Vasárnapi üzenet: 2025. május 11.

Az inaszakadtról elnevezett vasárnap

Feltámadt Krisztus!

„Ezek után ünnepe volt a zsidóknak, és Jézus fölment Jeruzsálembe. Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága. Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: »Akarsz-e meggyógyulni?« A beteg azt felelte: »Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.« Jézus azt mondta neki: »Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!« Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát, és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: »Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.« Azt felelte nekik: »Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: ’Vedd ágyadat, és járj.’« Erre megkérdezték tőle: »Ki az az ember, aki neked azt mondta: ’Vedd ágyadat és járj?’« A meggyógyult azonban nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus eltávozott a helyszínen levő tömegből. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: »Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.« Az ember elment, és megvitte a hírt a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt.”        (János 5, 1–15)

Kedves Testvérek! A régészeti ásatások során a kutatók megtalálták az evangéliumban említett fürdőt, annak mind az öt oszlopcsarnokát. Felirata jelezte, hogy a görögök és a rómaiak is nagyon szerettek ide járni, és sokan találtak itt gyógyulást. A szó: Betezda vagy Betszaida – bevágás. Egy meredek hegyoldalba bevágták a fürdőt. Oszlopsorokkal támasztották meg a partoldalt. Legalul csak a medence volt. Felül kellett várakoznia annak, aki nem volt a vízben. Így érthető a béna panasza, hogy mire az öt lépcsősoron leért a medencébe, akkorra már sokan megelőzték. S lassan mi is a húsvéti ünnepkör feléhez érve és mint örvendetes zarándokúton haladva látjuk, hogy liturgikus szövegeink miként értelmezik az inaszakadtról szóló evangéliumi szakaszt. A Betezda oszlopcsarnokában járó Jézust a vecsernyei sztihiráinkban a megtalált Messiás örömével köszöntjük és „élet forrásának”, „gyógyulás forrásának” nevezzük. Miközben mi így dicsőítjük, az evangéliumi szakaszban a zsidók nem látják Jézusban a szabadítót, de még a bénán fekvő ember sem mond olyasmit, amit mi megéneklünk róla szertartásainkban. Esti énekünk így fogalmaz a béna által: „El nem temetett halott, az inaszakadt, látván téged fölkiáltott: »Könyörülj rajtam, Uram, mert az én ágyam koporsó gyanánt szolgál nekem.«” Egy másik vecsernyei sztihiránk pedig tudni véli: „...az ünnepszak közepe lévén talált ott Krisztus egy harmincnyolc év óta sínylődő beteget...” Nem az evangéliumi szakasz szerint volt az ünnepi időszak közepe, hanem most van, mi üljük ünnepünk félidejét. A béna nem ismerte az Urat, hogy ő Úrnak szólítsa, de mi Úrnak ismerjük Krisztust, minden gyógyulás forrásának. Azért vallja meg mindezt az egyház, mert ismeri az Urat, és talán sokan vannak, akik az egyház tagjaiként hasonló reménytelenségben várják a szabadítást. Liturgikus szövegeink szerint mint „élő halottak” várják az élet Urát.

Mi jut eszünkbe a csodatevő vízről? Látjuk az egyházat, amint vízből, a keresztségből születik, a Szentlélek erejéből lábra áll és elindul tanúságot tenni. A húsvéti ünnepkör közepén járva, közeledve pünkösd ünnepéhez látnunk kell az evangéliumi szakasznak ezt a vetületét is. Később pedig a Szentlélek eljövetelével az egyház feladata lesz ez, hogy a Krisztus nélküli halott emberiséget életre keltse, hogy az egyház legyen az az ember, aki a reménytelenséget és kétségbeesést megszünteti azzal, hogy ahhoz viszi a szenvedőt, aki így szólt mindannyiunkhoz: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket” (Máté 11, 28). Ez a fáradt és terhet hordozó akár én is lehetek, mint az a béna is, akit a bűn megkötözhet annyira, hogy szinte felállni sem tudok. Ismerős számunkra ez az érzés? Mi mire vagyunk képesek Isten nélkül? Tehetünk akár egy lépést is az életszentség irányába Krisztus segítsége és a Szentlélek kegyelme nélkül?

Másik vetülete pedig az evangéliumnak, hogy „az Emberfia ura a szombatnak is”. János evangélista többször is kiemeli ezt, mert még a második század elején is voltak olyan zsidókból lett keresztények, akik vissza akartak térni az ószövetségi törvényhez. Nekünk, keresztényeknek az új teremtés, az üdvösség hajnala a vasárnap, a feltámadás napja. Több mint 2000 év után is mi, keresztények, Krisztus áldozatával megváltott új teremtmények, ha bűneink meg is sebeznek, „bénává” tesznek, de töretlen hittel és reménnyel kiáltjuk a Szabadítónak, lelkünk és testünk gyógyítójának: „Feltámadás napja a Pászka, az Úrnak Pászkája, világosodjunk fel, népek, mert a halálból az életre és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk, kik az Ő győzelmét énekeljük.” Ámen.

Szűcs Ferenc
barkaszói görögkatolikus áldozópap