Édesanyák vacsorája Nagyszőlősön

Olvasói levél

2025. május 9., 12:18 , 1261. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) 2025-ben is kiemelten foglalkozik az édesanyák testi és lelki feltöltődésével. Nagycsaládos Édesanyák Hete programsorozat indult 2025. május 5-től egészen május 13-ig. A hét előadással egybekötött vacsorával kezdődött, melyet a nagy létszám miatt két helyszínen rendeztek meg.

Összesen több mint 220 édesanya vehetett részt idén az édesanyáknak szervezett alkalmakon. A héten nemcsak a lelki feltöltődésre volt lehetőség, hanem fürdőzésen, fitneszfoglalkozáson és egy kiránduláson is részt vehettek a természetben. Köszönjük a segítséget programfelelőseinknek, akik hozzájárultak a rendezvény lebonyolításához: Birta Ibolyának, Csirpák Viktóriának, Dancs Katalinnak és Szilágyiné Tóth Gabriellának.

 Május 6-án Nagyszőlősön rendezték meg a második, elő­adással egybekötött vacsorát, amelyen közel kilencven édesanya vett részt. Köszönjük Bocskor Szedlákovics Zita dietetikusnak, KMNE-tagnak a tartalmas előadást.

Az alábbiakban az egyik résztvevő élményeit olvashatják erről az eseményről:

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem idén is az édesanyák vacsoráján, immár harmadszor. Emlékszem, első alkalommal a férjem regisztrált tudtom nélkül, mert én úgy gondoltam, nem tudok elmenni. A május nehéz hónap, sok kötelezettséggel, anyák napi műsorokkal, még iskolaidőben… Úgy éreztem, lehetetlen időt szakítani magamra. De a párom makacs ember, nem vitatkozott velem, csak beregisztrált, majd közölte, mennem kell. Duzzogtam kicsit, de végül is elmentem. És milyen jól tettem!

A nagycsaládos anyukák között sok barátom van, akiket már régről ismerek, akikkel együtt indultunk el fiatalkorunkban a hit útján. Hajdan sok közös vidám, tartalmas napot, tábori hetet töltöttünk együtt, de már ritkán van időnk egy jót beszélgetni. Legalább ilyenkor találkozunk, beszélgetünk, és ez felüdülés. Úgyhogy már nem kell unszolni, győzködni, hogy jelentkezzek. Megértettem, ami most is elhangzott az előadásban, hogy muszáj szakítani egy kis időt magamra, hogy a magam öröméért, egészségéért, boldogságáért is csináljak valamit, ami erősít, felüdít, mert ahogy az előadó idézte a régi mondást: „Ahol az édesanya boldog, ott még a kutya is boldog.” Már csak maga az a tény is biztat, hogy nem vagyok egyedül, vannak mások is, akik hasonló problémákkal küzdenek meg nap mint nap. Mint mindig, most is hallottam néhány jó tanácsot, tippet, ötletet, tanítást mind az előadásból, mind a kötetlen beszélgetések során, amitől szinte felfrissültem, új lendületet nyertem. És most még egy másik csodás érzés is Isten iránti hálára indított. Ugyanis több olyan újdonsült, friss nagycsaládos anyukával találkoztam, akiket fiatal- vagy akár gyerekkoruk óta ismerek, és most ott találkoztunk. Kell-e ennél nagyobb öröm? Olyan reménykeltő, hogy a következő generációban is tovább él a hit, a bátorság, a bizalom, hogy nem a körülményekre, a nehéz háborús helyzetre hivatkoznak, hanem megszülik a harmadik, negyedik gyermeket is, hisznek benne, hogy Isten reményteljes jövőt akar adni a benne hívőknek.

Isten áldja továbbra is a nagycsaládos egyesületet, hogy összefogja ezt a közösséget! Jó egészséget, türelmet, bölcsességet a vezetőségnek, a szervezőknek!

Nagy Zita, Fancsika