Nagydobrony büszkesége befejezi aktív pályafutását

Kézilabda

Amikor a napokban közzétették a magyar női kézilabda-bajnokságban szereplő Vasas 2025–2026-os idényére készülő játékoskeretét az együttes hivatalos oldalán, akkor a listáról hiányzott az utóbbi két év során az angyalföldieket erősítő Balog Judit neve. Első gondolatom az volt, hogy az ukrán válogatottban is alapembernek számító, nagydobronyi származású kiváló kapus klubot váltott, de hamarosan kiderült, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy Judit befejezi játékos-pályafutását. A meglepő döntésről és a miértről magától az érintettől kaptam választ.

– Igazából már tavaly márciusban felvetődött bennem a gondolat, hogy befejezem az aktív játékot, de mivel akkor még több mint egyéves szerződésem volt a Vasassal, nem akartam ilyen módon felbontani velük a kontraktust. Most azonban elérkezettnek láttam az időt arra, hogy valóban befejezzem a karrieremet. Voltak ugyan ajánlataim, de nem is akartam foglalkozni velük. Jó volt, szép volt, elég volt!

– Kedves Judit! Még nem vagy 30 éves, ami a kézilabdakapusok között igazán nem számít kornak! Csak emlékeztetni szeretnélek, hogy egykori győri csapattársad, a világhírű norvég hálóőr, Katrine Lunde alig egy hónapja 45 évesen Bajnokok Ligája ezüstérmet szerzett…

– Egyrészt Lunde a sportág koronázatlan királynője, kivételes tehetség és ember, másrészt csupán az a helyzet, hogy elfáradtam, testi-lelki megújulásra van szükségem.

Ami a testi problémákat illeti, sokan nem tudják, hogy az egyik térdemet már háromszor is műtötték, többek között volt egy 9 hónapnyi kimaradást jelentő keresztszalag-szakadásom, de más problémák is adódtak. Az utóbbi hónapokban már gyakran komoly fájdalmakat jelentettek a rendszeres edzések meg a játék, és a testi bajok mellett ez sokszor lelkileg is megviselt. Nem akartam tovább erőltetni a sokszor szenvedésekkel járó játékot, eldöntöttem, hogy ennyi volt.

– Fussunk végig játékos-pályafutásodon, ami után szeretném, ha elmondanád, hol érezted magad a legjobban, hol érezted a legnagyobb megbecsülést. 2013 nyarán, nem egészen 18 évesen már kétszeres ukrán bajnok voltál az Ungvári Kárpátival, és az ukrán felnőtt válogatottban is bemutatkozhattál. Ekkor igazoltál az abban az évben (is) BL-győztes Győri Audi ETO-hoz, ahol Lunde norvég és Herr Orsolya magyar válogatott mögött legfeljebb csak harmadik számú portásként számolhattak veled. Egy év a győri juniorcsapatban, majd a Vác következett, ahol szintén egy magyar válogatott, Bíró Blanka volt a vetélytársad, majd amikor ő a Fradihoz igazolt, akkor egy brazil világbajnok, Barbara Arenhart érkezett a posztodra. Később Kisvárda, Békéscsaba, Szombathely és a Vasas következett. Milyen élményeid vannak az elmúlt több mint egy évtizedes pályafutásodról?

– Igazából mindenhol jól éreztem magam, de ne felejtsük el, hogy lényegében az Ungvári Kárpátinál lettem felnőtt játékos, sokat köszönhetek nevelő egyesületemnek.

Később tizenkét évet húzhattam le Európa egyik legerősebb bajnokságában, és ez alatt az idő alatt az ukrán válogatottba is rendszeres meghívót kaptam.  Az tény, hogy valóban nagyon erős riválisokkal kellett megküzdenem a rendszeres játéklehetőségért, de büszke vagyok rá, hogy megálltam a helyem, és hogy mindenhonnan szép emlékekkel távoztam.

Ha mégis ki kellene emelnem egy csapatot, az talán a Békéscsaba lenne, ahol csapatkapitány is voltam, ezért ott valóban éreztem a megbecsülést és a remek csapatszellemet.

– Hogyan telnek most a napjaid, mik a terveid a ,,civil életre”?

– Rég volt már, hogy ennyi időt tölthettem a családommal, most egyszerűen élvezem, hogy itthon, Nagydobronyban lehetek szeretteim körében. A nyarat a pihenésre szánom, ami alatt, remélem, testileg és lelkileg is fel tudok majd töltődni, szeptembertől pedig majd dolgozni szeretnék valahol, de egyelőre a kézilabdán kívüli életre készülök. Aztán majd a Jóisten eldönti, hogyan alakul az életem.            

Jakab Lajos