Képviselő: A kormány ezúttal sem nevezte ki a BEB igazgatóját
A kormány ülésén ezúttal sem nevezték ki a versenybizottság által kiválasztott személyt, Olekszandr Civinszkijt a Gazdaságbiztonsági Hivatal (BEB) élére – jelentette az Ekonomicsna Pravda Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőre (Hang frakció) hivatkozva július 30-án, szerdán.
Korábban beszámoltak róla, hogy a BEB igazgatói posztjára kiírt pályázat nyertese Olekszandr Civinszkij, a NABU nyomozója. A miniszteri kabinet azonban nem hagyta jóvá Civinszkij kinevezését. A Smihal-kormány a BEB igazgatójának kiválasztását végző bizottsághoz fordult indítványozva, hogy javasoljanak legfeljebb két újabb, a biztonsági kritériumoknak megfelelő jelöltet. Utóbb a bizottság részéről közölték, hogy nem kívánják megismételni a pályáztatást, mivel arra nincs törvényi felhatalmazásuk.
Közvetlenül kinevezése után Julija Szviridenko miniszterelnök jelezte, hogy törvényes volt az eljárás, amelynek során az előző kormány nem nevezte ki a BEB kiválasztott vezetőjét.
„Ami a BEB-bel kapcsolatos eljárást illeti, a törvényeknek és rendeleteknek megfelelően jártunk el. Egy határozatot terjesztettek elénk, és mi a kormány tagjaiként megfontoltuk ezt a határozatot, és mindannyiunknak lehetősége volt kifejteni az álláspontunkat: tartózkodni, megszavazni vagy elutasítani az illetékes európai integrációs és igazságügyi minisztertől hallott, az agresszor országgal való kapcsolatokra vonatkozó információknak megfelelően” – jelentette ki az új kormányfő a parlament ülésén.
Néhány napja több mint 60 civil szervezet, üzleti szövetség és közéleti véleményformáló fordult nyilvános felhívással az új miniszteri kabinethez, hogy nevezze ki Olekszandr Civinszkijt a BEB igazgatójává. A felhívás aláírói emlékeztettek, hogy Civinszkijt átlátható pályázat keretében választották ki a tisztségre, nemzetközi szakértők részvételével. Felszólították a kormányt, hogy ne ismételje meg az előző miniszteri kabinet hibáit, és fogadja el a határozatot Civinszkij kinevezéséről, ami szerintük a változásokra irányuló valódi akarat jele és a BEB tényleges újraindításának kezdete lenne.
Július 23-án a BEB vezetőjének kiválasztására hivatott versenybizottság másodszor is Civinszkijt jelölte a tisztségre.
(epravda.com.ua/Kárpátalja)



