„Mese, mese, mátka…” – II. Kistérségi Népmesemondó Verseny Mezőkaszonyban
Október 8-án a Mezőkaszonyi Kultúrház megtelt gyermeki kacajjal, izgalommal és mesés hangulattal, hiszen „Mese, mese, mátka…” címmel megrendezték a II. Kistérségi Népmesemondó Versenyt. Az eseményt a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérségi alsós tanári módszertani csoport szervezte azzal a céllal, hogy a népmesék segítségével közelebb hozza a gyerekekhez a hagyományokat, az élő szó erejét és a közösségi élményt.
A verseny főszervezője, Ködöböcz Szilvia köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az alkalom igazi összefogás eredménye, hiszen minden pedagógus számára fontos, hogy a tanulás élménnyé váljon. „A mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem formálják a lelket is – szépséget, bölcsességet és tudást közvetítenek” – fogalmazott.
A megnyitón Lengyel László, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Főosztályának vezetője is köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik aktívan hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Kiemelte, mennyire lényegesek az ilyen események, hiszen a színpadi szereplés segíti a gyerekeket abban, hogy magabiztos, önálló és nyitott felnőttekké váljanak.
Nagy Natália, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Főosztályának módszerésze ünnepi beszédében a népmesék szellemi értékét méltatta. „Korunk generációja előtt is nagy feladat, hogy tisztelje ősei erejét, tudását és bölcsességét. Nélkülük nem lehetnénk most itt, nem lehetnénk azok, akik vagyunk. Ők megőrizték a tudást számunkra, mert gondosan elrejtették avatatlan szemek elől regéikben, meséikben, mondáikban, verseikben és képzőművészetükben” – fogalmazott.
A hangulatot a Somi Gimnázium 3. osztályos tanulóinak színes jelenete fokozta, melyet Ködöböcz Szilvia tanárnő készített elő. A gyerekek lelkesedése és természetessége méltó előzménye volt a versenynek, ahol két korcsoportban mérhették össze tudásukat a kis mesemondók.
Az 1–2. osztályosok közül Suták Zoé (Kaszonyi Arany János Líceum) bizonyult a legjobbnak, őt Katona Johanna és Doktor Jázmin követték. Szegedi Ákos különdíjat kapott. A 3–4. osztályos korcsoportban Hegedüs Anna (Hetyeni Elemi Iskola) nyerte el az első helyet, a második Baksa Kamilla, a harmadik pedig Szegedi Johanna lett, míg különdíjban Tóth Anasztázia részesült.
Az alkalom kézműves-foglalkozással és közös ebéddel zárult.
DA



