Összetartoztunk – összetartozunk!

Tizenöt évvel ezelőtt, 2010 májusában a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, az 1920-ban aláírt trianoni diktátum emléknapját. A magyar nemzet számára tragikus történelmi esemény 105. évfordulóján méltóságteljes megemlékezéseket tartottak a Kárpát-medencében és a világ minden égtáján élő magyarok, s mint mindenütt, úgy Kárpátalján is az összetartozás jegyében valljuk rendületlenül: voltunk, vagyunk, leszünk.

Nagydobronyban a 16 óra 32 perckor megszólaló harangok jelezték a megemlékezés kezdetét. Az időpont szimbolikus: 1920. június 4-én ekkor írták alá a trianoni békediktátumot.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői, a Nagydobronyi kistérség vezetői, a helyiek a Hatrác-patak partján, a nemzeti összetartozás emlékműve mellett gyűltek össze. A megjelenteket elsőként Szanyi Éva, a Nagydobronyi Magyar Ház igazgatója köszöntötte, majd a Nagydobronyi kistérség Nefelejcs énekkarának előadásában a Magyar vagyok című dal csendült fel.

„Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a magyar nemzet egy nagy család, amelynek tagjai szétszórva élnek a világban, mégis elválaszthatatlanul összekötik őket a közös gyökerek, a nyelv, a kultúra és a történelem” – mondta köszöntőbeszédében Varga Sándor pedagógus. „Erősít minket, hogy nem vagyunk egyedül. Épülnek a hidak a Kárpát-medencében a diaszpórában élő magyar közösségek között” – mondta, majd a parajdi katasztrófára utalva megjegyezte, fontos, hogy segítsük egymást a mindennapokban, ezúttal az erdélyi székely testvérek igénylik leginkább az összmagyarság segítségét.

Farkas Anna Nemzeti összetartozás napja című versét Hidi András, a Nagydobronyi Líceum diákja szavalta el. Ezt követően az énekkar ünnepi műsora tette színesebbé a megemlékezést.

Az eseményt koszorúzás zárta, amelyen a helyi intézmények és érdekvédelmi szervezetek, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselői rótták le tiszteletüket a falu szülötte, ifj. Hidi Endre alkotta emlékműnél, amely a világ négy égtája felé szakított magyarságot szimbolizálja, a tetején az összetartást jelképező gránitgömbbel.

Este a Magyar Ház filagóriájában fellobbantak az összetartozást jelképező lángok.

„Kárpátalja magyarságának különösen fontos az összetartozás […]. Anyaországi segítséggel a felépült a nagydobronyi Magyar Ház, összefogással a nagydobronyi utcákat is sikerült leaszfaltozni. Úgyszintén hatalmas összefogás mutatkozott, amikor kitört a háború. […] Az egész Kárpát-medence, az ismerőseink, testvértelepüléseink összefogtak és küldték az adományokat” – mondta a megemlékezés végén Őrhidi László, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke.

Szalókán a település központjában lévő szabadtéri színpadnál gyűltek össze az Árpád-kori falu lakói.

Biró Sándor, a község elöljárója köszöntőbeszédében hangsúlyozta nemzeti összetartozásunk gondolatának fontosságát, bizakodva a közösség által nagyon várt szebb jövőben. Majd tolmácsolta a Szalóka testvértelepüléseinek vezetői által küldött ünnepi köszöntéseket és üzeneteket.

Halász-Kovács Mária, a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének elnöke, a helyi kultúrház vezetője felidézte: az igazságtalan diktátum a magyar nemzet történetének máig legnagyobb tragédiája, hisz ekkor a Magyar Királyság elveszítette területének kétharmadát, lakosságának több mint a felét. Ez a veszteség nemzeti önazonosságunk egy darabja. 2010 óta azonban „már nem az elszenvedett veszteségekre koncentrálunk elsősorban, hanem igyekszünk azt az elgondolást erősíteni, miszerint mindegy, hogy a határon inneni vagy túli magyarok vagyunk, lélekben mindnyájan egyek vagyunk, összetartozunk. A mi történelmünk még nem ért véget, folyamatosan épül és terem” – fogalmazott az elnök asszony.

A beszédeket követően a helyi gyerekek hazafias verseket szavaltak, magyar táncokat és magyarságunkban megerősítő dalokat adtak elő a szabadtéri színpadon. Fellépett a Szalókai Rozmaring Asszonykórus is.

A megemlékezés zárásaként a szalókaiak – mint az elmúlt öt évben minden június 4-én – meggyújtották nemzeti összetartozásunk tüzét, csatlakozva a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez.

