X. Brüsszeli Kárpátalja Nap – Tíz év hagyomány és kitartás
A háború árnyékában élő kárpátaljai magyar közösség lelkiállapota, múltja és jövője került a középpontba a X. Brüsszeli Kárpátalja Napon, amelyet idén is a brüsszeli Liszt Intézetben szerveztek meg. A rendezvény tizedik alkalommal adott lehetőséget arra, hogy Európa fővárosában mutatkozzon be Kárpátalja kultúrája, közössége és sokszor kimondatlan lelki terhei.
A programsorozat ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A résztvevőket többek között Kovács Zsófia, a Liszt Intézet igazgatója, Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete, Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP korábbi európai parlamenti képviselője, a Brüsszeli Kárpátalja Nap alapítója és Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte.
A jubileumi eseményt Kovács Zsófia nyitotta meg. Beszédében felidézte, milyen hosszú utat tett meg az elmúlt tíz esztendőben a Kárpátalja Nap, és köszönetet mondott mindazoknak, akik elindították és életben tartották a kezdeményezést. Mint fogalmazott: „Mi, magyarok gyakran úgy kapaszkodunk össze, úgy kapcsolódunk egymáshoz, úgy érezzük az összetartozást, hogy ehhez a meg nem értettségünket hívjuk vendégül. Hiszen annyi minden történt velünk ezer évünk alatt, amit más nem érthet, ami másnak nem jelenthet éppen annyi örömöt vagy fájdalmat.”
Zárszavában a nyitottság és párbeszéd szükségességére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: „Összetett, kanyarokkal teli, páratlan és csoda szép a magyarok meséje, melyet néha részleteiben, néha nagyobb szeleteiben, de érdemes mesélnünk, míg világ a világ, és hinnünk kell, hogy hallgatóságra és valódi megértése találnunk.”
Ezt követően Kovács Tamás Iván nagykövet köszöntője hangzott el. Beszédét azzal kezdte, hogy a brüsszeli Liszt Intézet „a magyar kultúra otthona Európa fővárosában”, s hangsúlyozta: nem csupán egy eseményt, hanem egy tíz éve épülő közösséget és hagyományt ünnepelnek.
Külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évtizedben életben tartották a rendezvényt. Elismeréssel szólt Bocskor Andrea kezdeményező munkájáról, majd Ferenc Viktória szerepét méltatta, aki a programot új lendülettel viszi tovább. Mint fogalmazott: a képviselőnő „tovább viszi azt a küldetést, amely immár tíz éve köti össze a Kárpátaljáról hozott magyar kulturális örökséget Európa szívével”.
A nagykövet beszéde kiemelt hangsúlyt helyezett a rendezvény idei témájára is: a lélek békéjére háború idején. Emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy míg Brüsszelben biztonságban élhetnek, addig Ukrajnában emberek milliói kényszerülnek mindennapos megpróbáltatások közé. „A reziliencia olyan európai érték, amelyet a kárpátaljai magyar közösség példamutatóan képvisel” – mondta. Végül arra kérte a közönséget, hogy az estét tekintsék „a találkozás, a figyelem és a lélek gyógyulása ünnepének”.
A nagyköveti köszöntő után Ferenc Viktória, az esemény házigazdája szólalt fel, aki elmondta, 81 évvel a málenkij robot tragédiája után is van bőven nehézség a kárpátaljai magyarok életében. A már lassan négy éve elhúzódó háború árnyéka vetődik rájuk, amit nehéz hordozni, és nehéz mindennap megtalálni a belső motivációt, hogy folytassák a rájuk bízott munkát. „Ma azért gyűltünk itt össze, hogy erről beszélgessünk, hogy nyitott szívvel és lélekkel hallgassuk meg a Kárpátaljáról érkezett vendégek beszámolóit, hogy megértsük, pontosan mik is az ő nehézségeik, hiszen csak így tudunk olyan segítséget nyújtani, amire helyben van szükség” – mondta.
„A kitartásotok és az erős hitetek példaértékű mindannyiunk számára. Bízunk benne, és mindent megteszünk azért, hogy beköszöntsön a béke, és mindannyiunk élete helyreállhasson” – tette hozzá.
A folytatásban Bocskor Andrea, a rendezvénysorozat ötletgazdája köszöntötte a közönséget. „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” – emelte ki, a Kárpátalja Nap hagyományteremtő szerepére és a közösség összetartó erejére reflektálva.
