Zelenszkij Trumppal beszélné meg a kényes kérdéseket
Volodimir Zelenszkij elnök hétfő esti videóüzenetében megerősítette, hogy az Oroszországgal folytatott háború békés rendezésének legkényesebb kérdéseiről még nem született megállapodás, ezeket Donald Trump amerikai elnökkel fogja megvitatni – írta a Jevropejszka Pravda.
Az államfő elmondta, hogy az ukrán küldöttség az amerikai féllel és az európai partnerekkel folytatott tárgyalások után visszatért Genfből, és most a háború befejezéséhez szükséges lépések listája megvalósíthatóvá válhat.

Az elnök megerősítette, hogy a dokumentum átdolgozott változata már nem 28 pontot tartalmaz, hanem kevesebbet. Szerinte „sok helyes dolgot vettek figyelembe ebben a keretrendszerben”, de van még min együtt dolgozni a végleges dokumentum kimunkálása érdekében.
„Nagyra értékeljük, hogy a világ nagy része kész segíteni nekünk, és az amerikai fél konstruktív. Tegnap lényegében egész nap folytak a megbeszélések; összetett, aprólékos munka volt” – jelezte Zelenszkij.
Közölte, hogy az ukrán csapat már beszámolt az új tervezetről. „És ez valóban helyes megközelítés: a kényes, érzékeny dolgokat meg fogom beszélni Trump elnökkel” – mondta.
Korábban a Financial Times Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettesre hivatkozva arról írt, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna a genfi tárgyalások során egy új, 19 pontos békemegállapodást dolgozott ki, de a politikailag legkényesebb kérdéseket a két ország elnökére bízták.
Kiszlicja szerint, aki az ukrán küldöttség tagjaként ott volt a tárgyalóteremben, a találkozó „feszült”, de „produktív” volt, és egy gondosan átdolgozott tervezettel zárult, amely mindkét félre pozitív benyomást tett.
A külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy a tárgyalások eredményeként az amerikai és az ukrán csapat több kérdésben is megállapodásra jutott, de a legvitatottabb pontokat „zárójelbe tették”. A területi kérdésekről, valamint a NATO, Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokról van szó. Ezekről a kérdésekről Donald Trumpnak és Volodimir Zelenszkijnek kell megállapodnia.
(ntk/eurointegration.com.ua)