Szürtében a református templom kertjében álló összetartozás emlékművénél gyűlt össze a helyi magyar közösség, hogy elhelyezzék az emlékezés koszorúit.

Kárpátalján elsőként, 2014-ben Szürtében avattak ilyen emlékművet, amely Ima a nemzetért nevet kapta. Az imára kulcsolt kezeket mintázó alkotás a helyi Jankovics Zsolt munkája Braun László történész tervei alapján. A kezek egy kősziklán nyugszanak, és hármas halomból kinövő, három szál búzakalászt ölelnek körbe. A búzakalászok Szürte község egykori történelmi pecsétjének ábrázolását jelenítik meg. A talapzaton lévő gránittáblán a 28. zsoltárból vett idézet olvasható: „Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!”

A megemlékezésen megjelenteket Braun Éva, az alapszervezet elnöke köszöntötte. Az emlékműnél elhelyezte koszorúját Vida László ungvári magyar konzul, Puskár Árpád, a Szürtei kistérség polgármestere, valamint a helyi református és római katolikus felekezetek képviselői is.

Gáton a helyi kultúrház előtt tartottak megemlékezést a nemzeti összetartozás napja és a falu neves szülöttje, Kovács Vilmos tiszteletére. A rendezvény kezdetén Heé Arnold beregszászi kistérségi képviselő mondott beszédet: „Ma közösen hajtunk fejet Kovács Vilmos emléke előtt születésének évfordulóján. Egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki írásaival, gondolataival és példamutatásával őrizte meg magyarságát és erősítette bennünk az összetartozás érzését. Nem véletlen, hogy e megemlékezés éppen a nemzeti összetartozás napjára esik.”

Dancs István, Gát község elöljárója Juhász Gyulát idézve fejezte ki gondolatait a nemzeti összetartozásról, majd Molnár Mirjám szavalt verset.

Mátyus Erika, a KMKSZ Gáti Alapszervezetének aktivistája beszédében aláhúzta: „Az összetartozás nem emberi erőlködés, hanem kegyelem. Isten ajándéka. Nem mi tartjuk össze a nemzetünket – Ő az, aki megőriz, aki hív, aki újra és újra egymás mellé állít bennünket, akár a történelem viharai után is. Mert Isten akarata nem a szétszakítás, hanem az egység.”

Ezt követően ifj. Heé Arnold Kovács Vilmos Kora tavasszal című versét szavalta el, majd Lőrinc Ágota, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke zárta az alkalmat.

Az ünnepi beszédeket követően gyertyát gyújtottak, majd koszorút helyeztek el Kovács Vilmos emléktáblájánál. A megemlékezés a gáti református templomban folytatódott.

Mezőgecsében a Kajdy-kúria előtti Magyar Élet terén összegyűlt megemlékezőket Mester András községi elöljáró, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkára köszöntötte, majd a mezőgecsei református lelkipásztor és a görögkatolikus egyházközség vezetője osztotta meg gondolatait az alkalom kapcsán, amit a mezőgecsei Tüzes Liliom hagyományőrző csoport dalösszeállítása követett.

Az esemény további részében koszorúkat helyeztek el az emlékműnél Balogh György beregszászi magyar konzul, Sin József, a KMKSZ alelnöke, valamint Mester András elöljáró és a hagyományőrző csoport tagjai.

Sin József hetilapunknak adott nyilatkozatában elmondta: „Kárpátalján ma számos helyen tartanak megemlékezéseket és gyújtanak őrtüzeket. Ezek által üzenünk a nagyvilágnak, az anyaországnak és a határon túli magyar közösségeknek, hogy mi Kárpátalján megvagyunk. Reméljük, a jövőben is meg tudjuk ezt tenni, hiszen be kell bizonyítanunk, hogy megőriztük az anyanyelvünket, megőriztük az identitástudatunkat, és van kinek továbbadni a nemzeti örökségünket.”

Mester András az esemény kapcsán aláhúzta: „Immár 105 éve annak, hogy a kárpátaljai magyarság határon kívülre szorult. Hála Istennek, van egy olyan nap, amelyet jelenleg már nem gyásznapként tartunk számon, hanem a magyar nemzeti összetartozás napjaként. […] A mezőgecseiek, a kárpátaljai magyarok bizonyították, hogy a magyar nemzethez hűek, akármilyen körülmények között megmaradnak magyarnak.”

Nagybégányban a megemlékezésnek a helyi római katolikus plébánia előtti tér adott otthont.