„A megfogyatkozott magyar közösség gerincét, illetve nemcsak a magyar, de a megfogyatkozott kárpátaljai közösség gerincét a nők jelentik, akik átvették a családfői szerepet a szétszakított családokban. Ebben a helyzetben felértékelődött a közösség szerepe, megtartó ereje, a magyar intézmények által nyújtott relatív biztonság és stabilitás és az egyházak karitatív, valamint lelki segítségnyújtó munkája. De kiemelkedő jelentősége van a művészeteknek, a zenének és a sportnak is, hiszen ezek tudnak erőt adni a túléléshez és a kitartáshoz” – mondta Bocskor Andrea, aki beszédét buzdítással zárta: „Bízzunk a Jóistenben, hogy segít, hogy hamarosan béke lesz, hogy ne legyen több áldozat, szenvedés, és visszatérjenek Kárpátaljára a békés mindennapok.”
„Ez a nap rólunk szól, kárpátaljaiakról, azon maroknyi közösségről, amely az elszakítottságban, a legsötétebb diktatúrák, a legnagyobb történelmi sorsfordulatok ellenére is megmaradt közösségnek, megőrizve érdekérvényesítő erejét, nyelvét, hagyományait, kultúráját” – fogalmazott Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. Rámutatott, hogy az elmúlt tíz év során a kárpátaljai közösség számos kulturális arcát mutatták be Brüsszelben, a színházi előadásoktól a népzenei és táncelőadásokig, a fotó- és képkiállításoktól a tudományos előadásokig. „A kárpátaljaiak kulturális sokszínűsége kifogyhatatlan tárházat jelent az újabb színek és témák megvilágítására” – mondta.
Beszédében kitért a közösség jelenlegi nehézségeire, különösen a háborús idők okozta kihívásokra, és méltatta a nők szerepét, akik a családok és a közösség megtartó oszlopai. „Az, hogy Önök ebben a küzdelemben is mellettünk állnak, hogy nem vagyunk egyedül, reményt ad” – fogalmazott, majd Habakuk próféta szavaival zárta gondolatait: „»Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok.« Adja Isten, hogy erőfeszítéseink eredményre vezessenek.”
A köszöntők után Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosa videóüzenetben üdvözölte a résztvevőket. Üzenetében hangsúlyozta: az EU mentális egészségügyi stratégiája kiemelt figyelmet fordít az ukrajnai háború érintettjeire, különösen a gyermekekre.
A X. Brüsszeli Kárpátalja Nap programja keretében egy különleges kiállítás várta az érdeklődőket Arcok a múltból – múltidéző fotógyűjtemény Kárpátaljáról címmel. A tárlat a XX. századi kárpátaljai nők életét mutatta be, kiemelve a túlélés és a kitartás példáit a történelmi nehézségek közepette. „Ezek a nők és a ma élő nők Kárpátalján nem a feminizmus jegyében lettek túlélői saját koruknak, hanem a körülmények és a történelem helyezte őket a családfenntartói szerepbe” – ismertette a kiállítást Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke.
Marosi Anita, a tárlat kurátora hozzátette: „Olyan kárpátaljai asszonyokat mutatunk be, akik a múlt században éltek; fekete-fehér felvételek készültek róluk, illetve olyan történeteket lehet elolvasni, amelyek az ő életükben játszódtak le. Édesanyák, nagymamák, dédszülők történetét lehet megismerni, akik példát adtak nekünk arra, hogy hogyan lehet a legvészterhesebb időket is átvészelni, hogyan lehet a méltóságunkat, az emberségünket ezekben az időkben is megőrizni.”
A megnyitót követő, „Az erős lelket újítsd meg bennem” című kerekasztal-beszélgetés a kárpátaljai magyar közösség mentális egészségét és rezilienciáját helyezte a fókuszba a háború sújtotta térségben. A beszélgetésen részt vett Ferenc Viktória házigazda, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Petri Bernadett miniszteri biztos, Marosi István görögkatolikus pap, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ vezetője és dr. Vaczkó László belgyógyász, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ vezetője, akik mind saját szakterületük tapasztalatait hozták magukkal.
A X. Brüsszeli Kárpátalja Nap záróprogramjaként egy varázslatos koncert is várta az érdeklődőket, melynek során Várnagy Andrea ZeneVarázslat programjának növendékei léptek a színpadra. A Remény hangjai című koncerten Kárpátalja fiatal tehetségei meghitt és felemelő perceket szereztek a közönségnek.
KV



