OP: Még tűzszünet esetén sem állhat le azonnal a mozgósítás
Pavlo Palisza, az Elnöki Hivatal (OP) helyettes vezetője kijelentette, hogy Ukrajna nem fogja leállítani a mozgósítást még akkor sem, ha létrejön a tűzszünet Oroszországgal. Ezt azzal magyarázzák, hogy fenn kell tartani az Ukrán Fegyveres Erők készenlétét a feladatok megfelelő szintű végrehajtására – írta a korrespondent.net a tisztviselőnek a Szuszpilne számára adott interjúját idézve szeptember 2-án, kedden este.
„Még ha holnap tűzszünet lesz is, a mozgósítás nem áll le, bármennyire szeretnénk is. Ez a folyamat még egy ideig folytatódni fog, mert változatlanul fenn kell tartanunk a fegyveres erők megfelelő készenléti szintjét a prioritást élvező feladatok végrehajtására” – jelezte Palisza.
Szerinte nem lehetséges elengedni mindazokat, akik 2022 óta harcolnak a védelmi erőkben, mivel lenniük kell embereknek, akik pótolják őket.
Palisza kifejtette, a kérdést úgy tervezik megoldani, hogy az ne okozzon kárt az ország védelmi képességeiben. Nem akarnak senkit örök rabszolgaságba taszítani, és hamarosan mind a Védelmi Minisztériumnak, mind a vezérkarnak be kell mutatnia a tervét.
(korrespondent.net/Kárpátalja)


