Ismét napirenden a nagymuzsalyi aranybánya kérdése
A KMKSZ lakossági fórumot sürget a kérdésben
A VIII. Összehívású Beregszászi Kistérségi Tanács szeptember 19-én megtartott (sorrendben 52.) ülésén összesen 51 napirendi pontot vitattak meg, amelyek közül a Nagymuzsaly melletti, a közbeszédben aranybányaként nevesített földterület kivásárlásának a kérdése váltotta ki a legnagyobb vitát.
A több mint hathektáros területen munkálatokat folytató Richmond Zakarpattya Kft. jelen állás szerint csak bérli az említett földterületet, de a vállalat vezetősége azzal a kéréssel fordult a képviselői testület felé, hogy szeretné azt kivásárolni.
A képviselő-testület KMKSZ-frakciója az érdemi szavazás előtt jelezte, hogy az adásvétel jóváhagyási folyamatának az elindítása előtt mindenképpen fontosnak tartana egy lakossági fórumot Nagymuzsalyban, és csak utána kerülhet napirendre a kérdés. A frakció tagjai szerették volna benyújtani a kérdéssel kapcsolatos módosítási javaslataikat, és egy rögtönzött földügyi bizottsági ülés keretében megszavaztatni azt, de a képviselői testület – többségi szavazással – elutasította ezt a kezdeményezést, és megszavazta a földterület megvásárlására irányuló folyamatok elindítását.
A tanácsülést követően Darcsi Karolina, a KMKSZ frakciójának vezetője jelezte, hogy a következő vagy soron kívüli ülésen kezdeményezni fogják a most elfogadott határozat módosítását annak érdekében, hogy bármilyen, a földterület eladására irányuló folyamat elindítására csak egy lakossági fórum megrendezését követően kerülhessen sor.
Jakab Erika, a KMKSZ frakciójának nagymuzsalyi tagja is fontosnak tartja a lakossági fórum összehívását, ahol az érintettek tájékoztatnák a helyi lakosokat a terveikről, az aranybánya területén tervezett műveletekről, hogy csak azután születhessen döntés az ügyben.
A tanácsülésen többek között módosításokat eszközöltek a 2025. évi helyi költségvetésben, határozatokat hoztak számos, a közterület-fejlesztést, oktatást, városrendezést, kommunális gazdálkodást és szociálpolitikát érintő kérdésben is.
A Beregszászi Kistérségi Tanács születésnapja alkalmából díszoklevéllel ismerte el a KMKSZ-frakció és az egész képviselői testület korelnökének, dr. Majorossy György képviselőnek a munkáját, a közösség szolgálatában végzett tevékenységét. Isten éltesse a doktor urat erőben, egészségben, aki a közelmúltban töltötte be 79. életévét, és aki kitartó munkájával példaképként szolgálhat minden képviselőtársunknak!
Jakab Lajos,
a Beregszászi Kistérségi Tanács KMKSZ-frakciójának tagja





