Fáy András: A’ Hazához

Most – midőn Hazám’ bús egének

Bíztatva nyílik szép hajnala,

Oszol a’ sűrű köd, melly hegyének

Szent bérczein mélyen fekszik vala;

A’ komor éj’ setéte szétterűl,

Rózsás szürkület váltja fel azt,

A’ vak homály nyájas fényre derűl,

’S minden keblet édes remény dagaszt:

Szűn a’ fülsértő rekedt ének

A’ baglyaké és denevéreké,

’S fülmile zeng a’ szebb nap’ kőltének –

Most – én magam vesztegeljek é?

’S kit kit izzasztván a’ köz édes teher,

Ne döngessem Diogénnel hordómat?

Nem Hazám, vétkes ki most hever

’S tehetvén nem tesz! bírja átkomat!

Ím, csak derűlni lássam komor borúd,

– Magamnak nem szükség fénylenem –

Lássam vígan zőldelni koszorúd,

Vedd erőm, vedd éltem’, vedd mindenem!

A magyar nyelv értelmező szótárában a következő olvasható a haza fogalommal kapcsolatban: „haza [1] főnév hazát, hazája (többes számban ritk.; rendsz. birtokos személyraggal) 1. <Az egyén v. vmely közösség, nép szempontjából> az az ország, ahol vki született, ahonnan származik, s ahol általában él, amelynek népéhez tartozik, v. ahová tartozónak vallja magát; hon. Hazát alapít. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar. (Vörösmarty Mihály) [Juhász Gyulához.] Bátyám, ki bortól mámoros éneket Zengsz húrodon, Te nézd a magyar hazát, … S öntsd az erőd a reménytelenbe. (József Attila) A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. Szűk. ért. az a vidék, ahonnan vki származik; szülőföld. Szűkebb hazája; vkinek a fatornyos hazája. Paraszt ember … hazának [nevezi] azt a falut, melyben született. (Jókai Mór).”

Minden embernek mást jelent a haza, a maga szentségében is. Napjainkban egyre többször fordul elő a sajtóban és a közbeszédben, sajnos a legtöbbször negatív értelemben. Különböző világnézeti, politikai, vallási, szexuális és egyéb táborok előszeretettel vádolják egymást hazaárulással. Egyre több, ki Magyarországon nem vallja: a Haza mindenek fölött! A Haza nem eladó! Annyit hajtogattuk e szent fogalmat, hogy végül közhellyé züllesztettük, mint korábban a nemzet és a magyar esetében. De ne gondoljuk azt, hogy ez csak napjainkban van így! Politikai és hatalmi csatározások mindenkor voltak, nem volt ez másként a magyar történelemben sem. A haza védelmében fogott fegyvert, vagy más eszközzel harcolt Bocskay István és Zrínyi Miklós; II. Rákóczi Ferenc és Pálffy János gróf; Kossuth Lajos és Dessewffy Aurél – mégis ellenkező oldalon álltak a korabeli hatalmi harcokban.

Fáy Andrást, „a haza mindenesét” – ahogy Szemere Pál jellemezte – talán senkinek sem kell bemutatni. A neves író, politikus, akadémikus rengeteget tett a Hazáért, Magyarország fejlődéséért. Mindvégig Széchenyi István eszméinek támogatója maradt. A szabadságharc leverését követően teljesen visszavonult a közügyektől, csak az írással foglalkozott. 1864. július 26-án halt meg Pesten.

Lengyel János