Támogatás és jövőkép a kárpátaljai magyarság számára

Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika látogatása a főiskolán

2025. augusztus 9., 11:08 , 1274. szám

A kárpátaljai magyarság megmaradása a legnehezebb időkben is kiemelt nemzeti ügy – hangsúlyozta Hankó Balázs, Magyarország kulturális és innovációs minisztere, aki Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kíséretében augusztus 8-án ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol részt vett a Beregvidéki Sporttábor és az Abacus Matematika Tábor ünnepélyes zárórendezvényén, illetve okleveleket és érmeket adott át a résztvevőknek. A nap folyamán a delegáció ellátogatott a városi tanácshoz is, ahol Babják Zoltán polgármesterrel folytattak megbeszélést.

A főiskolán tartott eseményen Hankó Balázs kiemelte: „Kárpátalján a magyar nemzet megőrzése, az embermentés, itt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az általa működtetett intézmények által valósul meg.” Rámutatott: a háborús körülmények között a kárpátaljai magyar közösség különösen nehéz helyzetben van: „A háború megtépázza a magyar családokat, megtépázza a magyar gyerekeket itt, Kárpátalján. Amit tudunk tenni, mindamellett, hogy vágyjuk és segítjük a mihamarabbi békét, az az, hogy olyan támogatást nyújtunk a magyar közösségeknek, a magyar oktatásnak, amelyet amúgy az ukránok a kisebbségi jogokat sértve nem biztosítanak.”

A miniszter bejelentette: a magyar kormány célja, hogy a főiskola Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójára, azaz 2026-ra egyetemi rangot nyerjen el. „Az alapító az erre vonatkozó indítványt elfogadta, a magyar kormány támogatja, indul tehát az egyetemmé válás akkreditációs folyamata.”

Varga-Bajusz Veronika államtitkár kiemelte, hogy a Rákóczi-főiskola nem csupán felsőoktatási intézmény, hanem „egy olyan intézmény, amely tudományos tevékenysége mellett nemzetmentő, magyarmentő munkát is végez”. Hangsúlyozta: a főiskola teljes oktatási hálózatban gondolkodik. „Gyakorlatilag egy szülő gondoskodásával figyelte, építette ki azt az oktatási rendszert, ami minden magyar gyermek és fiatal számára elérhető” – mondta. Szerinte ez nemcsak a közösség megmaradását szolgálja, hanem az egész nemzet jövőjének biztos alapja: „A kárpátaljai magyarságnak az értékrendje, a hite, a hagyományai, a kultúrája, az mindannyiunk, az egész nemzetnek az egyik alapja, úgyhogy mindennél fontosabb az, hogy ez megmaradjon.”

A főiskola rektora, Csernicskó István a találkozón hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatása nélkül az intézmény működése elképzelhetetlen lenne. „Az ukrajnai oktatástámogatási rendszer olyan, hogy a nem állami oktatási intézmények, köztük a felsőoktatási intézmények sem részesülnek állami támogatásban. Így tehát a főiskola működési költségvetésének legnagyobb része magyarországi kormányzati támogatásból van.”

Beszélt arról is, milyen szerepet játszik a főiskola életében a magyarországi szakmai közösség: „A magyarországi felsőoktatási intézmények minden szakmai segítséget megadnak ahhoz, hogy mi tudjunk fejlődni, legyen szó vendégoktatókról, oktatói mobilitásról, közös képzésekről.” A Miskolci Egyetemmel közösen például már közös diplomákat is kiadtak, ami komoly előrelépést jelent az egyetemmé válás útján.

A nap folyamán Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika találkozott Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével is. „Megvitattuk kistérségünk aktuális helyzetét, különös tekintettel az oktatási intézményekre” – számolt be a találkozóról a polgármester.

„Jelentős figyelmet szenteltünk az oktatás és a kultúra területén való együttműködés kérdéseinek, amelyek kulcsfontosságúak közösségünk fenntartható fejlődése szempontjából.” A találkozón szó esett az oktatási intézmények fűtési rendszereinek korszerűsítéséről is, amely a jövőben csökkentheti a helyi költségvetés terheit.

Babják Zoltán megerősítette, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a kistérség stratégiai partnere, és mint a legnagyobb oktatási intézmény, kulcsfontosságú szerepet játszik a pénzügyi stabilitás biztosításában.

A Rákóczi-főiskolán tett látogatás egyértelmű jele annak, hogy a magyar kormány elkötelezett a Kárpátaljai magyarság támogatásában. Az intézmény egyetemmé válása pedig új lehetőségeket nyit a jövő számára, amely remélhetőleg hozzájárul Kárpátalja virágzó és erős magyar közösségéhez.

Kun Viktória