Margit-sziget
Elvesztett Ungvár
Tudják, miért hívják Ungvár egyik utcáját Osztrivna (Sziget) utcának? Ha nem, akkor ebből a cikkből sok új és érdekes dolgot tudhatnak meg a városról. Manapság az Osztrivna utca a várdomb alatt húzódik, a Sumna (Zúgó) utcával párhuzamosan. A 2-es számú városi buszpályaudvar közeléből indul, ahol, mint tudják, jelenleg nincs sziget. Ez azonban nem mindig volt így.
Biztosan hallottak már arról, hogy régen két Ung folyt Ungváron: az Ung és a Kis-Ung. Útjuk során több szigetet is alkottak, 100 évvel ezelőtt például a főmeder és a mellékág közötti szigeten állt az ungvári vár. Egy másik sziget a mai Sumna utca környékén alakult ki, itt már csak a Kis-Ung révén, amely pontosan a jelenlegi „perecsenyi” (2-es számú) buszpályaudvar helyén ágazott el két ágra. Ezt a lakatlan szigetet az ungváriak régóta Margit-szigetnek hívták. Hogy ez pontosan miért van így, azt nem tudni, de az a feltételezés, hogy a városlakók egyszerűen lemásolták a budapesti dunai Margit-sziget nevét. Vagyis a városban van egy sziget a folyón – ami azt jelenti, hogy ez lesz a mi Margit-szigetünk (hasonló elv mentén sokan napjainkban is Fehér Háznak hívják a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal és a Kárpátaljai Megyei Tanács épületét, a városi kórház területét pedig BAM-nak).
Aki esetleg még nem hallott a budapesti Margit-szigetről, röviden: ez egy dunai sziget, amelyet IV. Béla magyar király lányáról, Szent Margitról neveztek el. A legenda szerint a király megígérte, hogy leányát Istennek adja, ha Magyarország megmenekül a mongol inváziótól. És a lánya már gyermekkorában szilárdan elhatározta, hogy apáca lesz. A király kolostort építtetett neki és Domonkos-rendi nővéreinek a Nyulak szigetén, ahol Margit 12 évesen szerzetesi fogadalmat tett, és 27 éves korában bekövetkezett korai haláláig élt. A XVII. században az ő tiszteletére nevezték el a szigetet.
Az ungvári szigeten nem volt kolostor, és Szent Margit soha nem élt ott. A név első említése 1897-ben jelent meg a helyi sajtóban, amikor a város lakóit meghívták korcsolyázni a Margit-szigeti fizetős korcsolyapályára. Ez a meghívó nem magyarázta meg az olvasóknak, hol található a Margit-sziget, ami azt jelenti, hogy a XIX. század végén már ismerős és elterjedt helynév volt. Érdekesség, hogy a szigeten szinte minden évben készültek korcsolyapályák, amióta 1872-ben megalakult a Korcsolyázók Társasága.
További érdekesség a területtel kapcsolatban, hogy a városvezetés a XIX. század végén a Margit-szigeten tervezte a város első nyilvános uszodájának megépítését. Mint tudjuk, ezt a tervet jóval később, 1938-ban valósították meg, és egészen más helyen – a mai Pidzamkova parkban. Az 1890-es években azonban a Margit-szigetet tartották a legjobb helynek úszómedence építésére. Érdemes tisztázni, hogy idővel ezt a nevet kezdték használni nemcsak magára a szigetre, hanem annak folyóparti területére is. Nyilván volt ott egy homokos stranddal rendelkező hely, mert a városi sajtó megemlítette, hogy nyáron a lakosok ezt az elhagyatott helyet választották napozáshoz. De a Kis-Ung vize és a honvédlaktanya közötti parti sáv nagy részét gyümölcsöskertek és bozótosok foglalták el.
Ez a terület a mai Osztrivna utca környékén a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéhez tartozott. Az 1920-as évek elején az egyházmegye úgy döntött, hogy eladja a földjét, így a városi tanács beleegyezésével a Margit-szigetnek ezt a részét (pontosítsuk még egyszer, hogy ebben az esetben nem a szigeti részről, hanem a valamiért ugyanígy elnevezett parti sávról van szó) parcellákra, azaz telkekre osztották, és elkezdték árusítani. A püspökség káptalanja az új városrész tervezését Kavasch Ernő építészre bízta, aki a helyi pályaudvart, a Szent Bazil-rend kolostorát és sok más létesítményt épített. Kezdettől fogva az volt a cél, hogy ez egy villanegyed legyen, ahol a helyi értelmiség fog élni.
