Színes programokkal ünnepelte közösségét Haraszti

2025. október 1., 12:51 , 1281. szám

Ragyogó napsütésben zajlott a hatodik Haraszti Fesztivál, amely egész nap változatos programokkal várta a résztvevőket.

A rendezvény fő célja, hogy életben tartsa és továbbadja a település ősi gasztronómiai és néptánchagyományait. Haraszti múltját a sokszínűség jellemezte: bár a falu lakossága a második világháború után jelentősen átalakult, a helyiek, köztük azok is, akik időközben elköltöztek, ma is erősen kötődnek szülőfalujukhoz. A valaha virágzó kisiparos- és kézműves-település ma már csak néhány száz lakosnak ad otthont, ahol a magyar nyelv használata is visszaszorulóban van, ezért különösen fontos a kulturális értékek ápolása.

A szervező Haraszti Ifjúsági Egyesület munkáját nemcsak a fiatalok lelkesedése, hanem a közösség iránti elkötelezettsége is jellemzi. Délelőtt a festőszekció szervezésében kicsik és nagyok ragadtak ecsetet, a kész művekből pedig kiállítás is nyílt. Délután kirakodóvásár, majd gazdag kulturális program várta a látogatókat: néptáncosok érkeztek többek között Várdarócról, Dályhegyről, Szentlászlóról, Ivanovciból, Lacházáról és a magyarországi Nagy­atádról. A haraszti asszonyok hagyományos ételekkel – barátfülével, káposztás és mákos tésztával – kínálták a vendégeket.

„Nagy öröm számunkra, hogy immár hatodszor szervezhettük meg a fesztivált. Fiatalokként nagy felelősségünk van abban, hogy a közösséget és a hagyományokat megőrizzük. Ez a rendezvény ennek az elkötelezettségnek a bizonyítéka” – hangsúlyozta Csiszár Norbert, az egyesület elnöke.

A rendezvényen köszöntőt mondott Magdó János eszéki magyar főkonzul, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, valamint Krunoslav Morović, a Lacházi Járási Tanács elnöke, az eseményen részt vett Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.

 (Képes Újság/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)