„Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny döntője Beregszászban

2025. március 25., 15:09 , 1254. szám

29. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyt. Az eseményt idén online előselejtező előzte meg, melyen 90 produkcióból 66 jutott sikeresen tovább a döntőbe. A mostani esemény során is szép számmal érkeztek szólisták és énekegyüttesek Kárpátalja minden járásából.

A programnak hagyományosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosított helyet. A versenyen idén is nívós anyaországi és kárpátaljai szakmai zsűri értékelte a produkciókat a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) jóvoltából. A program megnyitóján Pál Katalin, a HHHK vezetője elmondta: immáron 29. alkalommal szervezik meg a versenyt közösen a KMPSZ-szel. Az első alkalmat még Péterfalván rendezték meg a helyi zeneiskolában. Mint fogalmazott: akkoriban mindig egy örömteli találkozás volt a program, sosem versenyként gondoltak rá, s a mostani verseny is főként a találkozásról, az örömről, a közös éneklés lehetőségéről kell szóljon.

Fülöp Andrea beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte: a magyarság mindenkor a népzenéjében ismerhette fel legrégibb életének egyenes folytatását. A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája, népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg és fejez ki. Bár szerzőjük ismeretlen, mégis szájhagyomány útján ránk maradt közel 300 ezer népdal. A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, mely a magyar nyelvvel egyidős – jegyezte meg a konzul. A nemzetnek, amely énekel, annak hangja messzire hallatszik – tette hozzá.

Fodor Éva, a KMPSZ irodavezetője köszöntőjében gratulált mindazoknak, akik bejutottak a döntőbe. Mint fogalmazott, már az nagy siker, hogy ennyi tehetséges énekespalánta jelen lehet és megmérettetheti magát. A zsűrinek és a gyerekeknek is élményekben gazdag napot kívánt.

Ezt követően kezdetét vette a verseny, ahol az énekes pacsirták két korcsoportban (6–12 évesek és 13–18 évesek) mérettettek meg szóló és énekegyüttes kategóriában. A produkciókat öttagú zsűri értékelte: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának óraadó oktatója, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népiének-tanára, Berta Alexandra előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Pál Eszter népdalénekes, énektanár, a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja, valamint Pál Lajos népzenész, zenetanár, az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny alapítója.

A 66 produkciót meghallgatva a zsűri döntése alapján bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítéssel értékelték a produkciókat. A legjobb eredményeket a következő versenyzők érték el:

I. korcsoport, énekegyüttes kategória: Kiemelt arany I. helyezett – Hangicsáló ének­együttes; II. helyezett – Hangicsáló Legények; II. helyezett – Gyöngykaláris énekegyüttes; III. helyezett – Hangraforgó ének­együttes; III. helyezett – Dalos Madárkák énekegyüttes.

I. korcsoport, szólóének kategória: Kiemelt arany I. helyezett – Szilágyi Flóra; II. helyezett – Molnár Iringó; III. helyezett – Tadávcsics Szintia; III. helyezett – Szopó Marcell.

II. korcsoport, énekegyüttes kategória: Arany minősítés – Gyöngykaláris énekegyüttes.

II. korcsoport, szólóének kategória: Kiemelt arany I. helyezett – Györke Anna; I. helyezett – Kiss Liliána.

Az esemény során értékes ajándékokkal és felajánlásokkal gazdagodtak a nyertesek, valamint munkájuk elismeréseként idén is különdíjban részesültek a legjobb produkciók felkészítő tanárai: Kovács Erika, Györkéné Csákány Marianna, Gáti Gyöngyi, Molnár Annamária.

A program az „Által mennék én a Tiszán…” kezdetű népdal közös eléneklésével ért véget. Az esemény keretében kézműves-foglalkozás és a Sodró együttes által táncház is várta a résztvevőket.

VE