A berlini hadművelet

A II. világháborús európai hadszíntér utolsó nagy csatája

80 évvel ezelőtt, az 1945. április 16-ra virradó éjszakán szovjet repülőgépek végigbombázták a Berlin kapujának számító Seelowi-magaslatok első német védőövét. Majd hajnali 3 órakor az 1. Belorusz Front 2500 lövege és 1600 aknavetője szovjet források szerint 30 percig, német források szerint két és fél óráig tartó tüzérségi támadás alá vette a német állásokat. Kezdetét vette a harc Berlinért.

Ezt megelőzően Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontja, Zsukov marsall 1. Belorusz Frontja és Konyev marsall 1. Ukrán Frontja már felvonult az Odera, valamint a Neisse keleti partján, az Odera torkolatától a cseh határig, hogy előretörjenek az Elbáig, fő célkitűzésként pedig elfoglalják Berlint. (Egy front több hadsereget fog össze). Velük szemben pedig a német Visztula Hadseregcsoport és a Közép Hadseregcsoport sorakozott fel, megkísérelve a lehetetlent: a lendületben és túlerőben lévő szovjet hadsereg megállítását. A németek helyesen mérték fel, hogy a Berlin elleni főcsapás az Odera felől, a folyóra néző Seelowi-magaslatokon keresztül várható, így a Visztula Hadseregcsoportból idevezényelték a 9. hadsereget, mely négy védőövet épített ki a dombságon, míg az Odera nyugati árterét elárasztással mocsárrá változtatták, lelassítva és megnehezítve ellenségeik előrenyomulását.

Április 14-én a szovjetek felderítő támadásokkal puhatolták ki a seelowi német védelem erejét, majd két nap múlva megindult az offenzíva. Ám az április 16. hajnali hatalmas pergőtűz előtt az első védőövet a németek átmenetileg kiürítették, csapataikat a második övbe vonták vissza, így a tüzérségi előkészítés nem tett bennük kárt, majd visszatértek eredeti pozícióikba. A Vörös Hadsereg támadása pedig az első napon nehezen nyert teret. A németek erejéből még harckocsis ellenlökésre is tellett, páncéltörő lövegeik, tankok ellen is bevethető nehéz légvédelmi ágyúik, gyalogsági harckocsi-elhárító fegyvereik (páncélökleik, a mai harckocsi-elhárító rakéták elődei) nagyarányú veszteségeket okoztak a szovjet tankoknak és önjáró lövegeknek. Másnap azonban a Vörös Hadsereg északon, Gusownál áttörte a harckocsiakadályokkal és bunkerekkel megerősített német védelem első és második övét, bekerítették, majd másnap elfoglalták Seelow városát. Április 19-én keresztülvágták magukat a harmadik védőövön, s mivel a németek veszteségei egyre növekedtek, lőszerkészleteik pedig rohamosan apadtak, a szovjetek még aznap áttörték a negyedik védőövet is. Győzelmükért azonban nagy árat fizettek: mintegy 33 ezer katonájuk és 743 páncélosuk veszett oda, az 1. Belorusz Front páncélosainak csaknem a negyede. Mindenesetre megnyílt az út Berlin keleti elővárosai felé. A front jobbszárnyán a 47. és a 3. hadsereg megkezdte a főváros észak, valamint északnyugati irányból való bekerítését, a front balszárnyán pedig a 69. és a 33. hadsereg elvágta Berlintől a visszavonuló 9. német hadsereg jobbszárnyát, illetve középső csoportosulását.

