„Az ukránok már az okostelefonodban vannak”: Kijev szerint a magyar kormány ukránellenes hisztériát szít
A mögöttünk hagyott hét sem múlt el ukrán–magyar „szóváltás” nélkül. A közvetlen kiváltó ok ezúttal Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában október 10-én elhangzott kijelentése volt.
A téma az X közösségi oldalon is megjelent a magyar kormányfő részéről egy angol nyelvű bejegyzésbe tömörítve: „Az ukrán hírszerző szolgálat nemcsak figyeli Magyarországot; beférkőzött az ukránbarát Tisza Párton keresztül is. Beszivárogtak a közéletbe és a politikába, technológiai segítséget nyújtva szövetségeseiknek, hogy hatalomra jussanak. Régen azt mondtuk, hogy »az oroszok már a spájzban vannak«, most azt kell mondanunk: »az ukránok már az okostelefonodban vannak«.”

Orbán Viktor szavaira ukrán részről Heorhij Tihij, a Külügyminisztérium szóvivője reagált.
„Ezek a vádak állandósultak, és abszurditásuk csak fokozódik. Nagyon sajnáljuk, hogy a szomszédos Magyarország kormánya, Orbán Viktor kormánya ukránellenes hisztériát szít, amelynek semmilyen alapja nincs” – mondta a szóvivő, akit a Szuszpilne idéz.
Korábban az Index arról írt, hogy „egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott a Tisza Párt alkalmazásának fejlesztésén. Ráadásul közel húszezer felhasználó személyes adatai kiszivárogtak az applikációból”.
A Tisza sajtóosztálya a Telex kérdésére közölte, hogy az applikációt magyar szakemberek fejlesztették. A párt később azt is kijelentette, hogy bár a kérdéses adatbázisban szerepelnek a közösségükhöz köthető adatok, azok forrását nem ismerik.
(szcs/suspilne.media/index.hu/telex.hu)


