüksége van erre. Kerekes Ákos optometrista segített a szemüveg választásában. Ezt Magyarországon becsiszolják, és utána visszakerül a felhasználóhoz. Nemcsak látásélességet nézünk, hanem sok mást is próbálunk szűrni: gyerekeknél elsősorban a kancsalságot, a rejtett kancsalságot, felnőtteknél a zöld hályogot, amennyire tudjuk, a szürke hályogot is, és szemfenékvizsgálatot is végzünk. Nagyon sok olyan mobil eszközünk van, amit el tudunk hozni. Leginkább azt látom, hogy szükségük van egy általános szemvizsgálatra, mert 4-5 éve nem voltak nagyon sokan.

Takács Emőke, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikáján dolgozik. Két éve csatlakozott az orvosmisszióhoz, és azóta jár szűrésekre, amikor ideje engedi.

– A szájüregi rákszűrés során a nyálkahártyát nézzük meg a szájban, hogy van-e valamilyen elváltozás, mert nagyon jól látható viszonylag korai stádiumban bármilyen daganatos elváltozás, nem gyógyuló seb, piros vagy fehér lerakódás, azokat keressük. A dohányzás, a rendszeres alkoholfogyasztás egyértelműen kockázati tényező, bármilyen életkorban előfordulhat, és általában férfiaknál gyakoribb.

Gyerekeknél a fogakat néztük, a tej- és maradandó fogazatot, hogy a fogváltás normálisan történik-e, van-e szuvasodás, a szájhigiéniát. Tanítjuk őket fogat mosni, átbeszéljük a megfelelő diétát a száj- és fogbetegségek megelőzésére, szükség van-e fogszabályzós kezelésre. Mindezt feljegyezzük és tanácsot adunk a szülőknek azzal kapcsolatban, hogy mire figyeljenek a fogmosással és a táplálkozással kapcsolatban. Viszonylag sok szuvas fogat láttunk, de nagyon sok tömött fogat is, ez azt jelenti, hogy a szülők elviszik a gyerekeket fogászatra – összegezte a szakember.

Molnár Annamária egy 7 és egy 10 éves gyermekkel érkezett.

– Olvastuk a hirdetést, és a Nagydobronyi Líceumban is tájékoztattak a szűrésről. Kaptunk az alkalmon, mivel nagy dolog számunkra, hogy magyar nyelvű orvosokkal tudunk kommunikálni egy helyen. Ez nagyon praktikus, ezért eljöttünk a vizsgálatokra. Legfőképp a szemészet és az ortopédia érdekelt minket, de természetesen a fogorvoshoz is megyünk. Hála Istennek, minden rendben van.

Rehó Viktória