Eljött az elektromobilok alkonya? A kormány nem akarja meghosszabbítani a kedvezményes behozatalt
A miniszteri kabinet jóváhagyta a 2026-os állami költségvetésnek az első olvasatban való tárgyalása során beérkezett javaslatok figyelembevételével átdolgozott tervezetét. Eközben a kormány elutasította a korábban 248 képviselő által támogatott 1061. számú módosító indítványt, amely az elektromos járművek importjára vonatkozó adó- és vámkedvezmények hatályának további egy évvel történő meghosszabbítását javasolta – írta a forbes.ua Jaroszlav Zseleznyakra, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának alelnökére hivatkozva.
„Akik az elektromos autókra vonatkozó kedvezmény további egy évvel történő meghosszabbítását remélték, ne számítsanak rá. A kormány elutasította a módosítást annak ellenére, hogy a Radában támogatták. Minimális az esélye, hogy sikerül változtatni ezen – nem lesz kedvezmény” – jelezte a honatya.

Zseleznyak szerint a Pénzügyminisztérium két alapvető okkal indokolta döntését: a költségvetési veszteségekkel és Ukrajnának az IMF-fel aláírt memorandum szerinti kötelezettségeivel.
A parlament 2019. január 1-jétől eltörölte az elektromos járművekre kivetett áfát és vámot, s kWh-nként 1 euróra csökkentette a jövedéki adót. 2022. július 1-jétől elektromos autó vásárlásakor nem kell nyugdíjbiztosítási hozzájárulást fizetni.
Ezzel szemben belső égésű motorral szerelt autók után 10%-os behozatali vámot, jövedéki adót (az üzemanyagtól, a motor lökettérfogatától és a jármű életkorától függően), 20%-os áfát (az ár, a vám és az áfa együttes összegéből számítva), valamint az ár függvényében 3–5%-os nyugdíjbiztosítási hozzájárulást kell megfizetni.
Oroszország teljes körű inváziójának 2022. februári megindulása óta az ukrajnai utakon közlekedő elektromos autók száma csaknem ötszörösére nőtt. A háború három éve alatt körülbelül 3 milliárd dollár értékben hoztak be Ukrajnába elektromos autókat. Ez a Forbes Ukraine szerint 48 milliárd hrivnyájába került a költségvetésnek az elmaradt adók és illetékek formájában.
Jelen helyzet szerint a kedvezmény 2026. január 1-jével megszűnik.
(hk/forbes.ua)


