Közgyűlés Aknaszlatinán: „Lássuk meg mi az, ami összeköt, és ne arra figyeljünk, ami szétválaszt”

2025. március 11., 11:50

Március 9-én tartotta meg éves közgyűlését a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete. Az esemény során az alapszervezet elnöke beszámolt az elmúlt év eseményeiről és a jövőbeni tervekről.

Szedlák Gyula, az alapszervezet elnöke beszámolójában elmondta, hogy jelenleg nem tudják pontosan mennyi az aktív tagok létszáma, hiszen rengetegen tartózkodnak külföldön. Kiemelte, hogy talán majd a békésebb időszakban fontos lenne egy pontos létszámot felállítani a KMKSZ tagságát illetően, hogy tudják, kik azok, akikre itthon számíthatnak. A jelenlegi helyzetről szólva megemlítette, hogy Ukrajna valószínűleg választások elé néz, és ha ez így lesz, akkor mindenre a lehető legjobban fel kell készülni. Hiszen fontos, hogy a magyar közösséget érintő kérdésekről a magyar közösség képviseletével együtt döntsenek, nem pedig őket kihagyva. Ezért, amennyiben idén ősszel választásokra kerül sor, úgy nagyon össze kell fognunk.

A KMKSZ hagyományos rendezvényeit tavaly is megtartották, igaz kis létszámban. Örömmel konstatálta, hogy bővül az alapszervezet állandó rendezvényeinek száma, hiszen 6 hagyományos kulturális programjuk mellett a magyar kultúra napja is állandó rendezvénnyé vált az utóbbi években a tagság és a közösség körében. Felhívta a figyelmet a nők munkájára, és egyben meg is köszönte a KMKSZ hölgytagjainak az elmúlt években tett erőfeszítéseiket. Hiszen az utóbbi időben jelentős munka nehezedik a nőkre a férfiak hiánya miatt. Mint fogalmazott: „Nehéz időszakot élünk, nagyon nehéz most megmaradni, de bízunk a javulásban és a béke mielőbbi eljövetelében.”

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke összegezte az elmúlt 35 évet és a szervezet tevékenységét a Felső-Tisza-vidéken. Mint mondta, a meglévő intézményeket meg kell tartani. Ha végre beköszönt a várva várt béke, az újraindulás egyik alapvető feltétele, hogy a szervezet egységet képezzen mindenütt, ne legyen széthúzás, s kiváltképp fontos ez a választások során. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ne engedjünk az egység megbontására tett kísérleteknek. „Mindig megfontoltan és közösségünk iránt felelősséggel nyilvánuljunk meg” – szögezte le. Kiemelte, hogy már nagyon várja, amikor újra hangos megemlékezéseket tudnak majd tartani, és végre véget ér a csöndes időszak. „A szórványélet speciális – hangsúlyozta ‒, ezért fontos, hogy szolidárisak és elfogadóak legyünk a körülöttünk élő más nemzetekkel, lássuk meg mi az, ami összeköt, és ne arra figyeljünk, ami szétválaszt.”

Az esemény során a jelenlévők elfogadták az ellenőrző bizottság pénzügyi beszámolóját és megválasztották a küldötteket a megyei és középszintű közgyűlésekre. A program jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

VE