Szumi megyében 60 települést hagytak el az emberek
Szumi megyében a lakosok többsége elhagyta a veszélyes területeket – írja a korrespondent.net június 16-án, hétfőn Oleh Hrihorovra, a Szumi Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjére hivatkozva.
Hrihorov szerint csak az elmúlt héten (június 9–15.) több mint 400 helyi lakost evakuáltak a határ menti településekről, köztük 26 gyermeket.
„Az emberek kénytelenek biztonságosabb területekre menekülni a polgári infrastruktúra folyamatos ellenséges bombázása miatt” – jelezte a tisztviselő.
Tájékoztatása szerint két járás, a Szumi és a Sosztkai lakosai kényszerülnek elhagyni otthonaikat.
A megyei katonai közigazgatás vezetője hozzátette, jelenleg Szumi megye 213 településének lakosságát érinti az evakuálás, és összesen a lakosok több mint 60%-a már elhagyta a veszélyes területeket.
„Hatvan településen, ahol evakuálás folyik, már minden lakos elhagyta a lakóhelyét” – közölte.
Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának tájékoztatása szerint június 15-én orosz tüzérségi és aknavető tűz érte Szumi megyében Velika Piszarivka, Turja, Viszoke, Prohodi, Bila Bereza, Szosznyivka, Bruszki és Pokrovka településeket. Az orosz hadsereg légicsapást mért Petrusivka falura.
(korrespondent.net/Kárpátalja)