Zajlik a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

A természet ereje, az idő örök körforgása, a múlt és a jelen kapcsolódása tükröződik a szobrászok alkotásaiban

A Pro Arte – Munkács civil szervezet világszerte ismert szobrásztáboraiban született alkotások az elmúlt évtizedben Kárpátalja és a környező vidékek számos településén megjelentek, a városok és falvak köztereinek meghatározó elemeivé váltak. A Matl Péter munkácsi szobrászművész irányítása alatt működő szervezet által életre hívott nemzetközi szobrásztáborokba a világ megannyi pontjáról érkeznek művészek, akik évről évre olyan maradandó értékeket alkotnak, melyek nemzedékeken át fogják gazdagítani a vidék kulturális örökségét.

Rendkívül nehéz időket élünk, a háború rányomja bélyegét a mindennapokra, a művészet azonban olyan lehetőségeket hordoz, amelyek reményt keltenek a bizonytalanságban, fényt mutatnak a sötétségben és az életigenlést preferálják az elmúlás és kilátástalanság helyett. A június 1-jén elstartolt XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor résztvevőit is arra ösztönzi Matl Péter, a szimpózium megálmodója és vezetője, hogy – a megszokottól ezúttal eltérően, előre egyeztetett tematika nélkül – munkáikban tükrözzék a reményt.

A kéthetes alkotótáborba harmincan jelentkeztek a bolygó több országából, akik közül végül a Magyarországról, Ukrajnából, Romániából, Lengyelországból, Portugáliából és Mexikóból érkezett hat kiválasztott szobrász készítheti el munkáját a festői környezetben elhelyezkedő Kvitka Polonini szanatórium területén.

„Ez már a tizennegyedik nemzetközi szobrásztáborunk. Idén rendkívül sokat köszönhetünk a Kvitka Polonini szanatóriumnak, ahol nemcsak a szállást és az étkezést biztosítják számunkra, hanem a kőtömbökhöz is a vezetőség segítségével jutottunk hozzá. Mivel a szanatórium eddig csupán egy szobrot kapott ajándékba, hálánk jeléül ezúttal hármat ajándékozunk nekik, a másik három a Pro Arte – Munkács civil szervezet beregszentmiklósi szoborparkjába kerül majd” – mondta Matl Péter, hozzátéve, hogy a korábban Székelyföldön megtartott kápolnásfalui szimpóziumon idén már nyolc új szobor született.

A szervezők célja felhívni a figyelmet a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Kárpátalja kulturális örökségének megőrzésére, miközben lehetőséget biztosítanak fiatal és már tapasztalt művészek kreatív munkájának kibontakozására, hogy itt készítsék el legújabb szobrukat, hozzájárulva a Kárpátok Szoborút gazdagításához. Az elmúlt évek leforgása alatt az eddigi alkotótáborokban több mint 130 szobor készült el, melyek egy részét a Kárpátok Szoborút program keretében elajándékozták elsősorban Kárpátalja, Lemberg megye és Kelet-Magyarország falvainak, ahol kőbe, márványba, gránitba vagy acélba vésve, valamint fába faragva hirdetik a művészet életet meg­szépítő erejét. A Lemberg megyei Szkolétól a magyarországi Geszterédig légvonalban ez mintegy 250 kilométert tesz ki, a tényleges szoborút azonban ennél sokkal hosszabb, ugyanis több összefüggő útvonalból áll, melyek külön programot ajánlanak a nálunk még újdonságnak számító kulturális turizmusnak.

„Nagyon lelkes művészek jöttek megint hozzánk, rendkívül jó és pozitív emberek, ami ebben a nehéz időben ritkaság. Jó a társaság, van egy gitáros is köztünk, én pedig szájharmonikázok, úgyhogy esténként koncerteket rögtönözünk saját magunknak. Az idei művésztelepünknek nincs meghatározott témája, mindenkinek a szívében-lelkében van valami, amit meg szeretne valósítani” – fogalmazott a Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész.

A művészek közül többen a múlt és a jelen, az idő és a természet kapcsolatának és összefonódásának sajátos ábrázolását hozzák létre a térben. A Mexikóból érkezett Sabrina Coco például A Spirál Suttogása nevű munkáján dolgozik. „Nálunk az időt az évszakok lassú váltakozása határozta meg. Volt ott egy különös szikla, nem akármilyen, hanem egy szobor, amelyet évezredek alatt formált a szél és a víz. Alakja egy tökéletlen spirál volt, egy kőörvény, amely mintha a világegyetem titkát rejtené. A Spirál Suttogásának neveztük, mert ha a fülünket a kőhöz tettük, hallani lehetett a föld moraját, a szél suttogását, a víz áramlását. A spirál a világunk középpontjává, a természet, az élet, a halál és az újjászületés örök körforgásának szimbólumává vált. Egy napon nagy aszály sújtott minket. A folyók kiszáradtak, a föld megrepedezett, az állatok pusztulni kezdtek. Nagyapám odament a sziklához, amely már nem mozgott, és kezét a spirálra tette. Lehunyta a szemét és hallgatott. De a megszokott moraj helyett egy jajszót hallott, tompa nyögést, amely a föld mélyéből jött – ezt mondta nekünk. Soha nem felejtjük el azt a pillanatot. Kinyitotta szemét és azt mondta: »A Spirál szomorú, a természet szenved. Elfelejtettük a helyünket a világban, többet vettünk el, mint amennyire szükségünk volt. Meg kell változtatnunk szokásainkat, meg kell tanulnunk harmóniában élni a természettel, különben a Spirál örökre leáll, és vele együtt maga az élet is.« Az emberek – fiatalok és idősek egyaránt – figyelmesen hallgatták szavait. A spirál még nem nyerte vissza forgását, de ha figyelmesen hallgatunk, még érezhetjük moraját – ez azok ereje, akik hisznek a törődés, az örök körforgás tiszteletben tartása, a vele való harmóniában élés és az alkotás fontosságában” – írta le a hamarosan elkészülő alkotásához fűződő lenyűgöző történetet a szobrász.

A Pro Arte – Munkács civil szervezet szobrásztáborai az itt született alkotások és a nemzetközi művészeti együttműködések révén hozzájárulnak a kulturális identitás megerősítéséhez, a művészet élet­igenlő erejének bemutatásához, s emellett reményt és kreatív energiát is sugároznak a nehéz időkben.

CsA