Pisnij: Az NBU el akarja kerülni a pénznyomtatást
Ukrajna már 22 milliárd dollár külső finanszírozásra számíthat jövőre, de a szükséglet körülbelül 35 milliárd dollár. Ugyanakkor az NBU el kívánja kerülni a hrivnyakibocsátást – jelentette ki Andrij Pisnij, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) elnöke az RBK–Ukrajinának adott, augusztus 7-én megjelent interjújában.
„A fennmaradó összegről még tárgyalnunk kell és biztosítani szükséges azt mind politikai, mind operatív szinten” – jelezte.
Pisnij szerint, ha a tárgyalások nem járnak sikerrel, „reagálni kell majd”.
„De megismételhetem: rendíthetetlenek vagyunk abban a szándékunkban, hogy elkerüljük a költségvetési hiány emissziós finanszírozását” – erősítette meg.
Pisnij rámutatott, az NBU és a kormány 2025-re összesen 54 milliárd dollárt vár a partnerektől, ami többek közt lehetővé teszi majd egy bizonyos devizalikviditási puffer létrehozását 2026-ra.
Az említett 54 milliárdos teljes összegből 30 milliárd még kifizetésre vár, nagyrészt az ERA-Loans és a Ukraine Facility programok keretében. És bár a következő uniós részlet kisebb lesz a vártnál, az NBU nem lát okot arra, hogy megváltoztassa az alap-előrejelzésben szereplő becsléseket a folyó évi külső finanszírozás összegével kapcsolatban.
„Folyamatosan figyelemmel kísérjük az elhangzó bejelentéseket és ezeknek a tárgyalásoknak a dinamikáját. Dolgozni fogunk ezen a téren (az 54 milliárd dollár megérkezése érdekében 2025-ben – a szerk.). Minden politikai érdekelt fél részéről látom a készséget a pontosan ilyen szintű finanszírozás biztosítására” – biztosított az NBU elnöke.
(hk/rbc.ua)



