Exkluzív interjú Kosztyu Dorottyával, a Magyarok Világszépe egyedüli kárpátaljai döntősével

„Szerettem volna, ha a verseny során is hű lehetek azokhoz az értékekhez, amelyeket otthonról hoztam”

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

A szépségversenyt 2016 óta rendezik meg, megálmodója Fásy Ádám. A Magyarok Világszépe a teljes magyar nemzet szépségversenye, hiszen a szervezők minden olyan jelentkezőt vártak, aki magyar felmenőkkel rendelkezik. Az idei mezőnyben voltak kárpátaljai, vajdasági és erdélyi lányok is. A verseny fontos üzenetet hordoz: éljünk bárhol, a magyar gyökereink erősek, és összeköt minket a magyar identitástudatból eredő együvé tartozás érzése is.

Kosztyu Dorottya a szépségversenyen szerzett élményeiről és tapasztalatairól adott interjút újságírónknak.

– Mesélj kicsit magadról.

– Kosztyu Dorottya vagyok, 19 éves, Munkácsról származom. Jelenleg a Debreceni Egyetemen közösségszervezés szakon tanulok, s emellett párhuzamosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán turizmus és rekreáció szakon folytatok képzést. Hiszem, hogy az utazás nemcsak földrajzi, hanem lelki utazás is, amely segít nyitottabbá válni a világ és mások felé. Fontos számomra a hitem – a Munkácsi Református Egyházközség aktív tagja vagyok, 2024-ben pedig részt vettem egy ifivezető-képzésen a KRISZ és az EXODUS szervezésében. Célom, hogy életemmel másokat is Istenhez vezessek.

– Hogyan értesültél a versenyről? Esetedben mi volt az elsődleges cél, hogy jelentkeztél?

– A jelentkezés gondolata egy közeli családi barátunktól származik, aki mindig bátorított, hogy merjek kilépni a komfortzónámból. Ő vetette fel először, hogy egy szépségverseny jó lehetőség lehet új élmény szerzésére. Tavaly sajnos elveszítettük őt, ezután sokáig hezitáltam, de végül úgy éreztem: érte és miatta belevágok.

– Hogyan készültél a versenyre?

– A felkészülés nálam nem klasszikus értelemben zajlott, igazából alig volt rá időm. Inkább egy fontos döntést kellett meghoznom: egy közös nyaralás anyukámmal, a húgommal és a volt iskolámmal, vagy ez a verseny. Végül a versenyt választottam, és ma már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem.

– A jelentkezést követően milyen lépések vezettek a fináléig?

– Egy pénteken éppen a nővérem diplomaosztóján voltam, amikor megkaptam az e-mailes értesítést a castingról. Az időpont egybeesett a nyaralással, ezért először úgy gondoltam, hogy talán most kihagyom, és majd máskor próbálkozom. Végül mégis úgy döntöttem, hogy belevágok. Már vasárnap Budapesten voltam a castingon, ahol kiderült, hogy bekerültem a döntősök közé. Kedden kezdődött is a tábor, de mivel előtte még haza kellett utaznom, én egy nappal később csatlakoztam a többiekhez. A nővérem vitt el Karcagra, ahol 12 emlékezetes napot töltöttem a döntős lányokkal. Mindez péntektől szerdáig zajlott, s néhány nap alatt teljes fordulatot vett minden.

– A döntőbe kerülésed rendkívüli élmény lehetett. Hogy élted meg?

– A helyszínen derült ki, hogy már csak a döntőbe jutott lányokat hívták be a castingra. Először teljesen megdöbbentem. Nem számítottam erre, és kicsit megijedtem, hogy vajon képes leszek megbirkózni a helyzettel? Egy lány vissza is lépett, mert hirtelen túl nagy volt a nyomás, de én úgy döntöttem, hogy maradok. Hamarosan rájöttem, hogy ez egy lehetőség, amit nem szabad kihagyni, és elkezdtem örülni annak, hogy itt lehetek. Próbáltam minden egyes pillanatot kiélvezni, hiszen tudtam, hogy ilyen élményben nem mindenki részesülhet.

