Balogh Lívia: Várjuk a békét, de addig is megteszünk minden tőlünk telhetőt közösségeinkért

A kárpátaljai magyarság minden nehézség ellenére kitart és élni akar. Otthon, a szülőföldjén szeretne boldogulni, jó része idővel hazatelepülni, letelepedni. Ezt jól bizonyítja a kulturális életre, a hagyományaink ápolására, a közösségben való kiteljesedésre vágyó igény, amihez mindig odaállnak a megfelelő támogatók. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) is egy ilyen szervezet, amely munkájával nagymértékben hozzájárul a kárpátaljai magyarság ezen igényeinek teljesítéséhez amellett, hogy a magyar közösség érdekképviseletét is szem előtt tartja mind politikai, mind társadalmi és gazdasági téren. A 2025-ös évről, munkáról, megvalósult programokról, jövőbeni tervekről Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének, illetve a Szövetség Csapi Alapszervezetének elnökét kérdeztük.

– 2025-ben a háború harmadik évébe léptünk, most pedig már a negyedik évhez közeledünk. Milyen hatással volt ez a kárpátaljai magyarság életére?

– Bizonyosan azt mondhatjuk, hogy 4 év az, amit ez a háború az életünkből elvett, és ami mindannyiunk életét befolyásolja. Viszont a kárpátaljai magyarság ebben a nehéz időszakban is sok pozitívumot megtapasztalt. Az anyaország nem hagyott magunkra, rengeteg felajánlás, gyűjtés érkezik célirányosan a különböző intézményekhez. Pozitívum az is, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egyetemmé vált, amire mindannyian büszkék lehetünk. Ezenkívül az elmúlt két évben elkezdtük visszaépíteni a kulturális eseményeinket is. Hiszen a háború első két évében inkább csak a megemlékezésekre, neves napokra, történelmi fordulókra próbáltunk koncentrálni, azokat is csendesen méltatva, ám minden tiszteletet megadva.

– Az Ungvári járásban milyen munkát sikerült elvégezni, milyen rendezvények, események valósultak meg?

– Azt tudni kell, hogy az Ungvári járás nagyon „aktív járás” volt. Látszott, hogy mindenkinek hiányoznak azok a közösségi élmények, amelyeket helyben az alapszervezeteink vagy mi, a járási szervezet kínáltunk. Tagjaink szerettek volna egymással is találkozni, az alapszervezetek ismerik egymást, a háború előtt rengeteg volt az olyan rendezvény, melyek nagy létszámban szólították meg a helyben élőket. Valahol viszont kettős ez az érzés. Egyrészt nagyon nehéz mostanság megszólítani az embereket annak ellenére, hogy vágynak a közösségre és a találkozásokra, kulturális élményre. Azt is látni, hogy egy kicsit behúzódtak, elvonultak az emberek – ami érthető is –, mindenki el van foglalva a saját problémájával és a mindenféle kockázati tényezővel. Ám amikor sikerül őket egy kicsit a hétköznapi gondokból kiemelni, jó programmal megszólítani, azért nagyon hálásak tudnak lenni.

Nagyon sok további munka vár ránk, miután véget ér a háború. Mindent vissza kell építeni – talán nem tudjuk olyan módon, mint amilyen volt, de mindenképpen erősíteni kell ezeket a közösségeket, hiszen a járásunk ereje is bennük van, ezekben az Ung-vidéki kicsi falvakban.

Mindig úgy tervezünk, hogy mind a 31 alapszervezetünk életében megvalósuljon valamilyen esemény, rendezvény. Amikor ezekbe a kicsi falvakba érkezik az adott rendezvény, ahol nagyon sokszor még csak terem sincs – sokszor templomokban vagy az egyház által biztosított közösségi terekben tudunk találkozni –, az óriási jelentőséggel bír a helyiek számára. Érzik, hogy figyelünk rájuk, ők is ugyanolyan fontosak. Kiemelendő, hogy 2025-ben is meg tudtuk szervezni mindenhol az alapszervezeti és járási közgyűlésünket. Maga a KMKSZ struktúrája is megmaradt, nem kellett megszüntetni alapszervezeteket.

Igyekeztünk a hagyományos rendezvényeinket, amelyek a kis közösségek számára is elérhetők, a legtöbb településre elvinni. Pl. Tóth Péter Lóránt versvándor, aki már 15 éve jár Kárpátaljára, bejárta az Ung-vidék minden települését, és mindenhol ismerik. A magyar kultúra napja alkalmából tavaly a Papírsárkány című előadásra került sor Ungváron. Nagy élmény volt, hogy több év után újra ellátogatott a vidékünkre Berecz András, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész, aki tényleg barátként jár vissza hozzánk. Több előadást is tartott: Csapon, Nagydobronyban, illetve Ungváron a Váralja kávézóban. A telt házas rendezvényeken megpróbált mindenkinek örömöt és vidámságot csalni a szívébe, amire manapság nagyon nagy szükség van. Szeretném megemlíteni, hogy Berecz Andrásnak készült egy fotókiállítása, Szívverés a magasban címmel, amely a Kárpát-medence ősi harangjainak üzenetét kutatja, a harangnyelvek ütötte évszázados sebeket, motívumokat mutat be. Ez a kiállítás a Rákóczi Egyetemen és Kisgejőcön is látható volt.

