Szaktárca: Akár már jövőre indulhat a tőkefedezeti nyugdíjrendszer

2025. március 8., 11:50 , 1251. szám

Ukrajnában akár már jövőre megkezdődhet a tőkefedezeti nyugdíjrendszer bevezetése. Ezt Darija Marcsak, a szociálpolitikai miniszter első helyettese mondta el az RBK–Ukrajina YouTube-csatornájának, amelyet az UNIAN hírügynökség idézett.

Tájékoztatása szerint a Szociálpolitikai Minisztérium már megküldte a miniszteri kabinetnek a tőkefedezeti rendszerről szóló törvényjavaslatot. Amint a kormány jóváhagyja, a dokumentumot megfontolásra a Legfelső Tanács elé terjesztik.

A tisztviselő jelezte, hogy a szóban forgó törvényjavaslat a korábbi hasonló kezdeményezések mélyreható elemzésének figyelembevételével készült, különös tekintettel azok hiányosságaira. Ezenkívül egyeztettek a szakszervezetekkel, munkaadókkal és nemzetközi szakértőkkel is.

„Úgy gondolom, hogy abszolút minden olyan lényeges megjegyzést figyelembe vettünk, amely hátráltatta a korábbi jogalkotási kezdeményezéseket” – hangsúlyozta.

Marcsak nem garantálja, hogy a Legfelső Tanács gyorsan elfogadja a törvényjavaslatot, de a tárca meg van győződve arról, hogy a dokumentum megkapja a szükséges számú szavazatot. Jelezte, a Szociálpolitikai Minisztérium reményei szerint még az idén elfogadják a törvényt, hogy annak rendelkezései 2026-ban hatályba léphessenek.

Az UNIAN emlékeztet, az illetékesek a nyugdíjreform fő céljának a jelenlegi szolidáris nyugdíjrendszer méltányosságának növelését jelölték meg. Ennek érdekében olyan fogalmak bevezetését javasolják, mint az alap- és a biztosítási nyugdíj, valamint a nyugdíjpontok.

A nyugdíj összegét ezen pontok alapján számítanák ki, az adott munkavállaló egyhavi biztosítási ideje után fizetett biztosítási járulékok összege és az azonos havi ukrajnai átlagkeresetből származó biztosítási járulékok összege közötti arány alapján. Ennek megfelelően, ha a munkavállaló fizetése magasabb volt az országos átlagnál, több pontot számítanak fel neki.     

(pszv/unian.ua)