Vonat okozta sérülést szenvedett egy 55 éves férfi Munkács közelében

2026. január 14., 10:05

Este a 716-os számú mentőegység segítséget nyújtott egy férfinak, akit a Dunkófalva (Obava) és Munkács közötti vasúti szakaszon közlekedő vonat sebesített meg.

Az esetet 19 óra 10 perckor jelentették a 103-as vonalon. Ekkor a mentő egység egy korábbi hívásról tért vissza, és észrevették, hogy 200–300 méterrel előttük megállt egy vonat. Néhány perccel később kiderült, hogy a megállás egy személyi sérüléssel kapcsolatos. Ők jókor voltak jó helyen.

A mentősök azonnal megálltak, hordágyat, gyógyszereket és minden szükséges felszerelést vettek magukhoz, és a sérülthöz siettek. Percek alatt 200 métert tettek meg a talpfákon, síneken a mély hóban.

Egy 55 éves férfi sérült meg, aki eszméleténél volt és elmondta, hogy hazafelé tartott, a vonattal szemben haladt, de nem számolta ki a távolságot. A pálya mentén lévő mély hó miatt még ráadásul félrelépett és a vonat lépcsőfokainak ütközői elütötték. Az eredmény nyílt csípőtáji törés, vérzés, mellkasi zúzódás. A beavatkozások gyorsak és összehangoltak voltak: a seb tamponálása, a vérzést elállították, fájdalomcsillapítás, rögzítés és hordágyon szállítás a mentőautóhoz. A férfi jelenleg a munkácsi kórházban van. Állapota stabil.

(Facebook/RV)