Csapon a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is fellépett április 29-én, Orosz Ibolya Frida című monodrámáját tekinthette meg a közönség.

Ezenkívül megpróbáljuk megszólítani a különböző korosztályokat és részt venni olyan programokban, melyek megyei szinten zajlanak. A járásban van két rendezvénytermünk, az egyik a Csapon lévő járási rendezvényterem, a másik a nagydobronyi Magyar Ház, melyet Grezsa István kormánybiztos szolgálati ideje alatt sikerült megépíteni. Ezekben a környező civil szervezetek és a különböző korosztályok mind tarthatnak előadásokat és közösségi eseményeket. Csapon ilyen a KMKSZ helyi alapszervezetének a 60 fős Nyugdíjasklubja; elnöke, Belovics Ilona látja el a megyei nyugdíjasklubok egyesületének elnökségét is. Ennek kapcsán már két éve szervezünk a kárpátaljai magyar nyugdíjaskluboknak egy-egy találkozót hiánypótló jelleggel. Az óvodás csoportokat pedig a kézműves- és hagyományőrző programjainkkal szólítjuk meg, kenyér- és mézeskalácssütéssel vagy éppen adventikoszorú-készítéssel. Az iskolások számára is különböző kulturális lehetőségeket tudunk biztosítani. A 7–8. osztályosok rendszeresen ellátogatnak a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkba, valamint az Árpád Vezér Látogatóközpontba és Lovardába. Ebben az Ungvári járás tevőlegesen is részt vesz. Itt a gyerekeknek számos lehetőségük van tanulásra, szórakozásra, amellett az étkezés is biztosított a számukra, de a gyerekek utaztatását az ungvári középszintű szervezet is támogatja és szervezi. Több száz gyereket tudtunk tavaly is elvinni, de idén tavaszra is maradt még néhány osztály. Emellett a Csapi Széchenyi István Líceum diákjait kísértük el Kassára, akik a nemzeti összetartozás témáját feldolgozó versenyen vettek részt, ahol a 4. helyezést érték el. Úgy vélem, hogy ez nagyon fontos feladat, ugyanis – annak ellenére, hogy az Ung-vidék történelmileg a Felvidékkel egybetartozott – ezzel a régióval valamiért viszonylag kevés a kapcsolódásunk. Ezért mostanában próbálkozunk célirányosan ezen kapcsolatok kiépítésével is.

Magyarországgal a testvértelepülési kapcsolataink is megmaradtak és jól működnek. Bicskének Csappal, Alcsútdoboznak Ráttal, Óbaroknak pedig Palágykomoróccal és Császlóccal van ilyen kapcsolata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy novemberben a Fejér vármegyei 3. számú választókerületből Tessely Zoltán képviselő úr és az őt kísérő óbaroki, illetve megyei delegáció Szabó Tiborral, a Fejér Vármegyei Közgyűlés alelnökével látogatott el hozzánk, segítséget hozva a településeken működő szeretetkonyhák részére. Kiterjedt testvértelepülési kapcsolatrendszere van Nagydobronynak és Császlócnak is, de a kisebb közösségek, Tiszaásvány, Tiszaújfalu is évek óta élteti ezen kapcsolatokat.

Szintén kiemelkedő rendezvénysorozat a Déryné Határtalan Program, amely 2025-ben terjedt ki a Kárpát-medencére is. Ennek az első, megnyitó előadása Nagydobronyban volt. Ez egy egész napos programot jelentett, amely az óvodásoktól kezdve az általános és középiskolásokig minden korosztályt megszólított, és este egy előadással ért véget. Én azt láttam, hogy hiánypótló jellegű, például a drámapedagógiai foglalkozást a középiskolások nagyon élvezték. A program másik helyszíne Ungvár volt.

2025-ben 30 éves volt a Credo verséneklő együttes. Ezért a KMKSZ felterjesztését követően – a három évtizedes Kárpátalján végzett szolgálatukért – augusztusban Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült az együttes. Október 23-ra sikerült kibérelnünk Ungváron a Kárpátaljai Megyei Filharmónia előadótermét (Ungvár régi zsinagógája), ahol telt ház mellett egy nagyszerű jubileumi koncertet láthattunk a Credótól, és méltóképp megünnepelhettük tevékenységüket.