Az 1. Ukrán Front ugyancsak április 16-án indította meg offenzíváját délkelet felől Berlin ellen. Csapatai – a német tüzérséget lefogó szovjet ágyútűz fedezete alatt – átkeltek a Neissén, s bár kemény ellenállásba ütköztek, átvágták magukat a folyó menti fő védőövön, majd folytatták támadásukat, s két nap múlva felszámolták a Neisse menti német védelmet. Átkeltek a Berlinen is átfolyó Spreen, megkezdték a főváros délről való átkarolását, és Zsukov hadseregeivel együtt mindinkább körül is zárták azt. Április 20-án az 1. Belorusz Front megkezdte a főváros ágyúzását, majd a következő napon a szovjet gyalogság, valamint a harckocsik behatoltak Berlin elővárosaiba. Zsukov és Konyev erői emellett ugyancsak április 21-én fejezték be a 9. hadsereg bekerítését is. A németek természetesen fel akarták menteni mind a fővárost, mind a körülzárt hadsereget. Ferdinand Schörner tábornok Közép Hadseregcsoportja dél felől támadásba lendült, hogy áttörjön az 1. Ukrán Fronton, elérje Berlint, emellett pedig szétpattintsa a 9. hadsereg köré fonódott gyűrűt is, ám a kezdeti német sikerek után április 20. és 26. között a Schörner csapatait visszavetették. Ugyanebben az időben még egy kísérlet történt a főváros felmentésére. Április 22-én Wenck tábornok 12. hadseregét a nyugati frontról átvezényelték a keletire, mely két nap múlva meg is indult az április 25-én teljesen körülzárt Berlin felé. Támadása jó ideig eredményesen haladt előre, április 28. estéjére már 15 kilométerre megközelítette Potsdamot, ám a Vörös Hadsereg ellenállása miatt az offenzíva elakadt. Viszont a 9. hadsereg mintegy 25 ezer katonája a hozzájuk csatlakozott civilekkel együtt sikeresen kitört a gyűrűből, és átverekedte magát a 12. hadsereghez. A többiek vagy elestek, vagy megadták magukat.

Ekkor már magában a fővárosban is javában dúltak a harcok. Berlinben három védőövet, ezeken belül pedig nyolc védelmi szektort alakítottak ki. A Weidling tábornok által parancsnokolt védősereg roppant heterogén összetételű volt: a Wermacht és a Waffen-SS erői mellett – a krónikussá vált katonahiány miatt – rendőröket, korosodó civil férfiakból és nőkből álló Wolksturm csapatokat, valamint a Hitlerjugend tizenéves fiataljai által alkotott egységeket is bevetettek, ám sok, a polgári lakosságból verbuválódott alakulat is kemény ellenállást fejtett ki. A legsúlyosabb harcokra az Alexanderplatz, a Reichstag (a német parlament), a Moltke híd, Spandau városrész, a Havel híd körzetében, valamint a Tempelhof repülőtérnél, a földalatti alagútjaiban és a csatornarendszerben került sor. A szovjet tüzérség módszeresen lőtte a fővárost, s a harckocsikkal, az önjáró lövegekkel és a gyalogsággal együtt mind közelebb nyomult a városközponthoz. Ráadásul április 25-én nagy erejű légibombázás is érte Berlint. A védelmi pozícióknak helyet adó háztömböket pedig előbb a tüzérség és a páncélosok vették össztűz alá, majd a gyalogság közelharcban foglalta el azokat. Április 30-ra négy védelmi gócpontra szaggatták a várost védő csapatok arcvonalát, majd a kialakított katlanokat harckocsikból, rohamlövegekből, ágyúkból, rakéta-sorozatvetőkből és gyalogságból álló rohamcsapatok számolták fel. Ugyanezen a napon esett el – a kőkemény német ellenállás dacára – a szimbolikus jelentőségű Reichstag, melyre kitűzték a szovjet zászlót, s ugyancsak ekkor menekült öngyilkosságba Hitler, az előző napon feleségül vett szeretőjével, Eva Braunnal együtt. Május 2-án Weidling tábornok kapitulált, egyes Waffen-SS egységek azonban május 8-ig, Németország kapitulációjáig kitartottak. A harcok befejeződése után pedig egyrészt a szovjet katonai városvezetés igyekezett élelemmel ellátni a lakosságot, másrészt viszont a katonák szabad kezet kaptak a tömeges fosztogatásokra és nemi erőszaktételekre, s megannyi gyilkosságra is sor került, tetézve a főváros lakóinak a szenvedéseit. Ezekkel a sötét akkordokkal zárult a berlini csata.

Lajos Mihály