Jó hír a temetőkertből

Húsvéti üzenet

„A hét első napján jókor reggel a sírhoz mentek, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ azonban a sírról elhengerítve találták. Amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Míg ezen töprengtek, íme két férfi állt melléjük ragyogó öltözetben, s amikor ők megrémülve földre hajtották arcukat, azok így szóltak: »Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, mert feltámadott. Jusson eszetekbe, mit mondott nektek, mikor még Galileában volt. Ezt mondta: Kell, hogy az Emberfiát bűnös emberek kezébe adják, megfeszítsék és harmadnap feltámadjon.« És visszaemlékeztek ezekre a szavakra. Azután visszasiettek a sírtól, és hírül adták mindezt a tizenegynek, s mind a többieknek. A magdalai Mária és Johanna, és Jakab anyja, Mária, és a velük lévő más asszonyok voltak azok, akik ezeket elmondták az apostoloknak. De ezek balga beszédnek tartották az egészet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és behajolva látta, hogy csak a lepedők vannak ott, és elment, magában csodálkozva a történtek felett.”

Lukács 24:1–12

A temetőkert nem egy kívánatos hely, bár sokan igyekeznek széppé tenni, díszíteni, elhunyt szeretteik emlékének maradandó (fejfát) sírkövet állíttatni. Mégis sokan sóhajtozva, szomorúan mennek és jönnek ki a temetőkertből. Az átlagembernél talán többször járok a temetőbe nemcsak a szolgálatok miatt, hanem mert több mint 20 éve elhunyt kislányunk sírhelye (siratóhelye) előtt is megállva emlékezem, kérdezek ki nem mondott szavakkal, és sóhajtok lehet többet is, amíg eljutok a megbékélés gondolataihoz és végül a hitvallás tudatos elmondásáig. Az apostoli hitvallás csendes vagy hangos elmondása után nem leszek jókedvű, de mindig reménység tölt el, továbbmegyek, teszem a dolgom, azt, aminek nincs semmi látszata, és azt is, ami nem lelki, szellemi munka, de hitemből fakad. Van reménységem, hitem és erőm, ami megújul.

Hogyan? Honnan? Minden értelme a szenvedésnek, a hűségnek, szerelemnek és szeretetnek, a munkának onnan, a temetőkertből indul, ahol két angyal, kik ragyogó öltözetben voltak azt kérdezték: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt mert feltámadott” (Lukács 24:5b–6a).

A háború évei sokasodnak: először hetekre, majd hónapokra gondoltunk. Már évek teltek el, és a végét még nem látjuk. A háború divatos kifejezés lett, már vámháború is van. Közben a temetőkert neve sunyin feledésbe süllyed. Pedig szinte az egész Európa már egy nagy temető. Mennyi harc helyszíne volt már! Járványok, az első, majd a második világháború, a deportálások, a sztálini lágerek áldozatai. Temetetlen és eltemetett gyermekek, édesanyák és édesapák maradványait takarja a múlt.

Mennyire furcsa, hogy az élni akaró jelen öl és pusztít, tönkretesz és elvesz életet, reményt és jövőt. Emberek élettelen testének ezrei kerülnek az intelligens, okos harcoló felek tettei következményeként a porba.

Ebben a helyzetben, lelkiállapotban jön egy hír, a legfontosabb hír, a mindent megváltoztató hír, az örömhír: Feltámadott!

2025-ben a feltámadás ünnepén Isten Szentlelke emlékeztessen bennünket. Jusson eszünkbe az, amit Jézus mondott: „Ezt mondta: Kell, hogy az Emberfiát bűnös emberek kezébe adják, megfeszítsék, és harmadnap feltámadjon” (Lukács 24:7).

Emlékezzünk keresztyén hitünk alapjára, Jézus Krisztus feltámadására. Merítsünk erőt, nyerjünk bátorságot és adjuk hírül: Jézus feltámadott!

Most is úgy lesz, mint kétezer évvel ezelőtt: „De ezek balga beszédnek tartották az egészet és nem hittek nekik” (Lukács 24:11).

Ilyen az ember, még azok is, akik Jézushoz ott, akkor közel voltak, és azok is, akik ma közel vannak. A feltámadásba vetett hit nem a hívő élet kezdete, hanem a koronája!

„Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és behajolva látta, hogy csak a lepedők vannak ott, és elment magában csodálkozva a történtek felett” (Lukács 24:12).

Szeretném, hogy akik olvassák bizonyságtételem, azok hasonlóak lennének Péterhez. Ő felkelt, utánajárt, kíváncsi volt. Még nem Jézust látta, de csodálkozott a történtek felett. Mi tudjuk, hogy Péter részesévé lett a hit csodájának.

Induljunk mi is a kíváncsiság, az érdeklődés útján, és a Feltámadott mellénk szegődik életutunkon, mint az emmausi tanítványok mellé, vagy megállít, mint Sault, vagy meggyőz, mint Tamást, vagy visszafogad háromszori kérdésével: Szeretsz-e engem?

Áldott feltámadás ünnepet kívánok mindenkinek!

Zán Fábián Sándor,

a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke