Közegészségügyi Központ: Elmarad a járványküszöbtől a légúti és koronavírusos megbetegedések száma
Jelenleg Ukrajnában a koronavírusos megbetegedések és az akut légúti vírusfertőzések előfordulási aránya 21,5%-kal alacsonyabb a járványküszöbnél – közölte egy tévéműsorban Olekszij Danilenko, a Közegészségügyi Központ főigazgató-helyettese, akit az Ukrinform idéz október 14-én, kedden.
Danilenko egyben emlékeztetett, hogy az Egészségügyi Minisztérium módosította a jogszabályokat, lehetővé téve a bizonyos követelményeknek megfelelő gyógyszertárak számára az oltások beadását. Szerinte ez a folyamat egyelőre nem különösebben nagyszabású.

A főigazgató-helyettes elmondta, hogy a járványszezon második hetében – október 5. és 12. között – Ukrajnában 130 591 ember betegedett meg (beleértve a koronavírusos eseteket is), köztük 76 834 gyermek.
„Ami a Covidot illeti, az általam említett adatból a megbetegedések teljes száma mindössze 3%, nevezetesen 3870 fő egy hét alatt. Augusztusban volt nálunk a koronavírus előfordulásának csúcspontja. Akkor a mutatók elérték a heti mintegy 15 ezer esetet. Vagyis most a Covid előfordulása csökkent” – mondta el Danilenko.
(ukrinform.ua/Kárpátalja)