Az ungvári járási csapatépítő alkalmunkra, Tiszacsomára is hívtunk vendégeket, hogy kulturális programmal is kedveskedjünk a járási vezetőinknek. Csapon Dezső Dóra és Szűcs Miklós Egy embör mög egy asszony, a tiszacsomai látogatóközpontban pedig Magyarnak lenni című előadásukat láthattuk – mindegyik felemelő érzés volt.

Ezek mellett még több kisebb esemény is megvalósult. Kulturális tereink számos társadalmi és civil szervezet programjainak is lehetőséget biztosítanak, mint például a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítványnak, a történelmi egyházak programjainak, továbbá mentálhigiénés képzések, foglalkozások is teret kapnak a járásban. Igyekszünk nyitni mindenki felé. Szeretnénk beemelni új elemeket a kulturális életünkbe amellett, hogy a hagyományos megemlékezéseinket is tisztességgel megtartjuk. Az utóbbit tanúsítja, hogy minden alapszervezetünk, ahol van emlékhely, a sztálinizmus áldozatainak emlékére csendes főhajtással koszorút helyezett el. De ilyen volt a nemzeti összetartozás napi alkalom is, amit Szürtében és Nagydobronyban rendeztünk meg.

– Mit tapasztal, milyen a közhangulat?

– Mint említettem, Ungváron megtöltöttük az 500 fős filharmóniát. Ez egyfajta megnyugvást is adott, mert sokan attól félnek, hogy elfogyunk, féltjük a közösségeinket, féltjük az iskolákat, hogy elmúlik belőlük a gyermekzsivaj stb. Ezért is jó volt látni a telt házat, jó volt látni, hogy még mindig sokan vagyunk.

– Milyen támogatásokra van igény?

– A KMKSZ elsősorban kulturális szövetség, a magyar kultúra, a magyar szó megtartása, érdekeink védelme az elsődleges feladata. De a koronavírus-pandémia óta a támogatás szociális irányba is eltolódott. A háború kitörését követően pedig segélyezéssel is foglalkozik a szervezetünk. Sajnos nagyon sok a súlyos betegséggel küzdő, nagy műtét előtt álló vagy azon átesett ember, így az ő megsegítésükre indult egy támogatási rendszer is, amelyet már 4. éve működtetünk. Nagyon nagy az igény rá, a pályázati forrásunk duplájára növekedett, de azt látjuk, hogy ez még mindig kevés. Sokkal több a rászoruló beteg. Amennyi tőlünk telik, igyekszünk ezekben is segíteni.

– Hogyan lehet egymást segíteni ezekben az időkben? Milyen perspektívákat lát a régió tekintetében a jövőre nézve?

– Kárpátalján a legerősebb érzés most a remény. Reménye annak, hogy véget ér ez a háború, véget ér ez az elszakítottság, amelyben rengeteg családnak kell élni. Ez erősen rányomja a bélyegét a közhangulatra is. Bár már lassan 4 év telik el így az életünkből, de sokan lesznek, akik majd hazatérnek, Kárpátaljára. Olyan erős a kárpátaljai magyarságban a szülőföld iránti szeretet, hogy sok embert haza fog hozni. Ez sajnos nem rajtunk múlik, hogy mikor válik lehetségessé. De ha eljön az idő, mi ott leszünk, és rengeteg feladat vár ránk abban, hogy megerősítsük a helyi közösségeinket. A mi erőnk járási szinten abban van, ha a helyi alapszervezeteink, azok a kicsi magok, ahol sokszor csak 50 vagy 80 ember van, erősek és egységesek maradnak. A helyi vezetőket kell segítenünk ebben, hogy legyen lelkületük, erejük tovább vinni azt a missziót, amit magukra vállaltak. Az anyaországból érkező segítség, odafigyelés, bátorító kéz szintén nagy segítség. A hozzánk látogató emberekkel beszélgetve mindannyian megköszönték, hogy megtapasztalhatták a kárpátaljai magyarságnak az erejét. Én azt gondolom, hogy erre méltán lehetünk büszkék. Persze fogyóban az erő és a lélek, de egymást is megtanultuk bátorítani, segíteni, megfogni egymás kezét. Ez számunkra nemzeti szinten is egy nagy tanítás.

Több pályázatot nyújtottunk be idén is. Megpróbálunk minden lehetőséget kihasználni, hogy aktivizáljuk közösségeinket. A 2026-os évben gyermekprogramokban, színházi előadásokban gondolkodunk. A Vajdaságból Toldi István mesemondót szólítottuk meg, de Kádár Adina révén mézeskalács-díszítő tanfolyamunk is lesz. Készülünk a békére, ha végre eljönne, mi állunk elébe, mert rengeteg feladatunk van.      

B. TH.