Hogyan szerezzük vissza baleset után a gépkocsit a rendőrségi parkolóból?
„Miért van az, hogy közlekedési baleset után nemcsak a baleset okozójának gépkocsiját foglalják le, hanem a sértettét is, aki megsérült az ütközéskor? Miért kell hónapokat várni, amíg visszaadják az autót, és mit lehet tenni, hogy felgyorsítsuk a folyamatot?”
– Ez a helyzet akkor áll elő, ha a közlekedési baleset közepesen súlyos, súlyos sérüléssel jár, netán emberéletet követel. Ilyenkor a nyomozó a Büntető törvénykönyv (Кримінальний кодекс України) 286. cikkelye alapján indítja meg az eljárást. Ennek keretében minden érintett járművet lefoglalnak, tehát a sértettét vagy áldozatét is.
Ha ugyanis a közlekedési baleset két vagy több jármű ütközését eredményezte, akkor mindegyiken – függetlenül attól, hogy a tulajdonosuk vétkes volt-e az ütközésben – maradhattak nyomai a jogsértésnek, amelyek hozzásegíthetik az eljárást lefolytató hatóságot az objektív igazság megállapításához az ügyben. Más szóval ezeket a járműveket megvizsgálják a szakértők, rögzítik és elemzik a gépkocsik sérüléseit, hogy rekonstruálják, hogyan történt a baleset.
Az általános szabály szerint, a Büntetőeljárási törvénykönyv (Кримінальний процесуальний кодекс України – a továbbiakban: Betk.) 368. cikkelye értelmében a bíróságnak, amikor ítéletet hirdet az ügyben, rendelkeznie kell a lefoglalt vagyontárgyakról is. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a tulajdonosnak nemcsak hónapokat, hanem éveket kell várnia az autójára.
A Betk. 174. cikkelye értelmében azonban mód van folyamodványt benyújtani a lefoglalás teljes vagy részleges feloldása iránt. Erre mind az eljárási, mind a bírósági szakaszban lehetőség van. A teljes feloldás azt jelenti, hogy visszaadják a járművet tulajdonosának/használójának, hogy a továbbiakban azt szabadon használja, rendelkezzék vele belátása szerint. A lefoglalás részleges feloldása esetén a járművet felelős megőrzésre adják át tulajdonosának/használójának, vagyis nem rendelkezhet szabadon azzal. A bírósági szakasz előtti vizsgálat idején a vizsgálóbíró, a bírósági szakasz alatt az ügyet tárgyaló bíró, a bíróság hivatott dönteni a folyamodványról.
Ahhoz, hogy a jármű lefoglalását feloldják, szükséges, hogy minden szakértői vizsgálatot elvégezzenek azon, s a további megőrzése a rendőrségi parkolóban elveszítse értelmét és célját. Jelentőséggel bír, ha megállapítást nyer, hogy a gépkocsi további tárolása a szabad ég alatt negatívan hat műszaki állapotára, a vagyontárgy megsemmisülését okozhatja.
Fontos szerepet játszik a másik vezető álláspontja az ügyben. Kívánatos, hogy a feleknek ne legyenek követeléseik egymással szemben, valamint ne vitassák az eset körülményeit és a gépjármű műszaki vizsgálatának megállapításait.
Nem feledhetjük azt sem, hogy a gépjármű fokozott veszélyforrás, és a vezető polgári jogi felelősséggel tartozik baleset esetén, függetlenül attól, hogy okolható-e a történtekért. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás lehetővé teszi, hogy a biztosítótársaság a biztosítási limiten belül, ami általában 130 000 hrivnya, kifizesse a keletkezett vagyoni kárt, de a kárösszeg magasabb is lehet.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a bírák a lefoglalás feloldása iránti folyamodvány elbírálásakor figyelembe veszik az ügyben szereplő bizonyítékokat, a balesettel kapcsolatos szakértői véleményeket, valamint az ügyben érintett felek esetleges megegyezését. Ez lehetővé teszi, hogy a gépkocsivezetőknek ne kelljen éveket várniuk a járműveikre.
hk