– Hogyan teltek a napjaitok a felkészítőtáborban?

– Nemrég tértem vissza Karcagról, ahol a döntőt megelőző felkészítőtábor zajlott a Nimród Bioszállodában. A tábor alatt teljes ellátásban részesültünk és rendkívül intenzív, élményekkel teli napokat éltünk át. Táncpróbák, ruhapróbák és különféle felkészítő foglalkozások segítettek abban, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk a július 19-i finálén. A döntőn több fordulóban kellett megmutatnunk magunkat a zsűri előtt – mindez felejthetetlen élmény volt. Természetesen a pihenésre is jutott idő: ellátogattunk az Akácliget Fürdőbe, és esténként a szálloda szaunája is segített abban, hogy feltöltődve állhassunk helyt a nagy napon.

– Számodra mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– Nagy kihívásnak igazából nem éreztem a felkészülést, inkább egy belső célom volt: hogy végig meg tudjam őrizni önmagam. Fontos volt számomra, hogy ugyanaz a kedves, tudatos és határozott Dorottya maradjak, aki ideérkezett. Szerettem volna, ha a verseny során is hű lehetek azokhoz az értékekhez, amelyeket otthonról hoztam, és amelyeket a közösségeimben is képviselek.

– Izgultál a finálé előtt? Milyen érzés volt a döntőben a színpadon állni?

– A finálé előtt meglepően nyugodtak voltunk a lányokkal. Igazi izgalmat csak közvetlenül a színpadra lépés előtt éreztem. A színpadon állni különleges és megtisztelő élmény volt, próbáltam minden tőlem telhetőt beleadni. Hatalmas öröm volt, amikor megláttam az első sorban a családomat és a meghívott vendégeimet – ez nagyon sokat jelentett számomra. Ugyanakkor bennem volt az is, hogy a húgom és apukám nem lehetett ott. Ez végig ott volt a gondolataimban, de biztos vagyok benne, hogy ők is büszkék rám.

– Számodra mi volt a döntő legemlékezetesebb momentuma?

– Bár maga a döntő is különleges élmény volt, számomra az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a lányokkal együtt, virágcsokorral a kezünkben vártuk az eredményhirdetést. Egymásra néztünk, összemosolyogtunk, és tudtuk: mindannyian nyertünk valamiben. Ez az összetartozás érzése nekem nagyon sokat jelentett. Külön büszkeséggel töltött el, hogy Kárpátalját képviselhettem – és megható pillanat volt, amikor a fejemre került a korona, és elnyertem a Kárpátalja Szépe címet.

– Milyen élményekkel tértél haza? Milyen visszajelzéseket kaptál?

– Nagyon sok élménnyel és értékes tapasztalattal tértem haza. A verseny nemcsak kívül, de belül is formált: sokat tanultam önmagamról, a határaimról, és arról, milyen fontos bízni magunkban. A döntő alatt és után rengeteg kedves visszajelzést kaptam, melyek megerősítettek abban, hogy jó úton járok. A legszebb talán az volt, amikor valaki azt mondta: „Jó volt látni, hogy nem akartál többnek látszani, mint aki vagy.” Ez számomra mindennél többet jelentett.

– Ha visszarepülnél az időben, újra jelentkeznél?

– Természetesen igen! Ez egy pillanatig sem kérdés. Ha visszamehetnék az időben, újra belevágnék. Ez az élmény rengeteget adott: különleges embereket ismertem meg, tartalmas napokat éltünk át együtt, és olyan emlékeket szereztem, amiket mindig őrizni fogok. Minden perce megérte.

– Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

– Nem vagyok biztos abban, hogy hosszú távon ebben a világban maradok – ez leginkább a felkérésektől és megkeresésektől függ majd. Én magam nem tervezem aktívan keresni ezt az irányt. Egyelőre szeretnék a tanulmányaimra koncentrálni: célom, hogy megszerezzem az első, majd a második diplomámat is. Ami pedig a jövőt illeti, hiszem, hogy minden úgy fog történni, ahogyan azt Isten megtervezte számomra.

– Szívből gratulálunk neked, és további sikereket kívánunk!

Csuha Alexandra