A rendezvény kezdetén a helyi KMKSZ-alapszervezet vezetője üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően gyerekek szavalatai elevenítették fel az összetartozás érzését, majd a Nagybégányi Római Katolikus Egyházközség kórusa énekelt.

A kulturális műsor után elhelyezték az emlékezés koszorúit Fülöp Andrea ungvári konzul asszony, Sin József, a KMKSZ alelnöke és a KMKSZ Nagybégányi Alapszervezetének képviselői.

A csendes koszorúzás kapcsán Sin József hetilapunknak adott nyilatkozatában kiemelte: „Örömmel látom, hogy évről évre nő a megemlékezők köre. Annak ellenére, hogy ezen a napon nagyon keserű emlékű megemlékezések voltak korábban, úgy gondolom, hogy ez mára teljesen megváltozott. […] A 2010-ben elfogadott törvény nagysága abban van, hogy minden magyarról megemlékezik, és a Magyar Országgyűlés kinyilvánította, hogy a mindenkori magyar kormány felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, bárhol is éljenek a világban.”

Nagypaládon a KMKSZ helyi alapszervezete által 1991-ben állított I. világháborús emlékműnél gyűltek össze a megemlékezők. A résztvevők közös imádságban fohászkodtak a magyar nemzet fennmaradásáért és jövőjéért.

Illés Katalin, a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezetének elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyarság ereje a közösségben rejlik, abban a rendíthetetlen hitben, hogy határok felett is egy nemzet vagyunk: „Tiszteljük múltunkat, éljük meg a jelenünket, és építsük a jövőt az összetartozás szellemében.”

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja beszédében aláhúzta: a külhoni magyarság a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb alappillére. A magyar kormány minden eszközzel támogatja a határon túli közösségeket, hogy azok aktív és értékes részei maradhassanak a magyar nemzet egészének.

A megemlékezésen a Szatmár Énekegyüttes előadása emelte az ünnepi hangulatot.

Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a közös értékek – kultúránk és vallásunk – tartanak össze bennünket. Idézte Wass Albert szavait is: „A víz szalad, a kő marad”, hozzátéve: „Mi vagyunk itt, Kárpátalján a kő.” Ezzel a kijelentéssel nem csupán a helyi magyarság rendíthetetlen kitartását és ellenálló képességét hangsúlyozta, hanem azt az elkötelezettséget is, amellyel a közösség ragaszkodik gyökereihez, identitásához és hagyományaihoz a történelmi viharok közepette is.

Oroszi József, a Tiszapéterfalvai kistérség polgármestere a médiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás érzése mindig is különös jelentőséggel bírt Kárpátalján, amit az elmúlt évek közös cselekvései is bizonyítanak – így például az erdélyi magyarok megsegítése során tanúsított összefogás.

A megemlékezés a magyar himnusz eléneklésével és a koszorúk elhelyezésével zárult. Végül Illés Katalin mindenkit szeretettel invitált a nemzeti összetartozás tüzének délutáni meggyújtására is, amely a közösségi összefogás szimbolikus eseménye.

Visken a megemlékezés a Szózat közös eléneklésével kezdődött az énekkar kíséretében. Az eseménynek idén is a református templomkert adott otthont, ahol az emlékoszlopnál évről évre összegyűlnek mindazok, akik fontosnak tartják múltunk megőrzését. A beszédek felidézték a trianoni békediktátum súlyos következményeit.

Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul beszédében hangsúlyozta: különösen nagy jelentősége van annak, hogy több mint négy generációval a történtek után még mindig vannak magyar közösségek, amelyek megemlékeznek e napról itt, Kárpátalján.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke is, aki kiemelte a szórványban élő magyar közösségek szerepét. Mint mondta, jelenlétük a tömbmagyarság megmaradásának is biztosítéka.

Az emlékezők közösen hallgatták meg a Székely himnuszt, amely bár nem hivatalos állami himnusz, mégis a magyar összetartozás egyik legerősebb zenei jelképe lett az elmúlt száz év során.

Varenka Renáta alpolgármester asszony beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy csak összefogással, közös akarattal és hittel lehet megőrizni és továbbépíteni azt a szellemi örökséget, amely a közösség jövőjének alapját képezi.

A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit, miközben az énekkar a Felső-Tisza-vidék himnuszát adta elő. Az esemény a magyar nemzet imádságával, a Himnusz eléneklésével zárult – méltósággal, csendes összetartozással és közös emlékezéssel telve.

RV, BZS, LI, DA