1927-ben az Új Közlöny magyar nyelvű újság azt írta, hogy a tűzoltó-gyakorlótér és a Pavlovics utca mögött, az egykori bokrokkal benőtt puszta helyén hamarosan új városrész jelenik meg. Kezdetben azt tervezték, hogy itt 22 családi villa épülne, amelyek tulajdonosainak saját költségükön kellene szennyvízelvezetést és utat építeni. Sokaknak azonban nem tetszett, hogy az új elitkerületbe vezető út egy tűzoltó-gyakorlópálya mellett haladt el (helyén most szovjet időkben épült többszintes lakóházak sora áll), amely tele volt szeméttel, gerendákkal és egyéb hulladékkal. Sokáig egy hatalmas faépület állt ott, amely városi közlekedési járművek tárolójaként szolgált. Idővel ezt a területet többé-kevésbé rendezték, a faépület a régi vágóhíd területére került, így minden új építésű házzal egyre szebb lett az új terület behajtója.
A városnak ebben a még Margit-szigetnek vagy csehül Markétin ostrov-nak nevezett részén 1927-ben már kialakultak egy hangulatos városrész körvonalai 15 kész villával, amelyek tulajdonosai főként tanárok, hivatalnokok és papok voltak. Eleinte minden ház előtt volt egy úgynevezett kiskert, leegyszerűsítve: egy területrész virágágyással. Később azonban a helyi lakosoknak el kellett hagyniuk rózsaágyásaikat, mert a megtervezett út olyan keskeny volt, hogy két jármű nem fért el rajta. Emiatt a mai Osztrivna utcában szinte nincs hely az út és a magánházak homlokzata között. Amikor a lakók elkezdtek megtelepedni a környéken, felmerült a kérdés, hogy ideje lenne hivatalos nevet adni az új utcának. A városi tanács nyilván nem gondolkodott sokáig – a hely hosszú történelmére való tekintettel a Marketin Ostrov (Margit-sziget) nevet adták az utcának. Akkoriban egyébként az utca hosszabb volt, mint a jelenlegi Osztrivna utca – folytatódott a mai Sütő János utcán.
Az 1930-as években nagyon zöld, csendes és hangulatos terület volt a Kis-Ung vize fölötti rész. Ez azonban néha nem jött jól a helyi lakosoknak, különösen akkor, amikor a tolvajok rájöttek, hogy a gazdag villákat könnyen kirabolhatják, és a környező kerteken keresztül észrevétlenül eltűnhetnek a bűncselekmény helyszínéről. Akkoriban a Kis-Ung nem okozott gondot a környék lakóinak: nem öntött ki, a vize nem volt büdös. Ám az 1930-as évek második felében, amikor a város központi részén már szinte az egész csatornát egy nagy csőbe vezették be és feltöltötték a medrét, megjelent a Marketin Ostrov utcában egy hely, ahol a még nyitott Kis-Ung vize befolyt az említett csőbe. Ott kezdett felhalmozódni a szemét, torlasz alakult ki az elhullott állatok tetemeiből, amelyeket feljebb a csatornába dobtak, és lehozott a víz. Mindez leírhatatlan bűzt árasztott, és egy mocsár is kialakult, ahol rettentően elszaporodtak a szúnyogok.
Ungváron az 1930-as éveket a malária megjelenése jellemezte a városban. A járványok szezonálisak voltak, emberek haltak meg, és mindenért a Kis-Ung mocsarát okolták. A helyi lapok azt írták, hogy leggyakrabban a Margit-sziget és a Pidhradszka (Váralja) utca lakói lettek betegek és haltak meg, mondván, itt volt a Kis-Ung folyó utolsó nyitott szakasza. 1938-ban végre sorra került ez a terület is, de érdemes megjegyezni, hogy ezzel nem sikerült megállítani a szezonális maláriajárványokat a városban. 1943-ban például mindössze hat hónap alatt 54 városlakó halt meg maláriában.
Az 1940-es évek elején borozót létesítettek a Margit-sziget egyik villájában (ma ez az épület az Osztrivna utca 11. szám alatt található).
A Kis-Ung feltöltésekor a csatorna és a sziget helyén nagy, beépítetlen terület alakult ki. Sajnos nem tudni, hogy a városi tanácsnak milyen tervei voltak ezzel a területtel, milyennek látták a város akkori építészei a jövőben. A második világháború nem adott lehetőséget nagyszabású építkezések megvalósítására, a háború utáni időszakban pedig a szovjet hatóságok sokemeletes lakónegyedet építettek az egykori Margit-sziget területén. Csak az Osztrivna, a Sütő János és a Sumna utcában lehet még látni, hogyan néztek ki, milyen szépek voltak a két világháború közötti időszak villái. Ha még soha nem jártak ezen a területen, vagy már régóta nem jártak ott, tegyenek egy sétát arrafelé, és közben képzeljék el, milyen volt ez a hely, amikor ezek a villák nem sokemeletes épületek tövében, hanem a Kis-Ung folyó partján álltak, kertekkel és rózsákkal körülvéve.
Tetyana Literáti: Pro Zahid/
Rehó Viktória
